Beléptem a zuhanyzóba egy fárasztó, végigpróbált nap után a zenei edzőtáborban. Jól esett. A forró nyári nap, és az egész napos koncentráció átmelegítette a testem, és kimerítette a lelkem, így egy kissé hamarabb jöttem fel a strandról, hogy lezuhanyozzak, és egy kicsit még pihenjek az újabb esti buli előtt. De persze sejtettem, hogy ez az este is egy hosszú italozással egybekötött teljesen nyílt beszélgetéssel fog számomra véget érni valamelyik szobában. Úgy 14 órája léptem ki az egyik lányos szobából, ahová valahogy úgy kerültem, hogy egy “kissé” spicces 13 éves csajt kellett visszacipelnem a szobatársai körébe. Aztán ott ragadtam. 8 lány, a legfiatalabb 11, a legidősebb 14 éves. Leültem dumálni, addig, amíg Csillát, az imént említett csajt egy kicsit rendbe szedték a szobatársak (hideg zuhany, stb.). Szükség is volt rá, hogy ott legyek. Bár megmondom őszintén, elég kellemetlen volt egy teljesen meztelen lányt összekaparni a szoba zuhanyzójának padlójáról, de kárpótolt a látvány:) Főiskolásként elég fura élmény főleg az első táboroztatásról. Ekkor, ahogy álltam a zuhany alatt és visszagondoltam az előző, vagyis aznap történtéire, na meg persze a látottakra, elkezdett merevedni a büszkeségem. Tulajdonképpen nem volt meglepő, mert mégis csak egy szexi meztelen női test, de mégis csak 13 éves. Ekkor kopogtak az ajtómon… Tovább a teljes történetre
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Szexshop online webáruház árukereső
Szexplaza.hu erotikus weboldal és online szex shop áru és tartalom kereső. Írd be a keresendő [...]
Ilyen bombázó popókra izgulsz, és van kemény merevedésed? Férfi potencia!
A szexualitás amilyen egyszerűnek tűnik, annyira bonyolult. A cél nem az, hogy legalább tízszer elélvezzen [...]
Kicsi a péniszed, és nagyobb, vastagabb farkat szeretnél?
A legtöbb pasi elégedetlen nemi szervének méretével. A pénisz hosszát és vastagságát célzó lehetőségek a [...]
A legjobb potencia szereket itt veheted meg, vagy rendelheted online
Vannak olyan helyzetek az életben, amikor az intimitás során téged vagy a másik fontos személyt [...]