A fodrásznő kezében – szextörténet

Minden hónap elején fodrászhoz indulok. Ugyan így tettem tegnap is, de mikor beléptem az üzletbe, saját fodrászomat nem láttam, csak a húgát, aki ott tanult. Na persze nem bántam, hiszen olyan gyönyörű volt, hogy még a lélegzetem is elállt. A feszültség gyorsan feloldódott közöttünk, és csevegésünk hamar flörtölésbe ment át. Majd éreztem, hogy zsebemben rezegni kezd a telefon, amit próbáltam a köpeny alatt kihámozni. Na de ezt a fodrász kislány teljesen félreértette, és simogatni kezdte, majd egy óvatlan pillanatban belenyalt fülembe.

Mondanom sem kell, hogy azonnal kinyomtam a telefonom, és rávetettem magam a lányra, mint ha egy vad kandúr lennék. Nyelvünk vad kardozásba kezdett, farkam pedig azonnal az egekig ért.
Egy raktárhelyiségbe vonultunk hátra, ahol tovább folytattuk kis játszadozásunkat. Egyre vadabbul, és érzékibben harapdáltam ajkait, majd erre ő kihámozta nadrágomból farkamat, és ajkaival rögtön rá is tapadt. Olyan érzékien szopta farkamat, hogy azt hittem azonnal elélvezek. Hevesen járt farkam ajkai között, szinte a toráig hatoltam.

Miközben nyelve farkamon játszadozott, az én ujjaim pedig mellbimbóin köröztek. Egyre hangosabban nyögdécseltünk, majd megfordítottam a lányt, nadrágját letoltam. Erre ő lágyan ringatni kezdte csípőjét, minden mozdulattal falloszomhoz ért, ami nagyon izgatott. Minden ringatózásával aprócska pofont adott makkomnak, majd már az egekig érő falloszom becsusszant szűk járatába. Farkamat teljesen körülölelte a lágy melegség, mire ő hátra hajtotta fejét, én pedig lágyan szívogattam fülcimpáját.
Ritmikusan kezdtünk el mozogni, testünk teljesen összeforrott, érzékeink azonosultak megpróbáltunk azonosulni az emberfeletti csodával.
Hangunk egyre elcsuklóbb lett, nyögdécseltünk, és időnként mohón kerestük egymás ajkait. Egyre gyorsabban kezdtünk el mozogni, egyik kezemmel csiklóját simogattam, másikkal pedig mellbimbóit morzsolgattam. Kedvesem kéjtől elakadóan levegőért kapkodott, és éreztem, hogy lassan úrrá lesz rajta a gyönyör. Teste megfeszült, hüvelyizmai farkamat masszírozták, és hangos sikolyok közepette elöntötte a gyönyör. Ennek a látványnak hatására én is követtem őt a gyönyörök birodalmába. Farkamat kirántottam, és hátát beterítettem édes nedvemmel, amelyet csodás érzésekkel töröltem szét rajta.

Majd partnerem megfordult, és teste az élvezetektől roskadozott, és csak néztük egymást átszellemült arccal. Most pedig csak arra várok, hogy a tanoncból igazi fodrász legyen, és én hozzá járhassak…

Fodrásznő extrákkal

Sziasztok 19 éves vidéki srác vagyok és egy igazi történetet szeretnék megosztani ami megtörtént velem.
17 éves voltam amikor elkezdtem az én kis fodrásznőmhöz járni. 32 éves hihetetlenül csinos szőke nagymellű kerekseggű csajról van szó.
A lakására jártam hajat vágatni és sokat beszélgettünk, el mesélte hogy van férje de folyamatos a veszeledés köztük állandóan megcsalja őt *234 s már nem is lakik vele csak a gyereket jön látogatni.
Nagyon belemerültünk a beszélgetésekbe és mindent el momdott nekem a magánéletéről.
Kis idő múlva már hetente jártam hozzá de már nem a hajam hanem a társasága miatt.

Egyszer egy hétvégén aztán ismét el mentem és megkértem vágja le a hajam.
A szokásos módon felhajtotta a szőnyeget leültetett a székbe rám tette a hajvágó köppenyt és el kezdte vágni a hajam.
El kezdtünk beszélgetni és a szex témához értünk el mondta mit szeret hogyan és mikor.
Rövidnagrába voltunk mindketten forrt köztünk a levegő. Rgyszer csak közelebb lépett hozz *224 m és a combomat összeszorította a két lábával és óvatosan rányomta a seggét a combomra.
Nagyon zavarba jóttem hirtelen nemtudtam mit mondjak, éreztem hogy nincs rajta bugyi és látszott a combomon a pinájának nedve.

Rám nézett és mosolyogva mondta: De édi vagy és megcsókolt.
Fel álltam a székből és vissza csókoltam megfogta a kezem és el indultunk az emeleti szobába.
Le ültem egy fotelba ő ki bújt a szoknyából és a földre dobta.
Letérdelt elém lehúzta a kis rövidnadrágom kezébe vette a farkam és mint egy vadmacska szopni kezdte.
Mindig mondta nekem hogy sok férfival volt már dolga és ezt most éreztem is mert nagyon ügyesen csinálta.
Fel állt háttal fordult nekem és pináját széthúzva a farkamra ült és szépen lassan mozgatta a csipőjét azon.
Aztán el kezdett gyorsítani és fel le mozogni benne, nem akartam még el menni viszonozni akartam neki ezt a hihetetlen érzést.

Mondtam hogy most én jövök, helyet cseréltünk a fotelba ült széttárta lábait én elé térdeltem és nyalni kezdtem finom punciját.
Tetszett neki a dolog és éreztem hogy nem sok kell neki a csúcsig.
Nemtudom meddig nyalhattam mert az izgalomtól nem emlékszem de amikor el élvezett remegésbe kezdett keze lába és a csipőjét tekergetve a számra nyomta pináját. Fel állt és mosolyogva mondta nagyon ügyes vagy. Le ültetett ismét a fotelba és most szembe nekem ült farkamra.

Én közben kerek melleit csókolgattam kényeztettem aztán egyre gyorsabb lett a tempó éreztem hogy mindjárt el megyek de nem akartam szólni mert azt mondogatta élvezzek belé. Nem kelett sokat várnia tele lőttem a finom forró pináját és abban a pillanatban éreztem hogy teste ismét megfeszül és remegni kezd át karolta a nyakamat és a számba harapott.
Aztán ült még rajtam vagy 1 percig meg sem tudtunk szólalni sem mozdulni. Ezt a csodás alkalmat persze sokszor megismételtük de nagy sajnálatomra a fodrásznő elköltözött.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Kötözd meg

Bilincs, kötél és a többiek, amiket szexshopban szerezhetsz be. Ha uralkodni akaruk szerezzünk be valamilyen [...]

Az análdugó kedvelt ánusz izgató, jó szexshop termékekkel

A végbélnyílás szenvedélyes, pikáns és érzéki simogatása hihetetlen szexuális élvezetet okoz. Most nagyszerű lehetőség van [...]

A pénisz ha szex közben lágy lesz mit kell tennie egy férfinak?

Miért puha a pénisz, ha egy férfi nemileg izgatott? A gyenge erekció komoly problémát jelent [...]

Anális szexuális játékok, mik vannak és hogy kell választani

A végbélnyílás szexuális játékai olyan tárgyak, amelyek növelik az izgalmat. Segítségükkel lehetséges a végbélnyílásban található [...]