Koncz Gábor színművész lánya, Koncz Regina 17 éves kora óta modellkedik, és négy év után ismét vetkőzött egy keveset az egyik magazin kedvéért. A 24 éves Koncz-lány szerint a fotósceleb Nánási Pál által készített fotók letisztultak lettek, ami szerencsés, mert amúgy sem vallja magát vad nőnek. A vetkőzést most egy ideig hanyagolja, mert jelenlegi párja ennek a sorozatnak sem örült, ráadásul Koncz 1-2 éven belül családot szeretne, abba pedig már nem fér bele a meztelenkedés.
A Jászai Mari-díjjal is kitüntetett színművész, Koncz Gábor lánya, Koncz Regina 2006-ban az FHM-nek, és most négy évvel később a CKM-nek is levetkőzött. Annak ellenére, hogy már készültek róla olyan művészi képek, amelyeken a mellbimbóját is megmutatta, a magazinnak nem volt hajlandó kitárulkozni. Koncz a Velvetnek elmondta, most egy ideig nem szeretne szexis képeket vállalni, jelenlegi párja ugyanis ezeknek sem örült. „Tisztában volt azzal, hogy modellkedem. Nagyon friss volt a kapcsoltunk, amikor elkészültek a képek, úgyhogy nem szólt bele semmibe”.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Hatékony merevedéshez potencianövelő rendelés, vagy személyes vásárlás itt
Egyik napról a másikra a szexuális élete katasztrofálissá vált? Csalódottságot érez csökkent teljesítőképessége miatt? Önbizalma [...]
Ajándék ötletek a legjobb szexshopból, Intim Center Budapest
Nemcsak az örömre, hanem vevőink és megrendelőink egészségére és biztonságára is ügyelve csak biztonságos, eredeti, [...]
Népszerűbbek a szexuális segédeszközök – rendelj vagy vásárolj a legjobb szexshopban
Egy nemrég végzett felmérés szerint az amerikai felnőttek majdnem fele rendelkezik vibrátorral vagy más hasonló [...]
Korai magömlésre tanácsok és Long Love magömlés késleltető szer
A korai magömlés szexuális diszfunkció, amelyet az jellemez, hogy a férfi nem képes ellenőrizni az [...]