Zimány Linda és Miló Viki is a Sberbank ügyfele volt, megkapják a pénzüket

Zimány Linda élete munkája veszett kárba, mert ő is a Sberbank ügyfele volt. Kiderült, hogy nem Tóth Vera az egyedüli híresség, akik a Sberbank ügyfelei voltak: Zimány Linda is pórul járt.

Az orosz-ukrán háború miatt egyre szaporodó szankciók miatt a Sberbank kivonult Európából, és ez rendkívül sok embert érint. Habár a Betétbiztosítási Alap 10 napon belül 100 ezer euróig kártalanít minden ügyfelet, akadnak, akik viszont ennél – a jelenlegi árfolyamon közel 38 millió forintnál – több pénzt tároltak a számláikon, azok sajnos bukhatják az ezen felüli összeget. Kiderült, hogy Tóth Veráék éttermének pénzügyeit is a Sberbanknál intézték, de nem ők az egyedüli hírességek, akik a civilekhez hasonlóan pórul jártak.

Zimány Linda is a Sberbank ügyfele
Csalódottságát a Facebookon osztotta meg. Jelenleg Miamiban tartózkodik, és ugyan azt nem árulta el, hogy pontosan mennyi összeg volt a számláján, azt írta: egy élet munkája veszett kárba.

Miló Viki pedig a bankban tárolt széfjéhez próbál hozzáférni. “Napok óta zárva van a bankfiók és senki nem tudja nekem megmondani, hogyan jutok hozzá a széfem tartalmához. A számlámon csak egy kisebb összeg van, a széfben viszont fontos iratokat is tárolok, amiket nem tudom, mikor és hogyan kaphatok vissza. Az ügyvédemet kértem meg, hogy segítsen, jelenleg is azon dolgozik, hogy hozzáférhessek a papírjaimhoz” – mondta a Borsnak.
A doktori címet viselő celeb dr. Zimány Linda éppen Miamiban tartózkodik, ott érte váratlanul a hír, hogy nem fér hozzá a pénzéhez. A bankkártyáit egyik napról a másikra letiltották, a szerdai posztja szerint 48 órája egyetlen fillérje sem maradt. Bár a Betétbiztosítási Alap (ez a bankok biztosítója) 10 napon belül 100 ezer euróig kifizet minden ügyfelet, akinek a jelenlegi árfolyam szerint közel 38 millió forintnál több pénze volt, az elvesztette a vagyonát. Linda természetesen nem mondta meg, hogy pontosan milyen összeget bukott, de a posztjából áradó elkeseredés és kilátástalanság arra utal, hogy ennél nagyobb vagyona lehetett. A híresség azt írta, hogy az egész élete munkája veszett most oda, és bár ezt jelenleg sokként éli meg, igyekszik összeszedni magát, és újra építeni mindent, amit most elvesztett.

Széfét akarja Miló Viki
Nem Linda az egyetlen, aki felvállalja, hogy ez történt vele, Miló Viki is hoppon maradt. A bokszoló a napokban a közösségi oldalán tett közzé egy bejegyzést azzal kapcsolatban, hogy nem fér hozzá a Sberbankban lévő széféhez.

– Napok óta zárva van a bankfiók és senki nem tudja nekem megmondani, hogyan jutok hozzá a széfem tartalmához. A számlámon csak egy kisebb összeg van, a széfben viszont fontos iratokat is tárolok, amiket nem tudom, mikor és hogyan kaphatok vissza. Az ügyvédemet kértem meg, hogy segítsen, jelenleg is azon dolgozik, hogy hozzáférhessek a papírjaimhoz – mondta a Borsnak Viki.

Indul a Sberbank ügyfeleinek kártalanítása

Jövő héten indul a Sberbank betéteseinek kártalanítása. Kandrács Csaba MNB-alelnök szerint az érintetteknek nincs tennivalójuk, a végelszámoló egyénileg keresi fel őket. Megkapják a teljes követelésüket a Sberbank betétesei, a kártalanítás jövő héten indul – mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke hétfőn az M1 csatornán.

Kedvező és szokatlan fordulatot vett a bedőlt magyar Sberbank ügyfeleinek kártalanítása. A betétesek nemcsak az OBA által védett és már kifizetett összeghatárig kapják meg a pénzüket, hanem a teljes betétük után.

Az érintetteknek nincs tennivalójuk, a végelszámoló egyénileg keresi fel a károsultakat. Nagyjából 2500 ügyfélnek volt 100 ezer euró feletti betétje a banknál, ők jutnak most hozzá a bent ragadt pénzükhöz.

Az MNB március 2-án közölte: miután az európai szanálási hatóság végelszámolást indított a magyar Sberbank anyavállalatánál, az osztrák Sberbank Europe AG-nál, a jegybank is visszavonta a Sberbank Magyarország Zrt. engedélyét, és elrendelte a végelszámolását.

Ezt követően megtörtént az Országos Betétbiztosítási Alapból (OBA) megtörtént az ügyfelek kártalanítása 100 ezer eurónak megfelelő betétösszegig. Mindazoknak azonban, akiknek e fölötti összegű betétjük volt a bankban, az összeghatár fölött nem járt vissza pénzt.

Erre csak abban az esetben van mód, ha a bank végelszámolása vagy felszámolása során elegendő pénzhez jut a bank a vagyona eladásából. A bankcsődöknél erre nagyon ritkán van példa, de a Sberbanké ilyen lett, ugyan a hitelportfólió MKB-nak történő értékesítéséből és a követelések behajtásából elég pénz folyt be erre. Most így mintegy 160 milliárd forintot fizetnek ki az ügyfeleknek. Kandrács Csaba szerint a hasonló engedélyvisszavonással járó eseteknek mindössze 25 százaléka végződik úgy,, hogy a betétesek visszakapják minden pénzüket.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Minőségi vibrátorok a belvárosi Szexshopban, rendelj vagy vásárolj egyet személyesen

Új termékek jelentek meg az Intim Center polcain vagy a webshopjában több minőségi vibrátorokat készítő cégtől. Mind kialakításban, [...]

Erotikus ajándékkal is lepd meg a partnered

Hosszasabb együtt élés után, férfiaknak, nőknek, pároknak is felvetődik a kérdés, hogy szexshopban mit is vegyél [...]

Realisztikus dildót és valósághű vibrátort vásárol Pikert Ivett az Intim Center szexboltban

A vibrátorok erotikus játékok, amelyek célja a hüvely, a csikló és más erogén zónák stimulálása. [...]

Poweros óvszer, speciális hatóanyagú kondom

A Poweros óvszer, kondom, condom, gumi egy spéci magyar találmányon alapuló szuper termék. 18 db-os [...]