A jobbikos politikus Kabai Zoltán pornóvideói itt

Éveken keresztül volt hivatásos pornószínész a Jobbik solymári elnöke. A jobbikos elnök és gárdista lányok pornózásáról itt olvashatsz. Az egyik legismertebb pornóproducer állítja ezt Kabai Zoltánról most megjelent könyvében. A producer szerint a politikus nem alkalmi pornós volt, hanem a 90-es évek szexvilágának egyik legnagyobb sztárja. Állítása szerint 82 pornófilmben szerepelt. A politikus ezt kikéri magának, szerinte az, hogy sztár volt, erős túlzás, és perre készül a producer ellen.
Azt, hogy Kabai korábban pornózott, Kovács “Kovi” István írta meg róla most megjelent könyvében.
– Zolival én is forgattam jópár filmet,a kilencvenes évek elején-közepén,ő tagja volt annak a fiú elit csapatnak,akik ennek a szakmának a krémjét alkották, megkerülhetetlenek voltak,nagyon jók voltak, kiválóan dolgoztak.
– Mit jelent az,hogy kiválóan dolgoztak?
– Hát azt értem ezalatt,hogy mint férfi modellek,minden körülmények között működőképesek voltak,és tudták teljesíteni azt,amire az ilyen filmekben szükség van” –mondta Kovács “Kovi” István, producer.
Az RTL Híradó hívta Kabai Zoltánt, nem vette fel a telefont. A Vasárnapi Blikknek még nyilatkozott. Azt mondta: „Nem vagyok rá büszke, hogy ebbe belecsöppentem, és azért hallgattam róla, mert 18 éve teljesen más életet élek.”
Délután kiadott közleményében a Jobbik Kabai Zoltán védelmére kelt. Ők azt írták:” közel húsz éve nincsen köze a pornóiparhoz, azóta tisztességes életvitelt folytat, jobbikos tagságát pedig végképp nem lehet összefüggésbe hozni a 18 éves fejjel elkövetett, azóta megbánt tettével.”
A producer által mutatott nemzetközi pornószakmai oldal adatai szerint Kabai Zoltán 1992-től kezdve legalább 10 évig forgatott, nyolcvankét filmet szereplőként és négyet rendezőként jegyez. Zoltan Kabai pornóvideók a Szexpláza oldalon a videómegosztóban itt találhatók. A cikk folytatása és a pornóvideó a Tagi szexhírek oldalon itt található

A jobbikos politikus Kabai Zoltán pornófimjei: Agente Segreto, Anal Inspection Service 4, Analyzer, Asian Fever 3, Back Doors of Prague 3, Backstage: The Movie, Blowjob Fantasies 4, Bride, Calda Moglie Infedele, Camping Extrem, Carnal Manor, Coming Of Nikita, Cream Pie 14, Cum on My Face 1, Dottore le Prova Tutte, Down Your Throat 3, DP Eurosluts 1, DP Eurosluts 2, Durchgefickt und Abgesaugt, Euro Hard Riders 5 ,European Union 1, Flesh Peddlers 2, Francesca (Sinfonia Anale), Fresh Meat 11, Fresh Meat 16, Friends in Sex, Frutto del Peccato, Fucking Ultimate 3, Gefickt von der Mafia, Hotel Desire, Hustler Confidential 11 Hard Currency, Hustler XXX 2, Inappropriate Behavior, Itsy Bitsy Bang Bang, Lecher 1, Obsession of Laure, Only the A-Hole 3, Operation Sex Siege, Penetrating the East 5 The Czechs ‘n’ the Male, Penetration 2, Philmore Butts Party Up Your Ass, Pickup Artist 2, Pickup Babes 5, Pickup Lines 52, Pirate Fetish Machine 20 Masturbatrix, Private Dancer, Private Reality 10 Ladder Of Love, Private Stories 13-15-21, Private Triple X Files 7 Laura, Pussyman’s Summer Bash, Pyramid 2, Queen of the Road 1, Riviera 3, Rosso e nero, Russian Rhapsody 2, Samba, Sex Psychos, Sex Voyage, Sodomania 11, Somewhere Under the Rainbow 1-2, Study In Sex, Sweet Baby 1, Tatiana 1-2, Triple X 31, Tunnel Butts 2, Tunnel Butts 3, Video Adventures of Peeping Tom 28, Visioni Orgasmiche, Voyeur 10-16-19-23-7-8, Voyeur’s Favorite Blowjobs And Anals 4, Voyeur’s Favorite Blowjobs And Anals 6, White-Hot Nurses 3, Young Harlots The Governess.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Valentin napi ajándéknak szexet kérek meg egy vibrátort

Valentin napi ajándéknak szexet kér a lány, meg egy vibrátort. A vibrátor vásárlás megoldásában tudunk [...]

Top10 potencianövelő amitől kőkemény merevedésed lesz

A legjobb gyógyszerek a potencia növelésére férfiaknál! Az erekciós diszfunkció (rövidítve ED, korábban impotencia) azon [...]

Szex shop ❤️ INTIM CENTER a legjobb szexbolt férfiaknak, nőknek, pároknak

Több mint 30 éve működünk együtt népszerű és megbízható gyártókkal és beszállítókkal, hogy mindig hozzánk [...]

Gésagolyót ajánlunk minden nő hüvelyébe – Sexshop 69 sexshop

Mit ad a golyók használata? Az ókor óta ismert szimulátorok, amelyek erősítik a hüvelyi izmokat az [...]