Edina és én, pasi híján egymást is kielégítjük, ha elkap minket a vágy egy kis szex után. A minap is volt alkalmunk, hogy kényeztessük egymást… – Egyik ismerősünk lakására vigyáztunk, míg külföldön voltunk, ahol aznap épp a medencénél pihentünk. Edina lustálkodott a napozóágyon, míg én úsztam pár hosszt. Mikor végeztem, pont mellette létem ki a vízből, és a látványa, a mellei finom mozgása rögtön felizgatott. Hozzá léptem, és egy finom puszit nyomta a szájára, mire ő átkarolta a nyakamat, még közelebb húzott magához, és forrón szájon csókolt. Nem kellett több, hogy mindketten beinduljunk, gyorsan megszabadultunk a bikininktől, és simogattuk egymást, ahol csak értük. Nedves bőre vonzott engem, így a napozó ágyra fektettem, a melleire borultam, és kezembe véve formás kebleit, mellbimbóit számba véve finoman harapdáltam a rózsaszín dudorokat.
Nyelvem hol körzött rajtuk, hogy finom szívással ingereltem ékességét.
A vágy és a kéj egyre jobban elhatalmasodott rajtam…
Edina halkan nyögdicsélt, miközben kezemmel lábai közé nyúlva kitapogattam csiklóját, majd bemélyesztettem ujjaimat hüvelyébe, ami már kecsegtetően nedvesen várt rám. Nem bírtam sokáig én sem, akartam, hogy érezzen, és élvezzen, így lábai közé bújva nyelvemmel végre rátapadhattam kemény csiklójára, és hevesen lefetyeltem rajta. Ujjaim közben rendületlenül törtek puncija belsejébe, és nem is kellett sokáig döfködnöm őt, pár kemény nyomulás után Edina eljutott a csúcsra. Az élvezet közben apró sikításokkal élte át a gyönyört. A végén ráfeküdtem, és megcsókoltam őt punci illatú számmal, miközben csípőmet hozzá dörzsölve jeleztem neki, hogy én is fel vagyok gerjedve, és kielégülésre vágyom. Edina nem is váratott sokáig magára, helyet cseréltünk, és ő nyelvével most az én csiklómat kényeztette, az újai helyett elővette a táskájából a vibrátorát, és puncimhoz illesztve, belém nyomta.
Imádom egy másik nő nyelvét a csiklómon
Lassan fokozatosan tolta belém, a kemény műfarok, amennyire csak tudta, tövig. Nedves puncimtól hamar csúszóssá vált, így pár pillanat múlva már megállás nélkül csúszott ki-be puncimba. Én az élvezettől Edina haját simogatva adtam át magam a kényeztetésének, imádtam, ahogy testemmel bánt. A vágy és a kéj egyre jobban elhatalmasodott rajtam, és belsőmben egy helyre összpontosult. Egyre gyorsuló tempóban kezdte ki-be döfködni bennem, azt hittem elájulok a gyönyörtől. Nyelve egy pillanatra sem hagyta el csiklómat, ami minden pillanatban fokozatosan növekvő lüktetéssel készült a beteljesülésre. Edina nem lassított, tempója már őrült gyorsasággal követelte a gyönyört. Egy pár pillanat múlva hatalmas vonaglások közepette én is elélveztem, a kéjtől apró visítás tört elő belőlem. Miután lecsillapodtunk, a vízbe ugorva újra egymást simogatva, és kényeztetve juttattuk el egymást a csúcsra.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Potencia nélkül nem egészséges a férfi
Az orvostudomány már régóta tudja, hogy a tesztoszteron termelés jelentős lassulása figyelhető meg a szervezetben [...]
Pároknak milyen szexshop játékok jók?
A szexuális élet felfrissítése és izgalmasabbá tétele érdekében sok párnak szüksége lehet némi újításra és [...]
Maszturbátor punci és segg, műpinával kielégülés
A szexshopkban kapható férfiaknak készült maszturbátor egy nő testének mesterséges része, amelyet örömre hoztak létre. [...]
Szexi fehérneműk és szexjelmezek az Intim Center kínálatából
Elő a szexi fehérneművel! Mivel a pasikat elsősorban a látvány hozza lázba, egy vadító fehérnemű [...]