Az Erotika kiállítások Magyarországon – Egy iparág ünnepe volt

A kétnapos eseménynek idén is a Syma Rendezvénycsarnok adott helyet, ám míg tavaly a helyszín tele volt kiállítóval és több, kisebb színpaddal, addig idén ennek a nyomait sem lehetett látni. Középen egyetlen színpad árválkodott, és a kellékeiket áruló szexshoposok is mintha eltűntek volna.

A kezdetek: az első Erotika Kiállítás
1997-ben rendezték meg Budapesten az első Erotika Kiállítást az Építők Sportcsarnokában. A szervező, Strausz Ildikó, Bécsben látott hasonló expó mintájára hozta létre a hazai eseményt. Akkoriban még újdonságnak számított, hogy egy felnőttipari kiállítás nem csak szakmabelieknek, hanem a nagyközönség számára is nyitott legyen.

Az első rendezvényen mindössze néhány tucat kiállító és nagyjából 4 000 látogató vett részt – de már ekkor látszott, hogy sokkal nagyobb igény van egy ilyen fórumra, mint amire előzetesen számítottak.

A népszerűség növekedése
A kétezres évek elejére a rendezvény kinőtte a sportcsarnok falait. A látogatottság többszörösére nőtt, a kiállítók száma elérte a 60-at, és több tízezer érdeklődőt vonzott. Ezért a szervezők 2000 körül áthelyezték a rendezvényt a Lurdy Házba, ahol jóval nagyobb közönséget és látványosabb programokat tudtak befogadni. Ekkor már nem csupán üzleti standok, hanem színpadi show-k, élő performanszok, dedikálások, sőt interaktív bemutatók is színesítették a programot.

Erotika Expo és Erotika Parádé
2005-től a kiállítást új lendülettel szervezte meg Tomor András, aki maga is ismert volt a pornóiparban. Az Erotika Expo mellett bevezette az Erotika Parádét, amely a város különböző pontjain zajló felvonulásként még inkább reflektorfénybe helyezte a felnőttipart. A rendezvény célja az volt, hogy az erotikát ne tabuként, hanem kulturális, szórakoztató és gazdasági tényezőként mutassák be.

A Hungexpo F pavilonja adott otthont a 2009-es kiállításnak, ahol több ezer látogató előtt három külön színpadon folytak folyamatos előadások. Az esemény háziasszonya Maya Gold volt, aki nemcsak szexszimbólumként, hanem szakmai ikonként is sokakat vonzott.

Programok és élmények
Az Erotika Kiállítás igazi fesztiválhangulatot teremtett. A látogatók:
– élő sztriptíz- és pornószínpadi show-kat láthattak,
– részt vehettek dedikálásokon, ahol a legismertebb magyar pornósztárokkal – például Michelle Wild, Monique Covet, Maya Gold – találkozhattak,
– megismerhették az erotikus termékeket kínáló szexshopokat, forgalmazókat, gyártókat, kiemelkedően az Intim Center szexshop standján.
– kipróbálhattak különféle eszközöket, játékokat, újdonságokat.

A szakmai kiállítók között megtalálhatóak voltak hazai és külföldi filmgyártó cégek, magazinok, internetes portálok, szexshop-láncok, ruházati és kiegészítő márkák. Az erotika így kézzel fogható közelségbe került – nem titokban, hanem színes, fényekkel, zenével, humorral fűszerezett közegben.

Vidéki rendezvények
2005-ben az Erotika Expo Pécsre is ellátogatott, ahol szintén nagy sikerrel mutatták be a hazai és nemzetközi felnőttipar szereplői magukat. A helyszíni beszámolók szerint a közönség ott sem maradt élmény nélkül: élő performanszok, interaktív jelenetek és erotikus műsorok váltották egymást a színpadon.

Társadalmi hatás és elfogadás
Az Erotika Kiállítások hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarországon a pornó- és szexipar kevésbé számítson tabunak. A kilencvenes években még erős ellenállás és prüdéria övezte az ilyen témákat, de a rendezvények évről évre bizonyították, hogy az erotika nemcsak felnőtt szórakozás, hanem komoly gazdasági tényező is.

A 25–60 kiállító mellett a látogatószám elérhette a 20 000 főt, ami nyereségessé tette az eseményt, és lökést adott a hazai erotikus kiskereskedelemnek is. Vidéki városokban is megnyitottak új szexshopokat, magazinok, internetes oldalak kaptak nagyobb figyelmet, és a magyar pornószínészek nemzetközi karrierje is erősödött.

Az Erotika Kiállítások története egy különleges korszakot mutat: amikor a magyar társadalom szembenézett a saját prüdériájával, és megpróbálta elfogadni, hogy az erotika az élet része. Ezek az események nem csupán a szexipar ünnepei voltak, hanem egyfajta kulturális nyitás is, amely lehetőséget adott a párbeszédre.

A kiállítások mára eltűntek a reflektorfényből, de akik ott voltak, nosztalgiával emlékeznek vissza a fényekre, a tömegre, a sztárokra és a szabadság pillanataira.

A Stop a rendezvényre este hétkor érkezett meg, Lauro Giotto épp ekkor jelentette be Britney-t, a szőke lányt. “Kérjük, készítsék elő törölközőiket” – mondta a műsorvezető, mivel Britney nemcsak holmi sztriptízzel készült, élőben ejakuált a színpadon… A teljes cikk itt olvasható, a kiállítás vasárnap folytatódik, a helyszín ugyanaz lesz, a felhozatal pedig remélhetőleg bővül. A kiállításról videó itt.

erotika-show

Erotika kiállítás, erotika parádé, erotika expó, börze, show: Erotika kiállítási emlékek – Erotika kiállításon a konkurencia főnöke – Tomor András és Adrienn visszavág – Maya Gold az Erotika Expón – Erotika kiállítások Szeptember – Erotika kiállítás képek.

A kiállítás nyitáskor odaérve elég szép tömeg volt a Hungexpo csarnokban. Ennek is jelentős része a Hummer tetején magukat produkáló Hajcica Agency-s csajok körül összpontosult.

Megindultak a közönségnek szánt előadások is. Elsőként a Luxx Video indított, mégpedig nagy visszatérőjével, Mya Diamond-al. Nem tudjuk hogyan csinálja, de lenyűgöző tud lenni Mya kicsiny, de tökéletes alkatával, szerény viselkedésével. Lora Craft és Nikki Rider úgy tűnik jól megértik egymást istállón belül, igen hangulatos duettet adtak elő. Lora még a lábát is bevetette, amikor azzal húzta magához az éppen a melleiről tejszínt nyalató Nikkit, hogy kinyalassa magát vele. Már-már tradíciószámba megy, hogy van szerencsénk megfigyelni a közönség azon lelkes részét, akik semmi pénzért nem vennék le szemüket egy-egy pornósztár pinájának látványa kedvéért sem a fényképezőgépük kis kijelzőjéről, nehogy véletlenül még lássanak valamit közvetlen közelről élőben.

A nagyszínpadon a Való Világot – meg azóta sok nevesebb férfiú ágyát is – megjárt Molnár Anikó és párja Angelo adták elő Tarzan és Jane sztoriját, ahogy a faragtalan majomember megbecsteleníti szegény Jane-t. Mondjuk még lehetne kicsit tevékenyebbre is koreografálni ezt a műsort, nem beszélve a hiányzó pink-ről. Meg kell jegyezzük, Anikó nem szenvedhet hiányt élelmiszerekben.

Őket három lelkes fiatalember követte, akiket sikerült rávenni, hogy levetkőzzenek és riszálják magukat az őket érdeklődve nezegető nagyérdemű előtt. Ha esetleg ez nem lett volna elég önérzetük porba tiprásához, ezt bebiztosították azzal, hogy ketten küzülük még női fehérneműket is magukra erőltettek, egy string-tangát és egy undorító lila harisnyanadrágot. Nem volt valami vágykeltő látvány egyikük sem benne…

A kiállítás egyik sztárvendégét, Rita Faltoyano-t ezúttal végre normális nézőpontból tudtuk megörökíteni, megadva a műsorának kijáró tiszteletet a fotók tekintetében is. Éredekes volt ismét végignézni a hol latinosan pergő ritmusú, látványos elemekkel tarkított, hol érzékien és nyúlósan előadott agonizációszerű performance-t.

Az utána következő intermezzo Eve Angel. A Machomedia standon Szabyna új barátokra lelt, mégpedig egy komplett Chippendale-klub személyében, akik közül a már említett Molnár Anikó “villalakó kollegája”, Tommyboy különösen kedvesnek találtatott számára. Csakúgy, mint Erikánk, akivel együtt kóstolták meg Szabyna új vibrátorát.

Ismét a nagyszínpad felé vettük az irányt, mivel volt némi restanciánk tegnapról, konkrétan Mészáros Dóri és amerikai lángoló hullahoppkarikájának megörökítésének elmaradása kapcsán. Amíg ő készülődött, a műsorvezetők, Varga Mónika és Garami Gábor a közönséget díjazták pl. Szopnék pólóval, de Gábor a díjazott hölgynek bemutatta rendkívüli hosszúságú nyelvét is, ami valószínűleg a hölgyre mély benyomásokat tett. Sajnos nem sikerült kihúzni belőle, mi is a kedvenc póza, mert hát ő mindegyiket szereti…

Mészáros Dóra frissen vámkezelt pirotechnikai gyerekjátéka után következett a magyar sztriptíziparban ismét komoly veszekedéseket kirobbantó szifon bevetése. Hogy ne érje szó a ház elejét, azaz ne érje az a vád, hogy bárki segédeszközének legalábbis az ötletét ellopja, ő most nem szódával, hanem habbal töltötte be a konyhaeszközt, ami talán látványosabb is volt fotó szempontjából.

Zárójelenetként még kiosztották a közönség internetes szavazatai alapján megválasztott Erotika királynői címet és két udvarhölgyének a virágokat. Ezt még megfejelték egy a kiállítás császárnője titulussal, amit Maya Gold kapott meg, aki – mint megtudtuk tőle – akkora megtiszteltetésben részesült, hogy még a VIP-parkolóba is beállhatott kocsival, bár ehhez némi vitára is szükség volt a biztonsági személyzettel.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Hogyan válassz először erotikus játékszert? Útmutató kezdőknek, a tapasztalataim

Amikor először gondolkodtam azon, hogy veszek magamnak egy erotikus játékszert, bevallom őszintén, kicsit féltem. A [...]

Hatékony merevedéshez potencianövelő rendelés, vagy személyes vásárlás itt

Egyik napról a másikra a szexuális élete katasztrofálissá vált? Csalódottságot érez csökkent teljesítőképessége miatt? Önbizalma [...]

Erotikus ajándékot Valentinra és alkalmakra rendelj vagy INTIM CENTER üzletünkben vásárolj

Ajándéknak a rutinosabbak inkább a romantikus randira, mozira vagy vacsorára voksolnak, és persze ott van [...]

Felcsatolható dildóval szexel Kiss Janka és Patuzzi Anett

A filmforgatáshoz kötődő jogi szabályozás azt írja elő, hogy az ilyesmi a lehető legteljesebb mértékben [...]