Ryan Giggs az összeomlás szélén tántorog… A Manchester United walesi futballistája mindent elkövet azért, hogy vihart kavart szerelmi kalandja nyilvánosságra kerülését követően megakadályozza a házassága felbomlását. Nincs könnyű helyzetben Giggs, elvégre szombaton a Manchester United futballcsapatának tagjaként a londoni Wembley-stadionban – várhatóan a kezdőcsapat tagjaként! – lép pályára a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-döntőben, ám az általa megcsalt feleségének könyörög…
Giggs fél éven keresztül csalta a nejét, Stacey Cookot a volt Big Brother-sztár, egykori walesi szépségkirálynő Imogen Thomasszal. Az ügy ugye kipattant, és Giggs edzés helyett személyesen könyörgött Staceynek azért, hogy ne hagyja el. Arra hivatkozott, szüksége van rá, ha lehet, maradjanak együtt, már csak azért is, mert két közös gyermekük érdeke ezt diktálja.
A dühös asszony azonban felháborodottan levette a karikagyűrűjét, és a játékos lába elé dobta. Az asszony két napja nem mer kimenni az utcára, mert attól tart, hogy mindenki ujjal mutogat majd rá, és kényelmetlen kérdéseket tesznek fel neki.
Időközben megszólalt a bőkeblű szépség, Thomas kisasszony is. A 28 éves nő elmondta, a kapcsolatuk azzal kezdődött, hogy a manchesteri focisták korábbi két idegenbeli meccsét megelőzően, a United-csapattszállójában bebújt Giggs ágyába.
– Az első alkalom után arra kértem őt, hagyjuk abba az egészet, hiszen nős ember. Sajnos, túlságosan kitartó volt, olykor könyörgött is, így folytattuk. Ez hiba volt a részemről. Most, hogy a sajtó sok mindent megírt, már mit sem tudok tenni, csak nagyon fáradt vagyok, egyszersmind stresszállapotban élek, hiszen mindvégig éreztem, hogy baj lehet, amikor Ryan napi többszöri sms-ére rendszeresen válaszoltam, és folytattuk, amit nem lett volna szabad folytatni – mondta Thomas.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A kemény péniszért potenciatippek, több libidó és jobb szex!
A magyar férfiak 20 és 65 év között potenciazavarral küzdenek 35-55 % között. A potenciazavar [...]
Ajándékot szexshopból is vehetsz! Itt a legjobb szexbolt és webshop!
Ajándékozz erotikát mindkettőtök örömére. Karácsony, névnap, születésnap, vagy Valentin nap? Ajándékot szexshopból is vehetsz, férfiaknak, [...]
A legjobb szexshop az INTIM CENTER ❤️ infók itt
A szexuális játékok megnyitják előtted a szexuális élvezetek varázslatos és izgalmas világát. Még a legkifinomultabb [...]
Egy jó potencianövelő és bízhatsz a péniszedben, kemény lesz a szex alatt
Ha már elpuhultál szex közben, lankadt az erekció esetén ne kockáztass, ne égesd magad a [...]
