Mayer Mihály, a Pécsi Egyházmegye volt vezetője nem tud gazdasági visszaélésekről és szexuális bűncselekményekről a püspökségén, viszont úgy véli, médiaháború folyik ellene.
Én semmit nem akarok sejteni, senkit nem akarok rágalmazni, ezért ehhez nem is szólok hozzá. Tessék bizonyítani!” – felelte Mayer Mihály arra a kérdésre, mi állhat az állítólagos szexuális zaklatási ügy hátterében, illetve arra a riporteri felvetésre, hogy azt mondják, Wolf Gyula volt egyházmegyei vagyonkezelő olyanoknak tett kedvezményeket, akik „közeli kapcsolatban” álltak vele.
Luxuskocsi a pásztornak – Mayer Mihály azzal kapcsolatban, hogy konkrétumok jelentek meg a médiában a szociális otthonok gazdálkodásáról, európai uniós támogatások felhasználásáról és az egyházmegye autóflottájáról, azt mondta: eddig nem hallotta, hogy otthonaik ne működtek volna megfelelően, iskoláikat pedig rendszeresen ellenőrizték, s nem találtak hibát.
– Az, hogy milyen autóink voltak… Azt lehet mondani, hogy német segítséggel vettem egy BMW-t. Hány emberek van még BMW-je? Cserháti püspök úrtól egy Mercedest örököltem, de eddig senki nem kifogásolta, csak most kifogásolják egyesek – jegyezte meg. A riporter utalt arra, hogy a gyanú szerint százhúsz autóból álló flottája volt az egyházmegyének, miközben csak nyolcvan pap szolgált az egyházmegye területén. A nyomozóhatóság vizsgálja, hogy a püspök munkatársai – kihasználva az egyházmegye adó-, illetve áfamentességét – külföldről hozott kocsikkal üzleteltek.
Mayer Mihály azt mondta: ezt bizonyítani kellene, ő nem tud erről. “Nem zárom ki, hogy kaphatott az egyházban a papságon kívül más is autót, aki nem papként, de a püspökségen dolgozott. De miért nem várják meg, amíg ez lerendeződik és kiderül, hol volt a hiba, vagy hol volt a bűn? A média az ártatlanság vélelmét nekünk nem adta meg” – hangoztatta. A Pécsi Egyházmegye volt vezetője kitért arra: soha nem vette észre, hogy Wolf Gyula az egyházmegye pénzét saját célra használta volna fel, eltette vagy elrakta volna. “Ha a gazdálkodásban voltak problémák, a vizsgálatok során majd kiderül” – közölte a püspök.
Mayer Mihály az olyan, uniós forrásokból is finanszírozott nagyberuházásokról, mint a püspökszentlászlói arborétum, az iskolakomplexum felújítása, vagy az “Ezeréves múlt” projekthez köthető vizsgálatról – miszerint a támogatást a gyanú szerint nem arra költötték, amire szánták – azt hangsúlyozta: egyetlen pályázati elszámolásban sem volt hiba és “mindenütt elszámoltak”.
A püspök a távozásának körülményeivel kapcsolatban azt mondta, hogy felmentése már tavaly decemberben, sőt az előtt is szóba került, de januárban nyújtotta be ez irányú kérelmét.
– Úgy gondoltam, ha olyan óriási kihívásoknak és médiakihívásoknak van az ember kitéve, akkor nem hadakozhat egyedül, mert úgyis alulmarad – indokolta döntését. Úgy vélte: amikor a médiaháború egy személy ellen irányul, akkor “médialincselésről” lehet beszélni.
Nem becsülik a méltóságát – Mayer Mihály feltette a kérdést, van-e egy püspöknek személyiségi joga, méltósága, vagy bármivel lehet vádolni, bármivel lehet rágalmazni.
– Ezt a személyi méltóságot becsülik-e? Vagy valaki valamit bedob a köztudatba, azzal, hogy bizonyítékaim nincsenek, de információim vannak, ez elég alap-e, hogy valaki ellen eljárjanak? – vetette fel.A püspök azt is mondta: olyan érzése van, mint az ötvenes években vagy a hitleri időkben, amikor ha valakit félre akartak állítani, sohasem a valós okokkal magyarázták, hanem “kerestek hozzá gazdasági hátterű negatív dolgokat”.
Mayer Mihály arra reagálva, hogy egyes információk szerint alkalmazottjai “bepoloskáztatták” a szobáját, valamint lehallgatták, megfigyelték és nyomás alatt tartották őt, azt válaszolta, ezt is bizonyítani kellene, de ő ilyet nem tapasztalt.
A püspököt arról is kérdezték, igaz-e, hogy a Szent Sír Lovagrend tagjaként diplomáciai mentességet élvez, és ezért nem vonták még eljárás alá. Azt válaszolta: valóban tagja a rendnek, de nem tud arról, hogy diplomáciai mentessége lenne. Erről a médiában hallott, és csodálkozott rajta. Mayer Mihály szólt arról is, hogy “a pécsi egyházmegyei ügyek” mennyiben árthatnak, illetve befolyásolhatják a katolikus egyház megítélését. “Minden, amivel rágalmazzák az egyházat, egyháziakat, papokat, azok mind-mind abban körben ártanak, ahol ezek elhangzanak és tovább tupírozzák őket” – mondta.
Mayer Mihály pécsi megyés püspök január 19-én mondott le tisztségéről, lemondását XVI. Benedek pápa elfogadta. A katolikus egyházfő arra az időre, amíg a tisztség betöltetlen, Veres András szombathelyi megyés püspököt a Pécsi Egyházmegye apostoli kormányzójává nevezte ki.
Egy héttel korábban került át a Somogy Megyei Főügyészséghez a Pécsi Egyházmegyét érintő ügy, amely különösen nagy értékre elkövetett csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt indult tavaly október végén, egy feljelentés alapján, melyet később további feljelentések követtek.
A Pécsi Egyházmegye cáfolta, hogy vezetői bűncselekményt követtek volna el, az ezt állító feljelentőkkel szemben pedig jogi lépéseket helyezett kilátásba. Forrás: MTI, Pécsi napilap.
Hírek a témában: A püspökségnek volt fekete kasszája is – Feljelentések után lemondott a püspök – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Az egyházi pedofilbotrányok igazából melegügyek
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Pornósztár vaginák és popsik másolva maszturbátornak
A pornósztárok nemi szerveinek másolatai olyan maszturbátorok, amelyek bizonyos emberek szereplőiből készülnek. Ez a pornóiparban [...]
Szexi fehérneműk, erotikus jelmezek, amiktől vadulnak a férfiak
A sex shop üzletünkben erotikus, szexi ruhák széles választékával is várjuk vásárlóinkat. A Szexshop Budapest [...]
Valentin napi ajándéknak szexet kérek meg egy vibrátort
Valentin napi ajándéknak szexet kér a lány, meg egy vibrátort. A vibrátor vásárlás megoldásában tudunk [...]
Így kell használni a nyúlvibrátort, hogy a mennyországba repítsen
A nyúl vibrátor egy kettős vibrátor a csikló és a G zóna egyidejű stimulálására. Valószínűleg [...]