Francia férfiaknak árulják szexre ezrével a román kislányokat. Háromezer román kiskorút zsákmányolnak ki a prostitúcióval és koldulással foglalkozó bűnhálózatok Franciaországban – közölte szerdán a francia Európa-ügyi államtitkár a nemzetgyűlésben.
Pierre Lellouche azt is jelezte, hogy szeretne Bukaresttel egy olyan új egyezményről tárgyalni, amely rögzítené e gyerekek hazaküldésének feltételeit. Erre azért van szükség, mert az alkotmánytanács múlt csütörtökön az emberi jogokra hivatkozva megsemmisítette azt a kétoldalú francia-román egyezményt, amelynek értelmében leegyszerűsödött volna azoknak a kiskorú román állampolgároknak a hazaküldése, akik egyedül tartózkodnak Franciaországban.
A két ország között még 2007-ben aláírt megállapodás ugyanis úgy tette lehetővé gyorsított eljárásban a hatóságoknak a kiskorúak hazaküldését Romániába, hogy semmilyen fellebbezési lehetőséget nem biztosított az ügyészségi döntéssel szemben… A teljes cikk itt olvasható.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A legjobb potencia szereket itt veheted meg, vagy rendelheted online
Vannak olyan helyzetek az életben, amikor az intimitás során téged vagy a másik fontos személyt [...]
Szexshopból mindenképp vásárolj ajándékot kedvesednek, hisz te is élvezője leszel!
Mit vegyek ajándékba vagy magamnak egy árukkal teletömött sexshop boltban, vagy online sexshop webáruházban? Kinek [...]
A legmerészebb vágyaim szexshop üzletben teljesednek ki
A legmerészebb vágyaim szexshop üzletben teljesednek ki, mert vásárlás, szexkütyü nézegetés közben, úgy beindul a [...]
Erotikus ajándékkal is lepd meg a partnered
Hosszasabb együtt élés után, férfiaknak, nőknek, pároknak is felvetődik a kérdés, hogy szexshopban mit is vegyél [...]