Foxy is beszállna Benkő Dániel feleségprojektjébe

Simon Eszter, alias Foxy, Koroknay Géza élettársa is úgy döntött, hogy ismét felveszi a kesztyűt és beszáll a faszharcos férfiasságának birtoklásáért folytatott küzdelembe. Szinkronszínész partnere persze erről mit sem tud.
Pedig Benkő nem először próbálkozik a nyilvánosság előtt becserkészni leendő gyermeke anyját. Februárban már a Mónika show-ban is kapott lehetőséget arra, hogy a műsor által felkínált három hölgy közül válassza ki az önjelölt gazdatestet, de egyikre sem kattant túlzottan, így elmaradt a megtermékenyítés. „Persze mindig a nő dönt, de csak olyanról dönthet, ami a férfinak is pontosan ugyanannyira kellhet. Vagy hirtelen közébük száll egy kölcsönösség, és a szerelem mind a kettőt egyformán megérinti, vagy csak az egyik nyomul, de a másikat nem érintette meg az a tűz” – vallotta be.
Az utóbbi variáció alakult ki többek között például Simon Eszter, alias Foxy esetében, akit még a férje is kidobott a lakásból a Benkő-imádata miatt. A pornó-szinkronszínész Foxy ezek után a tengerimalacaival és Benkő fotóival Koroknay Géza művészúrhoz költözött, és egy ideig úgy tűnt, sikerült a szerelmi csalódáson túltennie magát. Összemelegedett szállásadójával, és egy seggtetoválással pecsételték meg kapcsolatukat és szerelmüket – arról nem is beszélve, hogy egy óvatlan pillanatban még a fehérneműjüktől is megszabadultak, és közszemlére tették a brutális valóságot pár fénykép erejéig.
Foxyban viszont a faszharcos valóság showja ismét reményeket ébresztett, és simán rávágta, hogy jelentkezni fog a műsorba, hogy ismét harcba szálljon Benkőért. „Remélem, kapok még egy lehetőséget. Addig megpróbálok fogyni. Arra gondoltam, hogy beiratkozom Pirner Alma táncstúdiójába, aki szexi táncokat tanít, hátha el tudom azzal csábítani” – nyilatkozta, és bevallotta, erről jelenlegi szerelme, Koroknay még nem tud, mert nem merte vele közölni a döntését. Egyébként üzent is a leendő ellenfeleinek, mi pedig átadjuk: „Reszkessenek a jelöltek, mert én is ott leszek”. Forrás: Velvet


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexuális termékek ajánlója a legjobb szexhoptól, az INTIM CENTER minden nap nyitva!

A N°1 szexshop Budapest belvárosában, minden nap nyitva tart ✓ Nőket, férfiakat és párokat szeretettel [...]

Felcsatolható péniszek nőknek és férfiaknak – Corner69 szexshop

Mi az a strap-on? A felcsatolható dildó egy strapon egy szex játék, amely most a népszerűség [...]

Több ezer szexkellék, erotikus eszköz – INTIM CENTER szexshop

A szexbolt nem az unalomért van. A sex shop INTIM CENTER egy örömkereskedés Budapesten Üzletünk [...]

A potencianövelők által elért merevedés tartós és többszöri

Hogy mennyire hatásosak a potencianövelők, nem tudni pontosan, akik megveszik, nem dicsekednek azzal, hogy a [...]