Több ezer nőt menedzselt Répás Lajos

A több éve tartó per vádlottja Répás Lajos több ezer modellnek segített bekerülni a szakmába. Mint például többek között Bódi Sylvi, Zimány Linda, Debreczeni Zita, Csősz Bogi, és Balogh Edina ismertebb celebeknek.

Répás úr állítja, hogy nélküle is nagy karriert futottak volna be a gyönyörű lányok, de azért szükség volt a menedzselésre.
1998 óta tart a szerelem Répás Lajos és a szépségversenyek között, ebben az évben vette át a Miss Hungary-t. Klapka György unokaöccse, merthogy ő az, egészen véletlenül csöppent a szépségiparba. Hat éve tart Répás Lajos, a Miss Hungary atyjának büntetőpere.

Franciaágyat vitetett irodájába a szépségguru

A Blikk úgy tudja, hogy Répásra hat volt pártfogoltja tett terhelő vallomást. Több száz lányt kell kihallgatniuk a nyomozóknak Répás Lajos szépségguru ügyében.

A szexmaffia működtetésével és szépségversenyzők futtatásával meggyanúsított üzletembernek a Blikk információi szerint ezért még továbbra is a rácsok mögött kell maradnia, legalább addig, amíg a zsaruk a modelleket faggatják.

Úgy tudjuk, Répás Lajosra hat volt pártfogoltja tett terhelő vallomást: a nyomozók gyanúja szerint a férfi nemcsak szexhez közvetítette ki a lányokat, hanem maga is tesztelte szextudásukat, mégpedig fővárosi irodájában.

A Blikk bejutott Répás főhadiszállására: a lepukkant iroda bútorai elnyűttek, falai kopottak. A dolgozószoba szekrénnyel leválasztott zugában egy franciaágy áll. A Nemzeti Nyomozó Iroda hivatalos közleménye szerint nem ok nélkül, hiszen a szépségmenedzsert azzal is gyanúsítják, hogy egyes modellekkel szexuális kapcsolatot létesített. A család szerint azonban erről szó sincs.

– Tudtunk az ágyról, amiről most azt állítják, hogy „szereposztó dívány volt”. Apu beteg térdei miatt – műtétre vár – gyakran le kellett feküdnie, felpolcolnia a lábait. Rengeteget dolgozott, napi 12–14 órákat, előfordult, hogy itt aludt – mondta Répás Réka (30), a szépségguru kisebbik lánya a fekhely célját. Ismerem az édesapámat, nem olyan típus, aki kikezdene a lányokkal, és ők sem férfiként tekintettek rá, hanem mint egy gondoskodó családtagra: Papa macinak is hívták – mesélte keserű mosollyal Réka, aki kizártnak tartja apja bűnösségét.

Az NNI szerint Répás Lajos (60) megrendelőinek 2010 nyarától nőket – köztük több kiskorú személyt – közvetített szexuális szolgáltatásra.

– Ügyfelem nemcsak szépségversenyek, de fotómodellek és hoszteszek közvetítésével is foglalkozott. Jövedelme ezekből a legális munkából kapott jutalékból származott – mondta Dr. Ruttner György, aki már többször beszélt védencével. – A hoszteszek tevékenységével, hogy kivel mennek haza, vagy szórakozni magánemberként, szerződött munkájuk tisztességes elvégzése után, sajnos nem tudott beleszólni. Akad néhány lány, aki – vagy mellőzöttségből, vagy tartozás miatt – haragszik rá, viszont rengetegen kiállnak mellette – mondta az ügyvéd.

Átadtam magam és a testemet
Nem volt pénze a tízezer forintos regisztrációs díjra, ezért, hogy vele is számoljanak, már az első alkalommal szexuális szolgáltatást nyújtott R. Lajosnak – ezt állította a TV2 Aktív című műsorában a magát csak Ginának nevező nő. – Senki nem fogja elhinni nekem azt a tv-ben, hogy azért mentem föl, mert nem tudtam, hogy most nem a különböző üzletláncokban lesz sajtkóstoltatás és joghurtnyalogatás, hanem itt nyilván valamilyen kőkemény escort munkáról lesz szó. És megmutatta a gépen, hogy milyen lányok hol lettek az ő segítségével szépségkirálynők. Mondta, hogy az ő segítségével tényleg akármi lehet belőlem, egy jó celeb pasit is össze lehet szedni – emlékezett vissza Gina a találkozásra. Majd az események felpörögtek, és a nőnek bizonyítania kellett tudását.
– Megmutattam a tehetségemet, legalábbis egy részét, de hát nyilvánvaló, hogy intim kapcsolat volt akkor, abban az öt percben közöttünk. Nem teljes mértékig, de átadtam magam és a testem. És akkor megtörtént az a dolog, és még adott is pénzt. Igazából úgy éreztem, hogy ez teljesen korrekt volt. Később e-mailben küldtem neki képeket. A fiatal lány végül tehát nem kapott munkát. Azt mondta, utána már nem kereste őt a szépségguru. Gina arról is beszélt, hogy mindenki számára köztudott volt, hogy a szállodák recepcióin katalógusokból lehet megrendelni a lányokat. Úgy tudja, hogy számos ma már ismerté vált modell is szerepelt ezekben a katalógusokban. Blikk-információ

A vád 67 rendbeli kerítés, ebből öt kiskorú sérelmére. Répás fél évet töltött letartóztatásban, majd egy ideig házi őrizetben volt. A teljes cikket itt olvashatod el.

 


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Vibrátor anális izgatásokra

Az ánusz, a végbélnyílás ma már elismerten a gyönyör egyik izgalmas forrása. Ha egyszer kipróbálod [...]

Ezek a lányok az Intim Center szexshop vibrátoraival és szexkütyüjeivel élvezkedtek

A Szexpláza pornófilmekben látható szexkütyüket, vagy a producer, vagy rendező vette meg az Intim Center [...]

A legjobb potencianövelők megbízható helyről, üzlet és webshop rendelés

A legjobb potencianövelő melyik vajon? Ezt senki nem tudja megmondani, mi sem. Azt tudjuk csak, [...]

Melyik a tuti potencianövelő? Már mondjuk is!

Potencianövelő vásárlásnál, hogy melyiket vegyük, a döntés nagyon nehéz! A potencianövelő szerek százai elöntötték a [...]