A legdurvább szexbotrányok a sztárvilágban

Amiről mélyen hallgatnak… A sztárok is gyarló emberek, és gyakran keresnek kapcsolaton kívüli kalandokat. Baj csak akkor van, ha lebuknak!
david_bowieRocksztárral kapják rajta a rocksztárt
Az egyik legelterjedtebb rocklegenda szerint például Dawid Bowie felesége egy nap klasszikus módon rányitott férjére. Annyi vigasza volt – már ha ez vigasz – , hogy nem nővel csalta meg épp a biszex Bowie: partnere az ágyban Mick Jagger volt. A topmodell Angela Bowie-t nem viselte meg túlzottan a látvány: férje biszexualitása ekkor már nyílt titok volt, miután az énekes kitárulkozott a Playboy-nak:
– Igazak a pletykák, mindkét nemhez vonzódom. Nem szégyellem, sőt, ez a legjobb dolgok egyike, ami történt velem – mondta. Később megbánta ezt a kijelentését, volt felesége meg azt nyilatkozta, hogy a két férfi valóban egy ágyban hentergett, de nem meztelenül. Az ügynek mindenesetre nem lett következménye: Angela és David csak évekkel később váltak el, és a hűtlenkedés nem szerepelt a válóokok között.

Szexvideóval bukik a gitáros
A Kiss nagy étvágyú és nagy nyelvű basszusgitárosa, Gene Simmons rocksztár-karrierje során alighanem lányok ezreit fektette le, de legutóbbi kalandja nem sült el túl jól: vad éjszakáját ugyanis videón is megörökítették, ami nyilvánosságra került! A Démonnak becézett Simmons már több mint húsz éve él együtt az egykori playmate Shannon Tweeddel, és két gyermekük is született. A felelős apuka éjszakai kiruccanása lehet, hogy fényesen sikerült a szőke kebelcsoda Traci Anna Kovallal, de élete párja ezt nem így értelmezte: a pár kapcsolata hetekig meglehetősen viharos volt a videó nyilvánosságra kerülése után.

judelawFilmcsillag ágyában végzi a dadus
Hollywood egyik legjobban fizetett színésze, Jude Law igen kínos lebukás alanya volt. Jegyese, a csodaszép Sienna Miller helyett gyermekeinek dadusával bújt ágyba. Law-nak három kisgyereke van Sadie Frosttal kötött első házasságából, és az elfoglalt sztár-pár természetesen pesztonkát fogadott melléjük.
Miután Jude alaposan visszaélt a helyzettel, a dühében tajtékzó Sienna Millert alig lehetett leállítani. Ráadásul a színész nem is igazán bánta meg a Daisy Wrighttal folytatott 2005-ös viszonyt:
– Nem sajnálom. Úgy értem, nyilván megbántam, amit tettem, de nem hagyom, hogy ez a megbánás felemésszen. Tanultam a dologból, és továbbléptem. Az sem volt rossz, hogy nyilvánosságra került az egész. Nem örülök, hogy fájdalmat okoztam, de ha már megtörtént a dolog, legalább ki lehetett teregetni nyilvánosan a szennyest – nyilatkozta. Miller nem volt valami túl megértő: sokáig fagyos hallgatásba burkolózott, majd 2006-ban felbontották az eljegyzést.

sean_pennOrosz prostikkal szórakozik Sean Penn
A ciki esetek királya azért alighanem Sean Penn: ő is összegabalyodott házasságon kívül Sienna Millerrel, de látványosan akkor bukott le, mikor két orosz leányzóval töltött egy kellemes éjszakát – ugyanabban a szállóban, ahol felesége is volt! A csaprészeg színészt két meztelen orosz szépség szórakoztatta egész éjszaka, és a jól sikerült buliban mindössze egy zavaró tényező volt: Robin Wright Penn, a feleség, aki remek érzékkel rányitott a hármasra, majd azon nyomban dührohamot is kapott. A Squaw Valley-i víkend a válóperes ügyvédnél végződött: Penn feleségének ugyanis érthető módon csípte a szemét, hogy hites ura két orosz prostival játszadozik helyette. Madonna egykori férje 1996-ban vette el Robin Wrightot, kapcsolatukból két gyermek született – de a meggondolatlan éjszaka egyben a házasság végét is jelentette.

Lánya legjobb barátnőjével kapják el a családapát
A WWF egykori pankrátor-királya, Hulk Hogan a Hogan Knows Best családi valóságshow-ban bepillantást engedett a nyilvánosságnak magánéletébe, de azt ő se gondolta, hogy a sorozat végére egy válás tesz pontot.Hogan Christiane Plante-tel, lánya legjobb barátnőjével csalta asszonyát, egész addig, amíg egy év után le nem buktak. A házasságot ekkor már alapjában megrengette a legidősebb fiú rendőrségi ügye – súlyos sérülést okozott egy autóbalesetben –, de a végső csepp a pohárban ez volt: az affér után Linda Hogan 24 év házasságot követően benyújtotta a válókeresetet.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexshop áruválasztékát teszteli a nő, ez a munkája

Az Intim Center szexshop Budapest weblapjának szexkellék blogján olvasni lehet egy szexshop teszter nőről, és [...]

Így növelhető a férfi erekció, tartósan merev lesz a pénisz szex közben végig

A modern ember nagy jelentőséget tulajdonít a harmonikus intim életnek. Ez az alapja egy erős [...]

Szexshopból válaszott dildóval is szexel Újj Anita

Újj Anita plázacica amatőr privát casting. Szexshopból válaszott dildóval is szexel Újj Anita! A Szexpláza [...]

Potencianövelő szer mindig legyen nálad, sosem tudhatod mikor lesz rá szükség

A férfiak hatékonyságának növelése: módok, módszerek és eszközök. Történelmileg a férfi szexuális aktivitást nemcsak a [...]

Hozzászólások lezárva.