Bűnösnek találta a bíróság Móse Kacav volt izraeli államfőt, akit nemi erőszak és szexuális zaklatás miatt ítéltek el. A büntetés mértékét még nem ismertették, de Kacav legalább négy év letöltendőre számíthat, de akár 16 évet is kaphat.
Két rendben is bűnösnek találta csütörtökön a tel-avivi bíróság Izrael korábbi államfőjét, Móse Kacavot. A botrány még 2006 nyarán robbant ki, amikor Kacav arról számolt be, hogy volt titkárnője meg akarta őt zsarolni.
A rendőrség a nyomozás során azonban kiderítette, hogy valójában Kacav volt az, aki a kilencvenes években zaklatta a nőt, aki emiatt feljelentést is tett. Az államfő 2007-ben, két héttel hivatali ideje előtt lemondott posztjáról. 2009-ben Kacav elutasította azt a vádalkut, amely szerint elismerte volna a zaklatást, cserébe ejtették volna az erőszak vádját, ebben az esetben nem kellett volna börtönbe vonulnia a politikusnak.
Kacav azonban úgy döntött, hogy tisztára mossa a nevét, ennek eredménye lett, hogy a legsúlyosabb vádpontokban is bűnösnek találták, így legkevesebb négy, de akár 16 év letöltendő szabadságvesztést is kaphat. A büntetés mértékét később ismerteti a bíróság.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Döngesd meg a nőt rendesen, a legjobb potencianövelők segítenek
Már régóta csak könnyű kis szex van? Olyan pózban csinálod, hogy figyelni tudj az erekciódra. [...]
A pornós férfiak ezekkel a potencianövelőkkel szexelnek órákig
Senki se gondolja, hogy a pornószínészek is képesek órákig szexelni. A nézők nem látják, de [...]
Ezerféle szexjáték kategóriákba rendezve található az online szexshopokban
A szexuális játékok olyan tárgyak, amelyeket szexuális élvezet előállítására terveztek. Az Ukrajnában megvásárolható legnépszerűbb intim [...]
Mű végbélnyílás és valósághű popsi, mindkettőt megkaphatod
Análszex kedvelő vagy, de nem tudod kiélni vágyadat? Kellene egy egy mű végbélnyílás vagy egy igazi [...]