Gulyás Edit, Edó – hatalmas csöcsök

gulyas_edit_edo_meztelenHavas asszisztense az Aktmodell nagymellű Edója! Gulyás Edit, azaz Edó néhány hónappal ezelőtt még az egyik kereskedelmi tévén sugárzott Aktmodell című műsorában tűnt fel. A hatalmas keblű modell azóta felhagyott a vetkőzéssel, és egész más területen próbál érvényesülni. A storytv-nél helyezkedett el, és egy ideje Havas Henrik asszisztenseként dolgozik.
„Tartottam Henriktől az elején, de alaptalanul. Hamar megtaláltuk a közös hangot, nagyon segítőkész, és ami szintén jól esik, tud dicsérni is” – mesélt őszintén Havasról Edó. adatai: Születésnap: 1984-10-13, Születési hely: Szolnok, Mell méret: 34F, Derék: 58cm, Csípő: 84cm, Súlya: 58kg, Magassága: 173cm, Haja színe: Szőkés-Barna, Szeme színe: Barna
A Tanár Úr munkakapcsolatuk elején természetesen nem hagyta szó nélkül az Aktmodell múltját és hatalmas kebelméretét. Kendőzetlenül elmondta a véleményét Edónak, mit gondol az „efféle” lányokról. „Nem akarta elhinni, hogy eredetiek a melleim.
Miután elkezdünk beszélgetni, azt mondta, kellemesen csalódott bennem, pedig buta libáknak gondolja azokat, akik vetkőznek” – vallotta be a lány. Mosolyogva hozzátette, figyelmes úriembernek tartja Havast, aki többször megdicsérte már alakját, sőt bíztatta, ha ilyen csinos, öltözzön merészebben.
Edó azonban nem szeretné a munkahelyén mutogatni bájait.
„Persze nem kizárt, hogy megfogadom Henrik tanácsát. Ahogy jön a meleg, az én szoknyám mérete is egyre rövidebb lesz, és garbó helyett is előkerülnek a kivágott blúzaim” – tette hozzá a lány viccelődve.
Gulyás Edit képek: 01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 videók: 01 02 03 04 05 06 07 – Fan blog

[​IMG] [​IMG] [​IMG] [​IMG] [​IMG] [​IMG]


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A kielégületlen nő bűn, potencia problémával irány az INTIM CENTER szexshop

A nemileg kielégületlen nő vétek, irány a szexshop! Ha potencia probléma miatt hiánya van a [...]

Potencianövelő budapesti vásárlás minden nap vagy online rendelés

Potencianövelő budapesti vásárlás minden nap vagy online rendelés! Az esemény előtti kapszulákkal 20-30 perc alatt, [...]

A női szexjátékok tudása és minősége a mennyekbe emeli az élvezést

Amikor a lányoknak szóló játékokról, babákról, babaházakról, mackó nyuszikról és medvékről, ugrókötélről, babakocsis babakocsiról és [...]

Pornó a szexshopban, Marta La Croft nem szégyenlősködik a vásárlók előtt sem

A nagy mellű pornószínésznő Marta La Croft szexshopban vásárolt, de nem bírt a vágyaival és [...]