Best of…

Mint nagybani pornófogyasztót, már-már örömmel tud eltölteni, ha csemegézés közben valami érdekességre bukkanok. Most, hogy a hétvégémet a pszichoanalízisnek szenteltem, a filmekben is óhatatlanul a tudatalatti vagy szimbolikus mozdulatokat figyeltem. Nemrégiben tűnt fel, és nem is láttam csak egy-két filmben, hogy a férfi a női mell simogatása közben körömmel piszkálta, vakaráshoz hasonló kézmozgással elkaparta a mellbimbót. Erre felfigyeltem akkor, hiszen a saját mellemre, mint a fájdalomokozás általam elfogadott színterére szoktam gondolni, ami egyébként önmagában is érdekes, hiszen nem kell túl mélyre ásni a pszichológiába, hogy tudjuk, mit jelent a(z anya)mell és a tőle való elszakadás. De épp ezért tartottam érdekesnek ezt a bántó- megsemmisítő férfiközeledést is a duzzadt mellbimbóhoz, ami ágaskodva kínálkozott szopogatásra. Valószínűleg a filmben az ezzel egyidőben mélyen szájbahatolás is valamiféle pótkielégülés igénye miatt történt, amit azért teszünk, hogy csökkentsük a nyomorunkat, vagy legalábbis ne engedjük tudatosulni.
Amit a filmekben figyelek mostanában, az a férfispriccelés módja, körülménye, helye. Az arcra élvezést mindig is unalmasnak tartottam, és azt is, amikor a nő látszólag a szájába engedi, de rögtön ki is köpi, látványosan finnyáskodó idétlen szájmozgással. Nem vagyok lenyelés-párti, de sokkal izgalmasabbak az olyan befejezések, ahol a nő szájában van a farok és mi nem vagyunk szemtanúi az élvezésnek, csak látjuk a nő szájából kicsorduló fehérséget.
Persze ennél ínyencebb jeleneteket is látni. Pár hónapja láttam, és azóta is a kedvenceim közé tartozik egy olyan kilövellés, ahol a nő arcára ún. folpackot, tehát az átlátszó féle fólia egy darabját helyeztek, a szája nyitva volt, a férfi pedig beleélvezett, nem ért a fólioához, csak kiverte a farkát, a gecicseppektől pedig a pillekönnyű anyag belemélyedt a tátott szájba és hozzátapadt a nő nyelvéhez. Akitől viszont megtagadták a férfi örömét, hiszen a saját bőrén nem tapasztalta a finom melegséget…
A tükrös példa sokkal jobban kifejezi a pornó férfidomináns világát. Ettől függetlenül éppen ilyen a másik örökbecsű darab, amiért rajongtam élvezés közben. A tükör klasszikus pornókellék, de korábban még nem használták ki ilyen “tökéletesen”. Legalábbis az általam látott filmekben. Az történt ugyanis, hogy a nő a tükör előtt ült az asztalon, ahol a férfi dugta őt, majd szopás következett és végül az élvezés. A férfi elkapta a farkát és a tükörre verte. A nő kötelességtusóan hajolt oda és elkezdte nyalogatni a lassan lecsordogáló gecit. Ennek a jelenetnek az iróniája izgatott fel, ahogy a nő izgalmat színlelve(?) és a saját tükörképét bámulva nyalja fel a férfiterméket… Mentségére szóljon, hogy nem tudhatta

Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A csiklóizgató vibrátorok a női élvezés kulcsai, a legjobbak az Intim Centerben kaphatók

A csikló a női nemi rendszer része. Valójában közös szerkezete van a férfi taggal, és [...]

Feleség vagyok és szexboltban vásároltam

Miért ne lehetne félénk, ha elmegy egy szexboltba, és mi az első három játék, amelyet [...]

A nagy dildót szereti Mazurek Melinda, szenvedélye a méretes műfasz

Mazurek Melinda nagy dildós leszbi maszturbálós jelenetét egy másik magyar lánnyal csinálta.  producer a SZEXPLÁZA SZEXSHOP [...]

Női vágyfokozók rendelése vagy vásárlás az INTIM CENTER szexboltból

A nők blogja is írja, hogy a női vágyfokozók, vagy más néven női potenicanövelők rendelése [...]