Esetleges kiadatása után nehéz dolga lehet majd Svédországban Julian Assange-nek, akit két nő ellen elkövetett kényszerítéssel, szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolnak. A skandináv országban kifejezetten szigorúak a szexuális bűncselekményeket érintő törvények, a helyi ügyvédek gyakran azzal viccelnek, hogy a férfiaknak az aktust megelőzően „írásos engedélyre van szükségük”.
Bár a WikiLeaks alapítójának támogatói szerint a Julian Assange ellen felhozott svédországi vádak a kiszivárogtató oldal elhallgattatására irányuló összeesküvés részei, a helyi hatóságok szerint ez nem igaz és nem a CIA vagy a stockholmi amerikai követség „parancsára” nehezítik meg Assange életét – írja a BBC.
A WikiLeaks-alapítót a svéd hatóságok egy rendbeli kényszerítéssel, két rendbeli szexuális zaklatással és egy rendbeli nemi erőszakkal gyanúsítják. Gemma Lindfield, a svéd hatóságokat képviselő ügyvéd szerint az egyik esetben egy bizonyos „Miss A” azért vádolja Assange-ot szexuális zaklatással, mert kérése ellenére nem viselt óvszert, miközben szeretkeztek. A másik nő, egy bizonyos „Miss W” szerint Assange idén augusztus 7-én úgy szexelt vele, hogy ő közben aludt, ráadásul a WikiLeaks-főnök ekkor sem használt óvszert – közölte a Reuters hírügynökség.
„Két nőt képviselek, akik olyan dolgokat éltek át, amelyeket Svédországban és más országokban is nők ezrei tapasztalhattak már meg” – mondja az állítólagos sértettek ügyvédje, Claes Borgström. Svédországban kifejezetten szigorúak a nemi erőszakot büntető törvények, és ahogy az ügyvéd fogalmaz, a szexuális bűntények „nem feltétlenül járnak együtt sok erőszakkal. Bár az emberek általában ennek ellenkezőjét gondolják, a gyakorlatban egyáltalán nincs szükség sok erőszakra, hogy valakit akarata ellenére szexre kényszerítsenek. De a szóban forgó nő nehéz helyzetét is kihasználhatják.”
Svédországban a nemi erőszak definíciójának három fokozatát ismerik: a legkomolyabb számottevő erőszakkal párosul, az ennél enyhébb fokozatban is szerepet játszik az erőszak, bár kisebb mértékben, a legenyhébb kategóriába viszont már az is beletartozik, ha valakit érzelmi nyomás alá helyeznek. A három fokozathoz tartozó büntetés tíz, hat, illetve négy éves szabadságvesztés is lehet.
Bár az Assange-ot megvádoló két nő ügyvédje az ügy részleteit nem akarta elárulni, annyit elmondott a BBC-nek, hogy amit a WikiLeaks alapítója feltehetően elkövetett, az a nemi erőszak harmadik, azaz legenyhébb kategóriájába tartozhat, amelyért négy éves szabadságvesztés járhat. A svéd törvények szerint Assange-ot egyébként hivatalosan még nem vádolták meg, csupán feljelentést tettek ellene és az ügyészségen ki akarják kérdezni. Ez utóbbi eredményétől függhet majd, hogy hivatalosan is megvádolják-e – írja a BBC.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Merevedési zavarnál doktornő segít potencianövelő szerekkel
A merevedési zavar jelentős kényelmetlenséget okoz az ember életében, és rontja az életminőséget. A patológia [...]
Annyi kell a nődnek, hogy merev farokkal dugd amíg el nem élvez
Ha már szexelsz, annyi jár a nődnek, hogy merev pénisszel dugd az élvezésig. Persze, lehet [...]
Szexshopból válaszott dildóval is szexel Újj Anita
Újj Anita plázacica amatőr privát casting. Szexshopból válaszott dildóval is szexel Újj Anita! A Szexpláza [...]
Férfi kényeztetők, bombázó csajok és brutális szexkütyük
A legjobb férfi kényeztetők bombázó csajok és brutális szexkütyük , ezekből láthatsz egy válogatást. A [...]
