Zimány Linda kihagyta volna a pornóvideót

Mint ahogyan az már a bulvársajtó hasábjairól ismeretes, a napokban bődületes világsztár tisztelte meg jelenlétével hazánkat: Paris Hilton villantotta meg magát egy sajtótájékoztató és egy party keretein belül. Persze mindezt a magyar celebek sem hagyhatták szó nélkül: mostani videónkban Dukai Regina és Zimány Linda mesélnek Parisról.
“Meglessük Paris Hiltont, de ezen kívül érdekel bennünket természetesen az üzletház is, hiszen köztudottan szeretünk nézelődni” – meséli a Tabu Tv riporterének Zimány Linda, aki azt is elmondta, hogy barátnőjével ellentétben nagyon várja már, hogy láthassa Paris Hiltont. “Hát én inkább az üzletházra vagyok kíváncsi, mint Parisra. Ha esetleg még Benji Maddennel járna, akkor talán még az érdekelne, de úgy annyira más nem” – mondta el a sztártévének adott interjújában Dukai Regina. Zimány Linda a Tabu Tv-nek elárulta, hogy Ő még sohasem látta élőben a világsztárt, míg barátnője alaposabban utánajárt a dolognak: interneten keresett képeket Paris Hiltonról.
“Úgy gondolom, hogy Ő élvezi azt a felhajtást, ami körülötte van. Igazándiból nem ismeri senki, így könnyű azt mondani rá, hogy buta, de én úgy gondolom, hogy nem kellett volna semmit csinálnia az életében, akkor is jó dolga lett volna, de azért Ő mégis próbálgatta a szárnyait amennyire tudta, és minden ami tőle telhető, azt kipróbált. Én mondjuk a pornóvideót kihagytam volna, de hát ez így sikerült, szóval nekem semmi bajom vele” – osztotta meg a Tabu Tv nézőivel Zimány Linda.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Vibrátorokkal szexel a két pornós Szlanicska Szilvia és Vásárhelyi Bianka

Leszbikus szex, vibrátorokkal szereti egymást a két szép lány. Sokak fantáziáját birizgálja, hogy milyen lehet leszbikus lányok szexuális élete. Mit csinálnak, [...]

Potencianövelő háború magyarországon

Úgy látszik nem csak a Viagra képes mindennapi csodákra, mint ahogy a képen hirdeti magát [...]

BDSM szex az fájdalmat adni vagy kapni az INTIM CENTER kellékeivel

A BDSM és a fétis kiegészítőkkel rendelkező részben sok vásárló némi aggodalommal néz ki, vagy [...]

Az amatőr pornós Gyúró Ildikó a castingon a dildót is szereti

A Szexpláza online szexshop nagy vibrátor és dildó árukészletéből egy realisztikus, valósághű dildót is szeret [...]