Catrinel Menghia – 20 évvel idősebb pasi vette el

Catrinel Menghia karrierje Romániában indult, azóta a legnagyobb márkákat képviselte már a kifutókon. Catrinel Menghia életét bizonyára sok olyan fiatal lány irigyli, akik hiába vágynak modellségre, maximum szerényebb kivitelezésű újságokba készítenek róluk fotókat. Az 1985-ös leányzó karrierje a romániai Iasiból indult hét évvel ezelőtt, amikor is egy helyi ügynöknek feltűnt az utcán kószáló szépség. Az FHM magazin is felfigyelt rá
Fehérneműt reklámoz: A férfi addig győzködte az addig atlétikáról és olimpiáról álmodozó Catrinel szüleit, míg azok végül belementek, hogy leányuk Bukarestbe menjen, egy ottani ügynökséghez. Hat hónappal később végleg a román fővárosba költözött a tinilány, és hamarosan nemzetközi modellkarrierje is beindult. Azóta számtalan fotózáson vett részt a jelenleg Milánóban élő bombázó.
Pályafutása során a világ vezető divatvárosaiban – New York, London, Madrid – mind megfordult. Általában a legnagyobb márkákat képviselte, az Armanitól a Triumph-ig, de a francia Lise Charmel fehérneműcég arca is volt már. Ezenkívül nemegyszer címlapjául választotta a Sports Illustrated, az FHM vagy éppen a Maxim.
Szex és házasság: Catrina nem rejti véka alá, hogy kedveli a szexet, házassága előtt több alkalommal is mesélt arról, hányféle segédeszköz rejlik nála a fiókban, és néha bizony kolléganőivel is bujálkodni szokott. Talán férjét, Massimo Brambatit is ezzel a bujasággal csábította el, ki tudja. Mindenesetre a nálánál majd’ húsz évvel idősebb egykori válogatott labdarúgót annyira magába bolondította, hogy néhány éve össze is házasodtak. Ám a modell a nagy szerelemben is meg akarja őrizni önállóságát:
– Soha nem függtem egy pasitól sem. Alapjában független nő vagyok, de most, hogy férjhez mentem, nem zavar, ha olykor a páromé az utolsó szó. Ám mindig is keményen dolgoztam, és megvolt a magam pénze – vallotta korábban.

[Babes]

Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Dr. Balogh Emese ügyvéd is tesztelte a Szexpláza szexshop kütyüjeit

A jogból végzett dr. Balogh Emese a castingon a Szexpláza online szexshop raktáron lévő erotikus [...]

Vibrátor szex az INTIM CENTER vibrátor shop termékeivel

A szexshop üzletekben a vibrátor választék olyan nagy, hogy aki nem tájékozott, az tanácstalanul áll, [...]

Új online szexshop webáruház XShop.hu

Az online szexshop bolt, készletről küldi Önnek a termékeit. Magyarországon is egyre több az online [...]

Ha merev pénisszel a teremtő isten akarsz lenni, szex előtt dobj be egy potencianövelőt

Problémás erekció esetén ne kockáztass, ne égesd magad a nő előtt soha. Mindig legyen nálad [...]