Lassan nyitottam ki a szememet. A reggel visszavonhatatlanul betöltötte a szobát. Valahol egy rigó, harsányan hirdette a létezését. A Nap szemtelenül kúszott előre a takarón. Zsolt keze mellemen pihent, meg – megrándult álmában, különös gyönyört okozva nekem. Valami furcsa kéj is adódott még ébredésemhez, először nem értettem mi az. Kedvesem fél merev pénisze nyomódott hozzá a fenekemhez, de még volt valami. Rájöttem végül. Az anál izgató még mindig bennem volt. Lassan a távirányító után néztem.
Ott feküdt mellettünk a párnán. Nem értettem, hogy ennyi szex után, hogyan kívánhatom ismét, de fogtam a kapcsolót, és lassan elfordítottam. A fenekemben azonnal rezegni kezdett a kis izé. Hihetetlen élmény volt. Kicsit jobban befészkeltem magamat Zsolt ölébe, és még följebb tekertem a gombot. Testemet elkezdte elönteni a kéj. Beharaptam a számat, hogy Zsoltot fel ne ébresszem, és élveztem a dolgot, aztán Zsolt megszólalt.
– Finom, Te kis drága?
– Igen – nyögtem, mire kedvesem a lábaim közé nyúlt, és egyik ujját nedves ölembe dugta.
– Jól felizgultál! Nélkülem! Szégyelld magad!
– Nem igaz! Itt voltál – méltatlankodtam.
– Na, majd megbüntetlek – mosolygott kedvesem szokásos huncut mosolyával, majd kiderült, hogy ő is felizgult már. Széttárta a lábaimat, és úgy oldalt fekve, belém merítette a szerszámát. Azonnal élvezni kezdtem. Hüvelyem rángatózni kezdett, és elöntött a mindent elsöprő orgazmus.
– Ez annyira jó! – nyögdécseltem, Zsolt pedig büntetett tovább. Kivette a kezemből a távirányítót, és teljes fokozatra kapcsolta, miközben hatalmasakat lökött rajtam.
Szerintem a Várban mindenki felébredt, akkorát sikítottam.
– Ennyire jól esik? – mosolygott rám Zsolt, miután már láttam valamit.
– Igen – fúrtam be magát ismét az ölébe. A vibrátor csendesen pihent a fenekembe, Zsolt kukija pedig nedvesen a kilövellt ondótól a lábaim között.
– Kitaláltam valamit – csókolta meg a fülemet kedvesem. – De, előbb reggelizzünk. Hány óra van egyáltalán? – nézett Zsolt a vekker felé. Kilenc óra múlt. Még kicsit ejtőztünk, aztán kedvesem ágyba hozta a reggelit.
– Lejössz velem holnap estig Velencére? Van ott egy kisházam.
– Szívesen – faltam épp a lekváros kenyeret. A jó szex meghozta az étvágyamat. Aztán eszembe jutott anyám, hogy mit szólna ahhoz, hogy egyből mindenbe belemegyek Zsolttal kapcsolatban.
– Akkor, hazaugrunk hozzád a cuccaidért, utána irány a Velencei-tó.
– Ez bíztató – nevettem, – de, mi jutott az eszedbe?
– Ahhoz előbb reggelizz meg, aztán kapsz egy beöntést, és majd meglátod.
– OK – mondtam, és kicsit sajnáltam, hogy ki kell venni belőlem az anál izgatót, ami még mindig ott bizsergette a fenekemet, csupán azzal, hogy bennem volt.
Zsolt befejezte az evést, és kiment megcsinálni a beöntésemet. Én is félretettem a tálcát, és ismét eluralkodott rajtam a várakozással teli izgalom. Zsolt bejött, és gyöngéden megsimogatta a fejemet.
– Kérlek, feküdj hasra – mondta, és én megtettem. Apró, a popsimra adott puszik keretében kihúzta belőlem a vibrátort, és feldugta a beöntést, aztán elindította.
– Most nem szeretkezünk? – nyafogtam.
– Te kis telhetetlen – nevetett, és lassan megfordított, és nyalni kezdett.
Tudta, hogy megőrülök tőle. Mire leért a víz, háromszor is elmentem és felizgultam.
– Menj, Kedves a WC-re, én addig összepakolok. De, ne öltözz még fel – csókolt meg, és azzal kihúzta az éjjeliszekrény fiókját, és pakolászni kezdett belőle.
Én kimentem a fürdőbe, és rendbe szedtem magam. Egy kis smink is került az arcomra a zuhany után, úgy mentem vissza a hálóba. Zsolt már a nappaliban volt, de visszajött.
– Feküdj, kérlek megint hasra – megtettem, és arra gondoltam, hogy talán megint szeretkezni akar velem.
Bekente a fenekemet, és a vibrációs anál izgatót feltolta.
– Így ni. Tudom, hogy mennyire élvezed, ha benned van. Álmodban is ezt nyöszörögted.
– De nem fogják látni?
– Vedd fel a bugyid, majd eligazítom, hogy ne látszódjon. Viszont a távirányító nálam lesz – rakta a zsebébe a kis készüléket. Tetszett a játék. Felhúztam hát a bugyimat, és Zsolt eligazgatta bennem a dolgot, aztán indultunk. A kocsija a ház előtt állt, beültünk, és én elmagyaráztam hová is kell menni. Elindultunk, kifordultunk a főútra, mire Zsolt a zsebébe nyúlt, és alapjáratra állította a készüléket.
Beharaptam az ajkam, úgy élveztem.
– Érdemes neked örömöt okozni. Gyönyörű vagy ilyenkor.
– Nem mutatok furcsán? – kérdeztem, és kezem-lábam remegett az élménytől.
– Dehogy. Csak mi tudjuk, hogy mi folyik oda bent.
Bekanyarodtunk a ház elé, ahol laktam, Zsolt leállította a kütyüt, aztán felmentünk.
– Bocs, a kupiért, de most költöztem – mondtam, és a dobozok mélyéről előhalásztam a fürdőruhámat, pulcsit, farmert, váltás fehérneműt, aztán gyorsan lecseréltem az átnedvesedett bugyimat is.
Zsolt ismét eligazgatta bennem a cuccot, majd mentünk. A kocsiban ismét bekapcsolta a vibrátort, én pedig élveztem a rezgéseket.
– Ki volt az a csinos asszony a fényképen a nappaliban?
– Az anyám – mondtam teljes átéléssel, és megborzongtam.
– Túl sok az élmény? – kérdezte Zsolt. Nagyot nevettem.
– Nem, az anyám túl sok.
– Elmondod?
– Belőlem pedig ömleni kezdett a szó. Nem tudom, hogy mikor állította le Zsolt a vibrátort, de mikor könnyekkel küzdve végül befejeztem ott a mondókámat, hogy Pétert kirúgtam, már nem ment.
Zsolt lekanyarodott egy pihenőbe, és átölelte a vállamat. Évtizedek visszafojtott feszültsége végre kijött belőlem, és elapaszthatatlan könny formájában ömlött végig az arcomon. Darabig csak ültünk ott. Lassan megnyugodtam, és élveztem Zsolt széles vállának biztonságát. Végül kinyitotta a kesztyűtartót, és elővett belőle egy poharat, és egy kisüveg vodkát. Töltött nekem, lágyan megcsókolt és kedvesen simogatta a hajam, amíg megittam a hűs italt.
– Megteszek mindent, hogy boldoggá tegyelek.
Ezért élvezed ennyire a szexet, és vagy annyira szabad. Melinda, akár hiszed, akár nem, de szerelmes vagyok beléd. Ott, mikor bejöttél a presszóba, már ott tudtam, hogy szerelmes leszek beléd.
Ránéztem, bele a szemébe, és tudtam, hogy igazat mond. Hihetetlen boldogság töltött el. Átöleltem a nyakát, és percekig csak csókolóztunk. Végül kibontakoztunk egymás öleléséből, Zsolt beindította a kocsit, és a vibrátort.
Hátra dőlve, ellazulva élveztem a fenekemben lévő vibrátor gyönyöreit.
Zsolt keze, ha nem a váltót, akkor a combomat fogta. Sokszor közel álltam ahhoz, hogy elöntsön a kéj, de nem akartam elmenni. Majd Zsolttól, mi8ndig ez jutott az eszembe, és visszazökkentem ebbe a világba.
– Nem vagy éhes? Tudok erre egy jó kis vendéglőt.
– Szívesen eszem – lihegtem, mire kedvesem a zsebébe nyúlt és letekerte a vibrátort.
– Nyugodj meg, mindjárt ott leszünk. Halálosan tetszik, hogy mennyire élvezed ezt a kis játékot – simított ismét végig a combomon.
Hamarosan lekanyarodtunk, és egy kis csárda előtt leparkoltunk. Bent alig voltak. Kellemes hangulat uralkodott. Beültünk egy boxba, jó távol mindenkitől, és vártuk a pincért.
– Szia – üdvözölte régi ismerősként kedvesemet. Zsolt felállt és kezet nyújtott, majd bemutatott, mint a barátnőjét. Kiderült, hogy a pincér régi iskolatársa. Rendeltünk, aztán kettesben maradtunk.
– Ki, kéne mennem a mosdóba.
– Balra hátul – mondta Zsolt.
– Tudom, de nem fog kiesni belőlem a vibri?
– Fogd meg hátulról, és akkor nem.
– De én, hogy igazítsam meg?
– Várj – mondta Zsolt, felállt, és elment. Egy kulccsal tért vissza.
– Gyere, megkaptuk a személyzeti klotyó kulcsát – és megint hamiskásan mosolygott. Bementünk, megvárta, amíg elvégzem a dolgom, aztán letolta ő is a nadrágját, és mögém lépett.
– Nem csak neked jár élvezet – súgta a fülembe, és lucskos puncimba tolta ágaskodó szerszámát. Azonnal elélveztem a több órás ingerlés után.
Zsolt befogta a szám, mert már ismerte, hogy hangosan élvezek, és baszni kezdett.
– Halkan, Kedves – súgta, – ez most csak egy gyors bemelegítő lesz. Párat lökött rajtam, aztán elélvezett. Csalódottan néztem vissza, mire ő előre nyúlt, és két ujját belém dugta.
– Bocsáss meg, túlságosan fel voltam izgulva, de ha megígéred, hogy csendben élvezel…- bólintottam, mire bekapcsolta a vibrátort, és kezével pedig puncimban dolgozott. A számat beharapva, halkan nyögdécselve mentem el.
A mosdóban alaposan lemosakodtunk, aztán Zsolt beigazította a vibrátort, és kissé kipirulva, visszamentünk a vendéglőbe.
Az ital ott várt már minket. Finom vodkát ittam, és sört. Zsolt alkoholmenteset. Az ebéd is finom volt, Zsolt pedig ismét izgatni kezdett. Ha a pincér nem volt a közelbe, a legkisebb fokozatra tekerte a vibrit bennem. Szinte egész nap izgalmi állapotban tartva engem.
Végül visszaültünk a kocsiba, és negyed óra autózás után befordultunk egy erdei útra. Az út végén egy faház állt, egyes egyedül.
Csodálatos volt.
– Nos, ez az én kis birodalmam – nyitogatta a zárat Zsolt. Bent finom hűvös uralkodott. Lent egy nappali, egy fürdő és egy konyha volt. Fönn két háló. A hátsó terasz végében egy stég állt. Körben pedig nádas.
– Ide, ide sem látnak! – lelkendeztem.
– Nem akartam mondani, hogy a fürdőruha fölösleges, úgy sem hiszi el soha senki – nevetett. Visszamentünk a házba, Zsolt pedig elővett egy nagy lábost és odatett vizet forralni. Aztán leült a nappali kanapéjára, lerúgta a cipőjét, majd letolta a nadrágját.
Előtűnt ágaskodó dákója.
– Gyere, Kedves. Vegyük ki belőled már azt a csúnya vibrit.
Beleremegtem a várható élménybe. Ledobáltam a ruháimat. Majd Zsolt ölébe ültem. Ő elővette a távirányítót, kinyitotta, és kicserélte az elemeket benne, aztán felemelte kissé a fenekemet, és beleültetett kemény farkába. Végre, felsikolthattam a kéjtől. Aztán teljes fokozatra állította a vibrátort. Az új elemek által, táncolni kezdett bennem.
– Te, Drága, te Kedves. Imádlak – lihegte, és húzogatni kezdte bennem a vibrit, majd a farkát is.
Szinte beleőrültem a kéjbe. Sírva, zokogva élveztem minden mozdulatát, aztán mind a ketten, egyszerre értünk föl a csúcsra, és mentünk el. Ott pihentünk egymás karjában, a forrásban lévő víz hangja vert fel minket. Kimentem, és elzártam a gázt alatta.
– Gyere, menjünk, és ússzunk egyet.
A víz lágy, és simogató volt, egészen felfrissültem tőle. Aztán kifeküdtünk a stégre, és fogtuk egymás kezét.
Végül hasra fordult, és megcsókolt.
– Adok neked egy gyógyfüves beöntést. Szégyellem magam, de ezzel a vibrátoros izgatással, talán kicsit túlhajtottalak.
– Én nem úgy érzem. Jól esett a játék, de a beöntés azért jöhet.
– Akkor fordulj hasra – kérte.
– Biztosan nem látnak ide? – remegtem bele a tudatba, hogy a stégen akar nekem kedvesem beöntést adni.
– Nem, nem látnak ide – mosolygott vissza rám, és besietett a hátba. Hamarosan, jó illatú vízzel teli tömlővel jött vissza. A tömlőt a stég korlátjára erősítette, aztán gyöngéden simogatni kezdte a fenekem, majd a vazelinos csővéget lassan belém vezette. Aztán megnyitotta a csapot, és élveztem, ahogy az illatos folyadék belém áramlik.
Mellém feküdt, és csöndesen beszélgettünk. Most egészen más élmény volt, mint eddig. Annyira meghitt és békés. Zsolt a kezemet kereste, majd mikor befogadtam az összes folyadékot, az arcomat cirógatva megkérdezte:
– Bírja még a hasad? – bólintottam – Akkor, hozok még belőle egy kicsit. Bement a házba, és egy teával teli kancsóval tért vissza. A felét a tömlőbe öntötte, és engem megint elöntött a melegség, és a nyugalom. Elálmosodtam, a pilláim elnehezedtek, aztán vége lett a folyadéknak.
– Tartsd egy kicsit magadban – hallottam Zsolt hangját. Közelebb bújtam hozzá, és élveztem a közelségét, és a hátamat simogató Napsütést. Körülbelül negyed óra múlva aztán ki kellett mennem. Mikor tisztán, és megnyugodva visszatértem, Zsolt felnézett rám és csendes, búgó hangján mondta:
– Be kéne menni a faluba bevásárolni.
– Jó – szóltam álmosan, és leültem. Zsolt elbűvölten nézett. A Nap bearanyozta a melleimet, éreztem, hogy nagyon szép vagyok. Cirógatni kezdett, de aztán erőt vett magán, és felállt.
– Főzünk valamit, vagy együnk a faluba?
– Szívesen vacsizok veled, kivéve, ha megint kibéreled a WC-t – nagyot nevetett, és megsimogatta az arcomat.
– Nem lehet mindig ugyan azt csinálni. Majd kitalálunk mást.
Remegő lábakkal álltam fel, és mentem be öltözni. Alig vártam az újabb élményeket.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A kétvégű műfaszt szeretik a leszbikus lányok, Suppan Klaudia és Farkas Szilvia
Dupla, kétvégű dildót szeretnek a leszbikus lányok, Suppan Klaudia és Farkas Szilivia magyar pornósztárok. A [...]
A potencia eszközei és gyógyszerei, hogy merev legyen a dákó amikor kell
A potencia eszközei a férfiak széles körében népszerűek, ezért gyakran szexboltban vásárolják őket. Számos stresszfaktor, [...]
Ha nem megy jól a szex, egy jó potencianövelő tuti segít
A pasikra nehezedő egyre inkább stresszes életmód, a munkával kapcsolatos stressz, a társadalmi nyomás, meg [...]
Az Intim Center a legjobb budapesti szexbolt és online szexshop
Ha intim shopot keresel, akkor a legjobbat megtaláltad. Az Intim Center szex shop a legjobb [...]