Az Interpol nemi erőszak miatt körözi a WikiLeaks alapítóját

Nemzetközi letartóztatási parancsot adott ki az Interpol a Wikileaks alapítója, Julian Assange ellen, de nem az amerikai külügyi iratok kiszivárogtatása, hanem nemi erőszak és szexuális zaklatás gyanúja miatt keresik.
Nemzetközi elfogatóparancsot adott ki az Interpol az amerikai külügyi iratokat kiszivárogtató és nyilvánosságra hozó portál, a Wikileaks alapítója ellen – jelentette be a lyoni székhelyű nemzetközi rendőri szervezet szóvivője szerda hajnalban. A szóvivő szerint a nemzetközi letartóztatási parancsot Svédország kezdeményezte nemi erőszak és szexuális zaklatás gyanújával. A 39 éves, Ausztráliában született férfit a nyár végén két fiatal svéd nő nemi erőszakkal és szexuális zaklatással vádolta meg.
A svéd igazságszolgáltatás november 18-án letartóztatási parancsot adott ki az egyik országból a másikba költöző Assange ellen, aki a svéd legfelsőbb bíróságnál fellebbezett ez ellen. Az Interpol ennek ellenére közzétette a nemzetközi letartóztatási parancsot, ami azt jelenti, hogy az a szervezet mind a 188 tagállamában – köztük Magyarországon is – érvényben van.
Közben Julian Assange az amerikai Time magazinnak a Skype internetes telefonon nyilatkozva azt hangoztatta: Clintonnak le kell mondania, amennyiben a külföldön tartózkodó amerikai diplomatákat kémkedésre szólította fel. A kiszivárogtatott amerikai külügyi dokumentumokból amerikai és európai lapok folyamatosan újabb részleteket közölnek.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A szexbabák dughatók mindenhol ellenkezés nélkül – Szexshop

A szexbabák számos funkciót látnak el. A szexuális oktatás régióinkban évről évre gyorsan fejlődik. Harminc [...]

Dupla élvezetek kétágú vibrátorokkal vagy dildókkal

A kettős szexjátékok jellemzői. Kétoldalas vibrátorok és dildók. A különbség a kettős és a kétoldalas [...]

Péniszpumpa – minden, amit tudni érdemes a vásárlásról, használatról és fajtákról

A péniszpumpa az egyik legismertebb férfi szexuális segédeszköz, amelyet világszerte sokan használnak merevedési zavar kezelésére, [...]

Erotikus segédeszköz ajánló, webáruház és szexshop bolt Budapest, Károly krt. 14.

Önnek rendben van a szexuális élete? Ez a kérdés folyik a csapból is. Viszont van [...]