Házkutatás Bíró Ica klubjában

biro_icaTerepszemlét tartott a hatóság tegnap Bíró Ica klubjában. A fitneszladyt ugyanis összefüggésbe hozták az egyik törzsvásárlói vállalkozás gyanús ügyeivel. Nyomoznak: Több százmilliós adócsalással, piramisjátékkal és az ügyfelek megtévesztésével vádolják a ScienNet törzsvásárlói vállalkozást, amelynek vezetőjét nemrégiben előzetes letartóztatásba helyezték. A programhoz állítólag több mint háromszázezren csatlakoztak.
Úgy tudjuk, Bíró Ica Megújulás Klubjában azért tartottak házkutatást, mert a hatóság azt az információt kapta, hogy ott hivatalos ScienNet-iroda működik. Bíró Ica lapunknak elmondta, hogy az egész nem tartott negyedóránál tovább.
– Kijöttek, szétnéztek, és meggyőződtek róla, hogy a terem soha nem működött hivatalos ScienNet-irodaként. Udvariasak voltak, elnézést kértek, és elmentek – mondta a Borsnak Bíró Ica, akinek internetes oldalán még tegnap is olvasható volt: „Szeretettel várunk mindenkit a Megújulás Klub ScienNet-irodájában, ahol minden hétköznap részt vehetsz egy vadonatúj törzsvásárlói program előadásán.”
– Mindent felteszek a weboldamra, ami a klubomban történik, ebben nincs semmi rossz – mondta Ica, aki januárban került kapcsolatba a céggel.
– Az első gyűlésen kihangsúlyozták, hogy korrekt a vállalkozás, amit egy-két ismerősöm ellenőrzött is, és javasolták, vágjak bele. Tisztességes üzletnek látszott, ezért beléptem, és törzsvásárló lettem. Alkalmanként helyet adtam ScienNet-tel kapcsolatos előadások tartására annak, aki alá beregisztráltam, mivel éppen nem volt bérlőm. Ám a fitnesztermem sohasem működött hivatalos klubként. Nyáron ritkultak az előadások, és most megint üresen áll, új bérlőt keresek. Én nem tehetek arról, ami a cégnél zajlik, kíváncsian várom, hogyan zárul le az ügy, és reménykedem abban, hogy a több százezer ember nem fog csalódni – mondta Bíró Ica. (Forrás: Blikk) – Cicciolina és Bíró Ica szőrös pinával – Bíró Ica erotikus képek


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Potencianövelő rendelés országosan vagy személyes vásárlás Budapesten

A férfiak gyakran szembesülnek olyan problémával, mint a potencia csökkenése. Ennek hátterében sok a mulasztás, [...]

Online szex shop és szexbolt Budapest belvárosban, az Intim Center Astoria

Milyen a jó szexshop? A jó szexbolt garantálja a teljes intim életet. A szexuális játékok [...]

Szex alkalmakkor, a hálószobában is legyen ajándék az INTIM CENTER kínálatából!

Ünnepeken, névnapon, születésnapon, karácsonykor, év végén, újévben a légkör még a pszichológusok szerint is kedvez [...]

Wand masszírozó vibrátor szexhez és maszturbáláshoz

A Lelo Smart Wand masszírozó, vibrátor forradalmi technológia, egyedüálló prémium minőségű anyagok, luxus dizájn, diszkrét [...]

Hozzászólások lezárva.