A Rendőrtiszti Főiskola diákjainak orgiája újra a neten! Hardcore szex: két fiú két lánnyal…

Újra bárki számára látható az interneten a Rendőrtiszti Főiskola hallgatóinak szexvideója, amin ittas állapotban két fiú és két lány szexel kollégiumi szobájukban, egy pedig felvételt készít róluk.
A képsorokon látszik, ahogy a két lány sörösüvegekkel elégíti ki egymást, majd szexuális aktust létesítenek a fiúkkal. Az intézmény vezetői szerint az elbocsátott diákok felrúgták az egyezséget korábbi iskolájukkal.

A felvételeket rögzítő tanuló megígérte, majd később közölte a főiskola vezetőségével, hogy eltávolította az internetről és megsemmisítette a felvételeket. Úgy tűnik, ez mégsem történt meg – reagált dr. Fóris Sándor dandártábornok, az intézmény fegyelmi vezetője, miután értesült  a felvételek nyilvánosságra kerüléséről.
A szexológus szerint feltűnési viszketegségben szenvednek a fiatalok. Az a diák, aki feltette az internetre a szexvideót, biztos, hogy álmaiban olyan népszerűséget szeretne magának, mint egy popsztár – vélte Rusz Edit szexológus. – De közben elfelejti, hogy ez egy öncélú, visszataszító próbálkozás – tette hozzá a szakember. Szex a Rendőrtisztin videó


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Budapesti szexshop ajánló, Intim Center rendelés és szexbolt

A normál maszturbációs mozgások unalmasak lehetnek. Ha új fényes érzéseket akarsz, amikor kísérletezni akarsz, nem [...]

A sexshop vásárlás már életünk mindennapi része lett, íme a legjobb szexshop

Fedezze fel a legújabb felnőtt játékokat, fehérneműket és újdonságokat felnőtt boltunkban. Prémium termékválasztékunk biztosan örömet [...]

A merevedési zavar legyőzése nem is olyan nagy dolog

A kínaiak már több ezer éve ismerték az impotencia jelenségét, és a taoisták sajátos módszert [...]

Az INTIM CENTER legjobb szexshopban jártam, mert elromlott a vibrátorom

Eh, egy klisés, fantáziátlan konzumidióta vagyok, fene a pofámat. Történt pár hete, hogy (OMG, épp [...]