Egy régóta várt könyv óriási számban kel el megjelenésekor, de E. L. James A szürke ötven árnyalata című bestsellere minden eddigi elképzelést felülmúlt világszerte. Nem meglepő tehát, hogy a júliusi Top 50 abszolút első helyezettje a szexualitással és szenvedéllyel teli regény. A történet nem sok van, találkoznak, dugnak-dugnak-dugnak, de ezer féle módon, tényleg, és a pasi mindig készen áll, de ami érdekes, itt el tudtam hinni. El, mert ez a férfi egy sérült ember, aki a szexualitáson kívül nem sok más módon tud kommunikálni emberekkel. Érdekes volt bele csöppenni ebbe az uralkodó,és elnyomott világba, bár be kell valljam, a szadizmus és a mazoizmus az én szexuális fantáziálásomba nem fér bele, így néhol szó szerint undorodva olvastam az egészet. Mégis a könyvben van valami. Valami ami miatt el akarom olvasni, haladni akarok vele, tudni akarom a végét. Azóta már a második kötetet is elolvastam, és fényévekkel jobb volt. Bár erről biztos tehet az is, hogy nem minden oldalon olvastam olyan szavakat, hogy … A teljes cikket itt olvashatod el.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Állni fog a cerka az tuti, top cikkek POTENCIANÖVELŐK témában
Gondold el, hogy lazán, jókedvűen, mindenféle stressz nélkül várod a szexet. Magabiztos vagy, aggodalmak nélkül! [...]
Kétvégű dildóval szexel Garici Elena és Iscusitu Cristina
Garici Elena és Iscusitu Cristina Maria dildó szex. A pornóforgatáson a lányok szeretik a leszbikus [...]
Alpha Man potencianövelővel kiegyensúlyozott lesz a szexuális életed, és libidód
Alpha Man potencianövelő és immunerősítő, rendelés vagy személyes vásárlás. Tökéletes férfi vitamin 3 kiemelt hatással [...]
Szexbabával szexeltél már? Vegyél vagy rendelj egyet az Intim Centerben, és hajrá!
Az INTIM CENTER online szexshop webáruház szexbabák kínálata kiegészül pár új csajszival. Megérkezett a szexbaba [...]