Való Világ szereplő volt a meztelen Béres Anett, VV Anett és VV Alekosz

Alekosz még a párbaj alatt is kizárólag a csajozással volt elfoglalva, szoknyavadász sasszeme kiszúrta VV Anettet, a ValóVilág harmadik szériájának szőkeségét.
Béres Anett pironkodva vette tudomásul, hogy élő adásban, több millió néző szeme láttára udvarolnak neki, de végül Balázsnak elárulta: nem terhes számára a fiú közeledése, mert nagyon szimpatikusnak találja.

– Alekosznak jöttem drukkolni, de nem számítottam rá, hogy szerepelni is fogok – hebegte élő adásban Anett, aki azt is elárulta a közönségnek, hogy szerinte a villa macsójától még rengeteg humoros percet remélhetnek a nézők, úgyhogy tartsák bent minél tovább. Úgy tudjuk, Anett egy kiadós bulival várja majd Alekoszt.

Béres Anett

VV Anett néhány napja a Fókusznak adott exkluzív interjút arról, hogy mi is történt vele az ayahuasca teaszeánszon, most pedig a Reggeliben mesélt a tragikus események részleteiről.

Béres Anett a Reggeliben mesélte el, hogy lelki problémák miatt döntött úgy, hogy részt vesz a teaszeánszon. A szertartással generációs ismétlődéseket szeretett volna megállítani, mert azt érezte, hogy a családjában generációról generációra megismétlődnek olyan események, amiket ő már nem szeretne átélni.

Ez nem drogos buli volt – mondta Anett. Utólag már tudja, hogy rossz döntést hozott, mert egy olyan hölgy tartotta a szeánszot, aki állítása szerint „egy kókler volt”, és a történtek után azt is megtudta, hogy legalább egy háromhetes felkészülésnek kellett volna megelőznie a szertartást.

Sajnos nagyon rossz helyre kerültem. Magyarországon sehova sem szabadott volna menni… – ismerte el az egykori valóságshow-szereplő, akinek majdnem az életébe került ez az este.

Anett aztán az ayahuasca elfogyasztása utáni történtekről is mesélt. A tea hatása elhúzódva fejtette ki nála a hatását, amitől a nőt, aki a szeánszot tartotta sátánnak hitte.

Azt éreztem, hogy nekem innen menekülnöm kell – mondta, majd emlékei szerint felmászott egy magas kilátóra, ahonnan vélhetően leesett, bár erre a momentumra nem emlékszik. A zuhanás utáni földreérkezés során eltört a lába, a sarokcsontja és a csigolyacsontja is, az orvosok szerint 1 mm-en múlt, hogy nem lett nagyobb baja.

24 órát töltöttem el törött csontokkal, egy egész napot és egy éjszakát. Azt éreztem, hogy kész, nem szeretnék tovább élni. Azt éreztem, hogy szeretnék meghalni – mesélte Anett, aki miután hallotta, hogy egy autó van a közelben, torkaszakadtából kiabálni kezdett. Végül az autóban ülő három férfi mentette meg az életét, nekik köszönheti, hogy túlélte a történteket. Bár a rendőrség nem adhat ki információt arról, hogy kik voltak a megmentői, ő a fejébe vette, hogy felkeresi őket, mert szeretné személyesen megköszönni nekik, amit érte tettek.

Egy másik Béres Anett riport:


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Egy jó potencianövelő és bízhatsz a péniszedben, kemény lesz a szex alatt

Ha már elpuhultál szex közben, lankadt az erekció esetén ne kockáztass, ne égesd magad a [...]

Online szex shop és szexbolt Budapest belvárosban, az Intim Center Astoria

Milyen a jó szexshop? A jó szexbolt garantálja a teljes intim életet. A szexuális játékok [...]

Így lehet jól maszturbálni nőnek

Mielőtt elkezdené a női önkielégítést , olyan kellemes légkört kell teremtenie, amely lehetővé teszi, hogy [...]

Vaginák szexshopból, vásárolj online vagy személyesen – Melyiket szeretnéd?

Ami a nőknek a vibrátor az a férfiaknak a mszturbátor! Az online shop szexáru kínálatában [...]