Két kislányt meg is dugott, de további 21 kislányt molesztált a szekszárdi rendőr alezredes. Az egykori egyenruhást a bizalmukba fogadták a gyerekek, ezt használta ki.
Egyebek mellett azzal kábította őket, hogy látja a szellemeket.
Előzetes letartóztatásban maradt az a volt rendőr alezredes, akit nyolc lány sérelmére elkövetett kiskorú veszélyeztetésével és két rendbeli hivatali visszaélés bűntettével gyanúsít az ügyészség – írja ateol.hu.
A sajtótájékoztatón dr. Bali-Fülöp Zsuzsanna, a Tolna Megyei Főügyészség eseti megbízott sajtószóvivője elmondta, hogy időközben további – köztük több nemi erkölcs elleni – bűncselekmény gyanúja is felmerült.
A férfi a gyanú szerint évek óta – rendőrségi beosztására is hivatkozva, magát drog-prevenciós szakértőként feltüntetve – valódi prevenciós előadások helyett olyan mélylélektani rétegeket érintő feladatokat végeztetett a gyermekekkel, melyek segítségével közelebb kerülhetett hozzájuk. Olykor éttermekbe vitte őket és apró bizsukat, néha ruhákat, fehérneműket vásárolt nekik, azt hangoztatva, hogy szereti őket. Ráadásul sokszor szexuális tartalmú, vagy arra utaló beszélgetéseket kezdeményezett. A képzések közötti estéken, valamint a táborokban azt állította a lányoknak, hogy látja a lelkeket, illetve tud a szellemekkel kommunikálni.
A képzéseken és táborokban, az előadások közötti estéken összesen 21 kiskorú lánnyal igyekezett intimebb közelségbe kerülni. Ilyenkor többségükkel egy szobában, és azon belül is egy ágyban, vagy matracon aludt.
Két lánnyal közös megegyezéssel szexuális kapcsolatot létesített, az egyik még nem volt 18 éves. További hat lánnyal „szeméremsértő cselekményeket” végzett, egyikük még a 14. életévét sem töltötte be.
A volt rendőrtiszt – a hivatali visszaélés kivételével tagadja, hogy bűncselekményt követett el. Az ügyben várhatóan hamarosan befejezik a nyomozást.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Szex shop eszközökkel kéjelegve dugja mag Horváth Andrea
A Szexpláza online sex vibrátor shop választékából Horváth Andrea ezeket próbálgatja: vibrátor, dildó, gésagolyó, korbács. [...]
Vibrátor anális izgatásokra
Az ánusz, a végbélnyílás ma már elismerten a gyönyör egyik izgalmas forrása. Ha egyszer kipróbálod [...]
BDSM szerepjátéhoz szexkellékek használata
A szex szerepjáték a hálószobában bdsm kiegészítőkkel nagyszerű módja annak, hogy kalandokat adjunk hozzá, és [...]
Az análdugó kedvelt ánusz izgató, jó szexshop termékekkel
A végbélnyílás szenvedélyes, pikáns és érzéki simogatása hihetetlen szexuális élvezetet okoz. Most nagyszerű lehetőség van [...]
