Michelle Wild vagyis Vad-Horváth Katalin is játszik a Casting című filmben

A Castingból már fejleszti a rendező, Csoma Sándor a nagyjátékfilmes verziót. Michelle Wild, vagyis Vad Kati kapta a négy főszerep egyikét! Ez pedig remek hír, mert ebben a filmben simán benne van egy egész estés mozi lehetősége.

Olyasmiről szól, ami itt zajlik körülöttünk, amiről beszélni kell, még akkor is, ha legszívesebben elfordítanánk a fejünket. A film főhőse egy 18 éves lány, Júlia (Blénesi Kincső megkapó játéka), aki egy szegény bányavárosban él bátyjával.

Jelentkezik egy modellválogatásra, amiről hamar kiderül, hogy valójában pornócasting. Egy Pierre Woodmanszerű holland (Gijs Naber) keres minél fiatalabb, és minél ártatlanabbnak tűnő lányokat. Júlia eleinte hallani sem akar a dologról, végül mégis belemegy, hogy levetkőzik, szigorúan kamera nélkül. Persze átverik, de ez még csak a kálváriája kezdete. A Casting egyik fontos szerepében az egykori pornószínésznőt, Michelle Wildot, Vad Katalint ma már Vad-Horváth Katalint láthatjuk.

– Mióta nem vagyok képernyőn, az évek alatt sok mindent visszautasítottam, és ahhoz, hogy elvállaljam ezt a szerepet, látnom kellett, milyen Sándor munkastílusa, milyen filmeket készít. Ő nagyon aktív rendező, és tényleg sok időt töltöttünk azzal, hogy ez az inspirációból adódó fiktív történet és a karakterek hitelesek legyenek. Az volt a döntés legnehezebb része, hogy tudtam, eljutunk majd odáig, hogy újságírókkal kell beszélnem a filmről, és ezért is válogattam meg komolyan, kinek az ajánlatát vállalom el – mesélte a Borsnak.
Nem a múltja miatt volt szuper választás, hanem mert minden gesztusa, minden mondata tökéletesen a helyén van. És miközben azt bizonygatja Júliának, hogy a pornószínésznők élete milyen szabad és izgalmas, valami egészen más van a szemeiben. Nagyon drukkolunk, hogy a Castingból elkészüljön a mozifilm reméljük lesz moziszex belőle.

Vad Kati, miután visszavonult a pornószakmából, lánya is született Vad Málna a neve. Utána forgatott egy ideig a Jóban Rosszban-nal, a médiának is hátat fordított, nem haknizott celebes tévéműsorokban sem, talkshow-ban, főzős realityben és dzsungeles-utazós valóságshow-ban sem láthattuk.
Tavasszal rendezik meg idén Toldi Moziban a Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztivált, amiről az Indexen évről évre beszámolunk. Azért is, mert végre itt meg lehet nézni Magyarországon azokat a rövidfilmeket, amiket korábban komoly fesztiválokon már bemutattak (lásd Buda Flóra Anna: Entrópia és Tóth Luca: Lidérc úr), és azért is, mert innen indul a karrierjük azoknak az alkotásoknak, amik aztán így vagy úgy, de később nemzetközi sikert arathatnak.

Itt lehetett először látni a Susotázst, ami éppen csak lecsúszott a legjobb élőszereplős rövidfilmnek járó Oscar-jelölésről, és itt láthatta először a nagyközönség a díjat két éve elnyerő Mindenkit – írja a Cinematrix.
Michelle Wild művésznéven Vad-Horváth Katalin pornó: Michelle Wild, Vad Katalin gecit kap a melleire és a szájába a szexfilmben. A magyar Michelle Wild pornóban először sokkot kapott a fasztól, később Rocco análban tövig seggbekúrta. Így kújra Rocco Michelle Wild fenekét a nagy farkával.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Vibrátorok színes választéka szexshopban, budapesti szexbolt és online webáruház tippek

Vibrátorok színes választéka szexshopban, beszerezhetők sexshop online rendeléssel vagy szexüzleti személyes vásárlással. Ha férfi az [...]

Akár több nőt is kielégítő szexisten így lehetsz

Jó lenne két nővel együtt lenni, vagy akár gruppenszex partiban szexelni? Vállalati szexbuli ahol több [...]

A tojásvibrátor használata szex és masztizás közben

A vibráló tojás egy szimulátor és egy sokoldalú intim játék, amely lehetővé teszi az élvezet [...]

Vibrátorral kéjeleg Nagy Eliza szex bevetés előtt

A szexmunkában MILF beosztású, 30 feletti Nagy Eliza művésznevén Candy Strong egy online szexshopban kapható, [...]