A japán gésák titkai

A japán gésakultusz. Erotikus hírnevük ellenére a gésák nem kötelesek szexuális szolgáltatást nyújtani, maximum énekelni. Hírnevük és a körülöttük lengedező misztérium azonban a mai napig tartja magát. Az 1970-es években még 17 ezer gésa gyakorolta hivatását Japánban, mára már csak ezren élnek Oszakában és Kiotóban. A mesterség fokozatosan elhal, ezzel si növelve szemünkben a dolog egzotikumát.

gesa_szexre_keszul

A kínai taoizmus és konfucianizmus természetesen a közeli japán szigeteken is elterjedt, s ezzel együtt járt a szeretkezési szokások hasonlósága. A japánok a nemiséget éppoly fontosnak és természetesnek tartották, mint a kínaiak, s éppúgy sajátos rituálékkal vették körül, amelyekben a szeretkezés előtti, forró fürdőknek és a teaszertartásnak is fontos szerepe volt. A japán szexuális kultúra középponti eleme azonban az ún. gésakultusz.
A sex shopok is sok terméket árulnak aminek a kifejlesztése a keleti szexkultúrátra vezethető vissza. A Szexshop Budapest Intim Center is széles választékot kínál a webshopjában, vagy az üzletében, mert minden áru raktáron van és kapható, legyen az gésa jelmez, vagy kellék. Szexújságokat, szexkönyveket is lehet kapni és videókabinok is vannak.
A gésák a „szórakoztatóipar művésznői”: különlegesen képzett „örömlányok”, akik nem elsősorban a férfiak szexuális igényeit, hanem kulturális és társalkodási igényeit óhajtották kielégíteni. Többek közt tudniuk kellett valamilyen hangszeren játszani és énekelni, táncolni, kedveskedni. Tehát nem voltak a szokásos értelemben vett prostituáltak, mint az oirannak nevezett utcalányok. De azért természetesen a szeretkezéshez is nagyon kellett érteniük.
Egy férfi tarthatott gésát szeretőként, de ez igen sokba került neki. És nem csak pénzbe: a gésa privilégiumai közé tartozott, hogy ő választhatta meg kivel bújik ágyba – tehát a férfinak el is kellett bűvölnie a nőt, ha meg akarta szerezni. Az idő múlásával azonban a mesterség átalakult. Ma már kizárólag, nagy megbecsülésnek örvendő előadó művészek a gésák.
A japán stílusú szeretkezés többnyire a padlón, szőnyegen vagy párnákon történt, csak félig levetkőzve, gyakran guggoló helyzetben, sok megkötöttséggel és különös eszközök fölhasználásával. Az előjátékban a kézzel ingerlés rafinált módozatait alkalmazták a férfiak is (például hüvelykujj a végbélnyílásban, mutató- és középső ujj a hüvelyben). Ma kettős ujjazásnak nevezzük.
Mi is a Gésa-izom, hol helyezkedik el? Az alhasi szervek, így a méh és a hüvely felfüggesztését szolgálja, röviden PC izomnak nevezzük. Az amerikai nőgyógyász, dr. Arnold Kegel fedezte fel újra ezeknek az izomkötegeknek a fontosságát, amik többek között a jól működő szexualitáshoz is elengedhetetlenek, azonban ritkán jut eszünkbe ezeket az izmokat erősíteni. Kegel a Tahiti szigeteken rábukkant egy szokásra, ahol az anyák lányaikra örökítik ezt a tudást. Kegel doktor felfedezése óta terjedt el Amerikában és Európában is a hüvelyizom tudatos tréningje, ezért is hívjuk ezeket “Kegel-gyakorlatoknak”.
Akad, aki csak legendának tartja a golyók gyönyörhozó képességét, de komoly irodalmi utalások vannak arra, hogy a gésák örömszerzésre is használták a vibráló érzést ajándékozó eszközt. Azonban hogy valóban kelt-e szexuális ingereket vagy sem, te is kipróbálhatod. Elég, ha felteszel egy olyan CD-t, amelyre szeretsz táncolni, és tapasztalni fogod, ahogy a golyók belső vibrálásukkal szexuális izgalmat gerjesztenek a testedben. Ha kezdő vagy, válassz nagyobb golyót, ezt könnyebb “érezni”, megtartani.
Az eszközök terén a japánok nagyon találékonyak. Régi szokás volt a merev hímvessző tövének körülkötözése egy darab (cipőfűző vastagságú) szíjjal, ami egyrészt a magömlést akadályozta meg, másrészt a merevedés csökkenését. Később inkább péniszgyűrűt, bőrgyűrűt vagy vastag gumigyűrűt húztak a hímvesszőre. Kitaláltak annak vastagságát és hosszúságát növelő eszközöket is, például fából vagy fémhól készült „makksapkát” és „hímvesszőköpenyt”, amik összekapcsolva már „műpénisz”-ként is alkalmazhatók – ez az ún. dildó.
Vibe Therapy, lila, szilikonos gésagolyó Még fontosabbak és jellemzőbbek a nők által használt gésagolyók vagy hüvelygolyók, amiket a szeretkezéstől függetlenül, önkielégítés céljára használtak. Ezek kb. pingponglabda nagyságú, üres gömbök voltak, amelyeket a nő gondosan letisztítva (s esetleg növényolajjal síkosítva) a hüvelyébe nyomott föl és órákig ott tartotta. Az egyik gésagolyó gömb teljesen üres volt – ezt nyomta föl először –, a másikban viszont volt egy fémdarab, ami minden mozdulatnál gyengén vagy erősebben nekiütődött a gömb belső falának és megrezdítette az egészet. Ezek a rezgések igen kellemes érzést, szexuális élvezetet jelentettek a nőnek egészen az orgazmusig terjedően. A hüvelyizomzat erősítésén kívül a húgycső és a végbél izomzata is fejlődik. Ezek az izomcsoportok igen kis figyelmet kapnak fiatal éveinkben, pedig rendszeres karbantartásukkal sokáig megőrizhetjük nőiességünket az élet minden területén, és saját egyéniségünket összekapcsolhatjuk a gésák tudásával.
Cikkek japán szex és gésa témában: Távolkeleti szex és kultúrák gésák titkai. Mya Diamond sexshop gésagolyóval játszik.
Megint a „G-zóna” szerepére kell utalnom, hiszen a hüvelyen belüli rezgések ezt ingerelték elsősorban, nem pedig a csiklót (bár belülről az is kapott ingerlést). Ezért érdemes lenne megvizsgálni, hogy a golyócskákkal játszó nők között gyakoribb és kifejezettebb-e a magömlés (aminek lehetőségével korábban foglalkoztunk). Mindenesetre tény, hogy az ilyen játékok fejlesztik a nő orgazmuskészségét. Talán ez is magyarázza azt, hogy ma már világszerte minden szexshopban lehet vásárolni ilyen golyócskákat.
Cikkek japán, és keleti sex szex témában: 1. Távolkeleti szex és kultúrák, a gésák titkai 2. A szeretkezés, a szex taója 3. A magömlés késleltetése, az orgazmus kontrollja 4. Szeretkezési mozdulatok és testhelyzetek 5. A mai és a keleti erotikus csókok, orálszex. 6. A merevedési zavar legyőzése 7. Szex, szeretkezés, masszázs és légzésgyakorlatok 8. A japán gésakultusz a gésák titkai 9. Mit tanulhatunk a keletiektől? 10. Ázsiai szex és pornó.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

INTIM CENTER Szexshop Budapest szexuális segédeszköz ajánló

Vásárlásnál amikor belépünk egy szexshop üzletbe, vagy egy webáruházba annyi féle szexuális segédeszközzel találkozunk, hogy [...]

A világ összes szexjátékszer gyártó termékeit árulja az INTIM CENTER

Bármilyen szexkütyü kapható a világ minden részéről! Nyúl vibrátor, csiklóizgató, ujj vibrátor, üveg dildó szex [...]

A potencia fokozásához így növelhető a vágy és az erekció

Korral is jár a nemi vágy és tesztoszteronszint csökkenése. A libidó, a tesztoszteron többségében fiatal [...]

Felcsatolható dildóval szexel Kiss Janka és Patuzzi Anett

A filmforgatáshoz kötődő jogi szabályozás azt írja elő, hogy az ilyesmi a lehető legteljesebb mértékben [...]