Minden mukát elvállalt Rita Faltoyano (eredetileg Gács Rita), egyéb művésznevein Daniella, Rita Faltiano, Rita Fox, Rita, Rita Twain, Rita Faltojano (Budapest, 1978. augusztus 5. –) magyar származású pornószínésznő.
Tanyán nőtt fel, ahol gyermekkorában megtanult lovagolni. Középiskolai tanulmányát Szekszárdon, Palánkon az AM DASZK, Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskolában végezte. A Playboy francia kiadásában szerepeltek a róla készült képek. Kovival is sokat pornózott.
Az AVN Award díjat 2003-ban nyerte el „az év külföldi női előadója” címben. 2005-ben feleségül ment Tommy Gunn amerikai pornószínészhez. Ekkor már több ezer magyar lány él pornóból.
Gács Rita a Thewiplist (az internet legfontosabb emberei) oldal szerint a legfontosabb pornószínésznő az interneten a maga több mint 8 milliós kattintásával. Ezzel egyébként megelőzi Charlie Sheen egyik pornósát, Bree Olsont. Remélhetőleg az RTL Birodalom című sorozatából ő sem marad ki.
Rita Faltoyano 1978. augusztus 5-én született Debrecenben, egy tanyán nőtt fel a nagyszüleivel. Jó tornász, jó úszó és kiváló lovagló is a ma már Amerikában élő pornószínésznő, akire egy ügynökség – nyilván a pornósok is – figyelt fel 2000-ben, amikor a Miss East Hungaryn második helyezést ért el. Az első meztelen fotósorozat még abban az évben megjelent róla, nem is akárhol, hanem a francia Playboyban. Erre rá három évre, Faltoyano már megkapta a pornósok AVN-díját, 2003-ban őt választotta a szakma a legjobb külföldi pornósnak. 2005-ben hozzáment a szintén a szakmában dolgozó Tommy Gunnhoz, akivel azóta is házasok. Rita Faltoyano a mai napig az LA Direct Models felnőttfilmes ügynökségnél dolgozik, és a Wikipédiára is felkerül:
A magyar lányoknak tabu volt nagyfaszú négerekkel pornózni, de Gács Ritának ez nem okozott gondot, mint Sáfrány Emesének (Aleska Diamond) sem. A magyar pornós lányok között egy sikeres színésznő lett.
Gács Rita más művésznevei: Daniella, Rita Faltiano, Rita Fox, Rita, Rita Twain, Rita Faltojano. Három öccse van. Édesanyja 1974-ben Miss Hungary volt. Gyermekkorát egy tanyán töltötte, ahol megtanult lovagolni és versenyszinten úszott is. Háromszoros junior magyar úszóbajnok.19 évesen szerepelt egy magyar softcore erotikus késő esti tévésorozatban. 2000-ben, 22 évesen kezdett a felnőttiparban és 2007-ig volt aktív. 2004-ben rendezte A show megy tovább című filmet, aminek főszereplője is.
Összesen 287 filmben szerepelt. 2003-ban megnyerte az AVN Award díját „Az év külföldi női előadója” kategóriában. Ritának gyönyörű lábai vannak, és számos olyan jeleneteket csináltak, amelyekben a lábai vannak előtérben. Goromba, pimasz és merész rosszlány, aki az elmúlt években alkalmanként bekerült a hardcore szcénába. Szemet gyönyörködtető melleivel, és az európai pornó egyik legszebb arcával, fiatalos, vidám viselkedésével tovább fokozza végtelenül erotikus vonzerejét. Források: Wikipédia, internet.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Szexshop üzletben szex – erotikus történet
Régebben az Intim Center budapesti szexshop üzletében dolgoztam, de elváltam és hazaköltöztem anyámékhoz, egy vidéki [...]
Vibrátor és análkúp használata szex közben, ahogy mi csináltuk
Szexeltünk már sok helyen, most a lakására mentünk. Értem jött autóval, mint mindig. TV-t néztünk, [...]
Realisztikus dildót és valósághű vibrátort vásárol Pikert Ivett az Intim Center szexboltban
A vibrátorok erotikus játékok, amelyek célja a hüvely, a csikló és más erogén zónák stimulálása. [...]
Merevedési zavarnál doktornő segít potencianövelő szerekkel
A merevedési zavar jelentős kényelmetlenséget okoz az ember életében, és rontja az életminőséget. A patológia [...]






Pingback: Nagy farkakkal is pornózott Rita Faltoyano, Gács Rita | Szexplaza net