Másnap elmentem dolgozni, és napközben felhívtam az Anikót. Ő érezhetően örült a hívásomnak.
Azt mondtam neki, hogy találkozni szeretnék veled, mert fontos négyszemközti megbeszélnivalóm lenne veled, és ezt nem lehet csak úgy telefonon megbeszélni.
Amikor végzett, el is mentem érte a munkahelyére és beültünk egy kávézóba beszélgetni.
Kezdtem azzal, hogy a Kata mindent elmesélt a tegnapeste rólatok, és valójában azért kerestelek, mert szeretnék valahogyan segíteni nektek.
Á, nem tudsz, mert az én életemet pokollá teszi a férjem. Már elmentem volna ügyvédhez is, hogy adjuk be a válókeresetet, de még erre sincs pénzem. A mostoha fiam is ezért hagyott itt bennünket, és ment ki Spanyolba, mert már ő sem bírt már a saját apjával.
Ő nem a közös fiatok?
Dehogyis, ő a férjem első házasságából maradt velünk.
Na ezt most hallottam először.
Ráadásul, ugye a baj nem jár egyedül, mert hamarosan munkanélküli leszek. Aztán a lakás, amiben jelenleg lakunk, az is az övé, és ha elválok tőle, vajon hova mehetnénk?
Na látod, épp ezért kerestelek fel most téged, és engedd, hogy segíthessek nektek!
A cégem ügyvédjével megoldom, a te válási problémádat, de csak egy feltétellel!
És mi lenne az?
Megfogtam a kezét, és azt mondtam neki; Hát az lenne a feltételem, ha a Katával együtt hozzánk költöznétek, de mindörökre!
Felcsillanó szemmel kérdezett vissza. Ezt tényleg komolyan mondtad?
A legkomolyabban! Átgondoltam már többször is, és felelősségem teljes tudatában, mondtam ezt neked. Tudod, én elfogadnám a te lányodat lányomként, te pedig az enyémet fogadnád a te lányodként!
Nem, ez nem lehet igaz. Ilyen szerencsém nekem nem lehet!
Ekkor már ragaszkodóan szorította a kezemet és így folytatta; Én egész életemben eddig csak nélkülöztem, és most pedig a sors odavetett neked?
Igen! A sors és a gondviselés, na és még a te tündéri kislányod.
Hogy-hogy a lányom!?
Hát tudod az úgy volt, hogy…, és akkor elmeséltem az én, és az ő lányának az összes titkát, még azt is, hogy velem is lefeküdt már a Kata és a Gitta lányom is. Nem titkolhattam tovább, mert úgy is kiderült volna, ha hozzám költözik.
Egy csöppet sem csodálkozott ezen, hanem kicsordult a szeméből a könny, majd azt mondta; Tudod, sohasem tudtam a pénzhiány miatt kellően ellátni őket. Pedig ha nem ivott volna annyit a férjem, talán nem lett volna sohasem probléma közöttünk, és ezt az italra fordított pénzt, ha a gyerekekre költhettük volna, minden másként alakult volna.
Aztán a vállamra borult, és zokogott. Én pedig, megöleltem őt.
Majd fölnézett rám, és könnyes szemmel azt mondta; Igen! Máris döntöttem! Szólj légy szíves az ügyvédednek.
Még ilyen zokogó kinézettel is bájosnak és nagyon vonzónak láttam őt. Ez már több volt mint egyszerű szimpátia részemről. Tudtam, hogy ami most közöttünk zajlik, az sorsdöntő szituáció és ezért teljes felelősséget éreztem ő és a Kata iránt. Teljesen biztos voltam abban, hogy én is ezt akarom.
Megbeszéltük, hogy ő már csak annyira megy haza, hogy elhozza, a saját, és a lánya pillanatnyilag legszükségesebb személyes holmijukat. De még ne is én szállítsam el az ők cuccait, hanem küldök inkább a cégemtől két biztonsági embert autóval érte.
Ekkor egy nagy csókolózás után azzal váltunk el, hogy itt várja meg az embereimet, és együtt menjenek a cuccaikért, ne hogy kötekedni merjen a Lajos.
Majd még volt kis dolgom másutt és azt is elintéztem.
Aztán hazaérve a lányoknak azt mondtam; No lányok készüljetek, mert mindjárt jön egy gyönyörű nő, aki velünk együtt fog ezen túl élni, és ennek örömére, ünnepi vacsorára viszlek titeket még ma este.
A két lány meglepődve meresztette, rám szemét.
Hiába néztek így rám, ez akkor is így lesz és kész!
Gitta; Nem! Ide nem hozol egy nőt sem, és nem megyünk semmiféle vacsorára! A Kata is csak kétségbeesetten meresztette rám a szemét.
Ekkor gördült be az Anikót szállító autó az udvarra.
A két lány csak nézett.
Én elémentem az autóhoz, majd az ölembe vettem őt, és így vittem be a lakásba. Majd egy nagy csókot adtunk egymásnak.
Na lányok! Mit szóltok az új társamhoz?
Anya! Hát te hogy kerülsz ide? Te tényleg?
Igen kicsim, mától itt van az új otthonunk.
Ez komoly?
Mindketten bólogattunk az Anikóval.
Erre az én lányom; Apa! A szívbajt hoztad már rám, mert azt hittem, hogy a Hédit akarod visszahozni.
Ujjongott mindkét lány, hogy Anikó az aki hozzánk költözik.
Aztán gyors kipakolás és máris indultunk az egyik étterembe.
Amikor haza értünk, a jó hangulatban lezajló ünnepi vacsoráról, készülődtünk a lefekvéshez. Anikó ezt mondta; Na gyerekek, mivel én már mindent tudok arról, hogy ti milyen szexuális életet folytattok itt közösen. Ezért én csak remélni tudom, hogy bevesztek ebbe a csapatba engem is. Ígérem, hogy aktív tagként fogok, mindenki örömére lenni. De mivel én vagyok ezzel kapcsolatosan itt köztetek az újonc, nem kívánom az új páromat kisajátítani magamnak.
Imádlak anya? Klassz csaj vagy.
A Gitta; Igen apa! Ő kell nekünk, nem pedig a Hédi.
Majd aztán, szép sorban mindenki lezuhanyozott. Ám amikor az Anikó volt a fürdőben, a két lány összesúgott, majd hozzám közelebb jöttek, és ezt mondták;
Apa! Azt beszéltük a barátnőmmel, hogy mivel az Anikó nénit most ünnepeljük abban a döntésében, hogy hozzánk költözött, így szeretnénk, ha mindannyian egy felejthetetlen, boldog éjszakát adnánk neki. Ezért arra kérünk téged, hogy vegyél részt úgy ebben, hogy mivel mi is közre kívánunk működni, de azért inkább a fő hangsúlyt az Anikó örömére tedd, és tesszük ezt mi is a Katával! Még az sem lesz probléma, ha ma minket meg sem dugsz, csak őt elégítsük ki! De rendesen ám!
Erre a Kata is helyeslően bólogatott, majd ezt mondta; Tudod, anya már évek óta panaszkodik nekem, hogy apa már rég nem tudja normálisan kielégíteni őt, mert folyton részeg.
Pedig hát elég fiatal még ahhoz, hogy már is felhagyjon a szex által nyújtott örömökkel.
Na lányok, én kimondottan örülök, hogy ilyen megértők vagytok, és hogy így látjátok az ő helyzetét ti is. Imádlak titeket, és ígérem, hogy annak ellenére, hogy most már ő is közöttünk fog élni, ezután sem foglak, titeket sem elhanyagolni.
Majd amikor az Anikó egy törölközőbe csavarva jött ki a fürdőből, szólt a Katának, hogy keresse meg az ő hálóruháját az összepakolt csomagból.
Az ő kislánya azt felelte; Anya már bevittem a hálóba, ott megtalálod. Mikor beért a hálóba, meglátta az ágyra terítve eme kis textilt. Ledobta gyönyörűen karcsú testéről a törölközőkendőt, és fel akarta venni a hálóruháját.
Ekkor az én lányom felkapta előle a kis selymes darabot, és azt mondta; Anikó néni! Nekünk is ilyen szép testünk lesz, ha harminc évesek leszünk?
Ó Gittácska, ne hozz zavarba engem, mert nem annyira szép az én testem, mint a tietek!
De anya! Ne szerénykedj, mert nagyon is csodás tested van! (Így a Kata)
Erre én; A lányoknak teljesen igazuk van, és tényleg ne szerénykedj, mert nagyon csodásan nézel ki!
Ó ne bámuljatok már ennyire, mert zavarba hoztok.
Gitta; Megérinthetem azt a nagy mellbimbóját Anikó néninek? Ó persze hogy megérintheted. Aztán a Kata is kérdezte; Én meg a másikat?
Ekkor az Anikó elpirulva kérdezte; Mibe spekuláltok ti?
Közben kérdően nézett rám.
Én meg csak helyeslően bólogattam, és azt mondtam; Most következik az ünneplésed második felvonása, és légy szíves engedd el magad. Lazíts!
A lányok gyorsan ledobták magukról a köntösüket, majd az Anikót hanyatt fektették a nagy francia ágyon, és a két mellbimbót kezdték fogdosni, és nyalogatni.
Láttam az Anikó testét, hogy teljesen libabőrös lett a lányok tevékenysége révén, és a csinos combjait pedig szégyenlősen összezártan tartotta. A szemeit pedig becsukta.
Nem tett semmit sem ennek az édes erőszak megszakítása érdekében. Sőt, a karjait a feje fölé emelte. Ezzel mintegy jelt adva mindenkinek, hogy átadta a rendkívül csinos, gyönyörű testét az őt kényeztetők részére.
Igazából én is azon tűnődtem, hogy mennyire arányosan formás rendkívül kellemes test van az Anikónak. Talán két-három kiló lehetet többletként rajta. De ez inkább még előnyére vált, hiszen ettől a bőre tapintása még kellemesen bársonyosabb lett.
Láttam a reakciójából, hogy tetszik neki az, amit művelnek vele a lányok.
Hát persze hogy tetszik neki! Kinek is nem tetszene ilyen két kis dögös picsa kényeztetése.
Elővettem a kamerát, és csak fotóztam őket. Éreztem a farkamba beömlő vér kezdő feszítését. Teljesen beindított ez a szituáció engem is, és máris teljes erekciót okozott nekem a három nő játékának látványa. De hagytam, hogy a lányok tovább folytassák, és csak fotózgattam őket.
Aztán a Kata kezdett finom puszilgatással, elsőként lejjebb haladni anyja hasán, az összezárt combok felé, de mire odaért, lazult az eddig szorosan összezárt, csinos lábainak szorítása. Ekkor az én kicsim átmászott Anikó feje fölé, és felülről lefelé hajolt rá, barátnője anyjának mindkét keblére, és egyedül vette azokat kezelésbe. Nyalta, puszilta, finoman harapdálta, vagy éppen masszírozta őket.
A Kata pedig már, az anyja gyöngyöző, de szépen összezáródott puncija körül adogatta apró puszijait.
Eközben, Anikó lábai, önkéntelenül szép lassan egyre távolodott egymástól. A Kata pedig azok közé térdelt, és behajolva folytatta, az immáron teljesen szabaddá vált punci kényeztetését. Amikor a nyelvét teljesen belemártotta a kéjre vágyó nyílásba, akkor megrándult anyja csípője. Valószínűleg, Kata jól tudhatta a sajátjáról, hogy hol a legérzékenyebb pontja a nők eme nemes szervének, mert itt is hatékonyan alkalmazta, a nyelvének szorgalmas munkáját.
Nagyon izgatott engem is ez a felállás látványa. Alig vártam, hogy én is beszállhassak.
Le is nyúltam, hogy néhányat húzzak az akkorra már, rángatózó rudamon. De még nem akartam megtörni, a lányok munkáját.
Az Anikó egyre nyöszörgősebben reagált a lányok kényeztetésére.
Egy-két perc múltán pedig a nyöszörgése hangosabbá, kéjesebbé vált, és a teste láthatóan megrándult élvezete közben.
Majd aztán még mindig remegő hangon csak ennyit mondott; Még sohasem voltam lány-lány felállásban, de isteniek vagytok lányok.
Már nem is bírtam én sem a tétlen bámulást, és mivel a kis Kata felém pucsított gyönyörű popójával, ezért letettem a kamerát, hátulról odamentem, és csatlakozásom jelzése képen belefaltam egyet lucskos kis pinájába. De azonnal abba is hagytam, mert a lábai között bújtam be a fejemmel, az ő Anyjának puncijához, és így már ketten a Katával kényeztettük együtt. Én az ujjammal, a Kata pedig a kis nyelvecskéjével tovább csiklózta anyja punciját. Gyakorlatilag a hátamra került a Kata teste ahogyan bemásztam alá.
Eközben az Anikó aktívabbá tette magát, mert megfogta a fölötte lévő Gitta csípőjét, és a saját szájára húzta az én kislányom kéjre vágyó punciját, majd azt vette kezelésbe. Így a lányom is ráhasalt az Anikó hasára, és ő is besegített nekünk odalent. Gyakorlatilag, hárman egyszerre kényeztettük az Anikó punciját.
A Kata pedig már a hátamhoz dörzsölgette kéjes puncikáját, miközben a lábaival körbeölelte a derekamat, és a dárdaként előre álló farkamat, a talpai közé vette és így húzogatta rajta a bőrt.
Ekkor már, mindhárom nő nyögdécselt. Majd kis idő elteltével, az Anikóval az élen, sorra élveztek a lányok is egymás után. Pedig a Kata csak a hátamhoz dörzsölte kis punciját és így is a csúcsra tudott jutni.
De hát egyikőjük sem akarta még abbahagyni, ugyanis folytatták tovább.
Én pedig már minden képen pinát akartam érezni dorongomon, hiszen volt itt három is belőle, ezért kibújtam a Kata alól. De mivel ő ott maradt az anyja puncijánál és tovább nyalogatta a Katával együtt, így a legkézenfekvőbb az lett volna, ha a kis Kata, felém puccsitó puncijába tolom be elsőre.
Tudtam azt, hogy nem sok kell egyikkőjüknek sem, ha behatolok bármelyikük felhergelt puncijába.
Ezért mivel ott térdeltem a Kata mögött, egyetlen tolással, be akartam neki nyomni. De csak a kis bejárata közé dugtam a farkam kalapját, mert ekkor meggondoltam magam.
Nem! Ma az Anikó puncija lesz az első, és az utolsó is.
Már kezdett tolatni Kata a csinos popójával a farkamra, mert nem győzte várni, hogy behatoljak a feltüzelt puncijába, de ekkor a kezemmel megfogtam a csodás hátsóját, és feljebb toltam az egész testét a lányom felé, aki ekkorra már az Anikó száján ült. Így teljesen elém tárult, és hozzáférhettem az Anikó lucskosra nyalt puncijához.
Most már az anyja kebleit vette a Kata kezelésbe.
Mivel már szabadon hozzáférhettem az Anikó feltüzelt puncijához, nem is várakoztattam őt tovább. Mert hát alig hittem én is, hogy végre belemárthassam lüktető dorongomat az ő vágyakozó hüvelyébe.
Azért nem álltam meg, hogy előbb egy nagyot bele ne faljak az ő puncijába is.
Aztán odahelyeztem a dárdám hegyét csúszós szeméremajkai közé. A kezemmel a farkamat fogtam, és le-fel mozgattam kalapját közötte. Majd megálltam bejáratának közepén, és elvettem a kezemet. Közben még széjjelebb tárta a felhúzott térdeit az Anikó, és apró csípőmozdulatokkal rá-rámozdult, az őt felnyársalni készülő dorongomra. De csak annyira, hogy a kalapja csúszott csak be. Én pedig nem hatoltam egyből be, csak tartottam ott. Arra gondoltam, hogy minél tovább húzom az időt, annál jobban gerjeszti saját magát fel ezzel a várakozással.
Majd mivel szólni nem tudott, a kezeivel hívogatóan intett nekem, hogy hatoljak már beljebb.
Ekkor már nem kínoztam tovább, és folyamatos lassú nyomással teljesen felnyársaltam forró és izmos hüvelyét.
Nagyon nagy kéjes nyögéssel nyugtázta eme nemes cselekedetemet.
Erre még a Gitta is felemelkedett a szájáról, hogy Anikó kifejezhesse hangjaival is, a vágyai forrásának megérkezését. Meg is tette ezt az Anikó, mert amint elkezdtem a pumpálni izmos, de csúszós hüvelyét, még hangosabban kezdett nyögdécselni.
A két lány pedig, együtt kezdtek csókolózni, miközben az Anikó hatalmas csöcseit markolászták.
Néhány perces pumpa volt még csak, amikor az Anikó fékezetlen hatalmas visítás kíséretében, máris élvezni kezdett.
Ekkor a Kata ráhajolt és puszilgatni kezdte élvező anyja arcának minden részletét.
Én pedig megállás nélkül pumpáltam tovább, a meredten dagadó dorongommal a rángatóan élvező hüvelyét.
Mivel ekkor a Kata az anyja hasára volt feküdve, a lányom pedig a fejük fölött terpesztve állt. Szemben volt velem. Odahajolt énhozzám, és csókra formálta ajkait. Én is közelebb hajoltam hozzá, és ekkor a lányom az egyik kezét a tarkómra, míg a másikat arcomra helyezte, és ujjaival oldalról kissé összeszorította ajkaimat, és vad csókolózásba kezdtünk, miközben tovább pumpáltam az Anikót.
Én az egyik kezemmel a lányom zsenge melleit kezdtem masszírozni, a másikkal pedig a Kata hasamnál lévő punciját kezdtem ujjazni. Ezt később kiegészítette az Anikó azzal, hogy felnyúlt a Gitta lábai közé, és simogatta, majd ujjazta ő is az én lányom kis punciját.
A Kata pedig anyjának kebleit szorgalmasan masszírozta, vagy éppen puszilgatta.
Nagyon jó kis felállás volt ez, hiszen mindenki aktívan részt vett ebben a szituációban.
Közben tovább folytattam, az Anikó puncijának pumpálást is.
Ez addig folytatódott így, ameddig még egyszer újra, egy hatalmasat élvezett az Anikó.
Ekkor lelassítottam az ütemet, majd teljesen az Anikó méhének nyomva tartottam dorongom fejét, és megálltam a dugással.
Megálltam, mert ha tovább folytattam volna, bizony rövid időn belül én is elszálltam volna.
Teljesen le voltam izzadva a lendületes mozgástól, az egyébként klímás helyiségben. Patakzott az izzadság rólam, de róluk is.
Megszakítva a lányom csókolózását, mondtam neki, hogy valamilyen törlőt hozzon, és töröljön le engem. De ő nem akarta, hogy az Anikó ujjazása megszakadjon a puncikájában, ezért lenyúlt mellénk az egyik kispárnáért, és ezzel törölgetett le engem.
Aztán a kis Kata fordította hátra a fejét, és sanda mosoly kíséretével, csipkelődően szólt be nekem; Na mi van! Már ki is dőltél?
Erre az Anikó szólt védelmem érdekébe; Hagyd már őt, hiszen máris kétszer röpített engem a csúcsra!
Aztán én; Hagyd csak, hagy provokáljon! Mindjárt teszek róla, hogy ne legyen ekkora szája. Ekkor kihúztam anyjából a loncsost, és a tíz centivel följebb lévő lányának, lucskos bejáratához nyomtam.
No ha ezt akartad, akkor most itt van neked is! Ekkor elengedtem a már jó irányban lévő, betörni készülő dorongomat, megfogtam két oldalt a kis kerek csípőjét, és gyakorlatilag hátrább húztam az anyja izzadt hasán az ő testét, és ráhúztam a keményen meredő rudamra. De közben én is toltam előrébb az én csípőmet. Ennek ugye az lett az eredménye, hogy egy nyomással teljesen besiklott az ő kis lucskos, de még ki nem tágított hüvelyének legmélyébe.
Mivel ekkor még hátra fordított fejjel továbbra is engem nézett, ezért láttam a behatolásom eredményének reakcióját az arcán.
Szinte kiakadt a szeme!
A levegővételét is próbálta visszafogni, de hatalmas nyomás hatására, nagyon nagy nyögés kíséretében, szinte kirobbant belőle a levegő.
Ekkor a farkam teljesen betolt állapotban volt, és megálltam.
Már kezdtem megijedni, hogy túlságosan gyorsan nyársaltam fel, de kisvártatva kavarni kezdett, és kellemesebb hangokat eregetett már.
Ó nincs itt semmi probléma gondoltam, és elkezdtem most már az ő szoros kis pináját pumpálni.
Újra csókolózást kezdeményezett a kislányom, én meg az imádott kebleit markolásztam.
De az Anikó is folytatta a fölötte álló lányom újazását.
Nagyon felajzott állapotba kerültem, és rendületlenül dugtam a kis Kata punciját.
Néhány percnyi folytatás után, lassítanom kellett a tempón, mert éreztem azt, ha ebben az ütemben dugom tovább, eldurranok. Ezt pedig most sem akartam még, hiszen mindenkivel szerettem volna végezni ma este.
Szerencsémre, hamarosan a kis Kata teste is remegni kezdett.
De nem csak a Kata teste remegett, hanem az én kicsi lányomé is. Mert csókolózás közben az ajkain is éreztem ezt az érdekes remegést. Tehát az Anikó is jó munkát végzett nála.
Szinte egyszerre kezdett a két lány élvezni.
Most már csak kavargattam a farkammal a kis puncija belsejét. Kata pedig válaszképen, élvezete közben visszakavart rám. Én pedig megálltam, de benyomva tartottam élvezően kavaró punijába.
Majd amikor már kezdet lenyugodni újra erősen bekavartam még neki, de ő már elernyedve húzódott előrébb az anyja hasán. Mivel erre nem számítottam, ekkor lecsúszott a farkamról a Kata.
Az én lányom pedig, még tovább kavart az Anikó ujján, mert még nem elégül ki teljesen.
Közben elváltam a lányom szájától, és a Katának szóltam be, gúnyosan; Na mi van nagyszájú! Máris kidőltél?
Erre ő; Na jól van, most már dugd a lányod punijába, mert ezzel az élvezettel, elleszek egy ideig!
Ekkor szóltam az én kicsimnek; Gyere csutak! Te következel!
Én még mindig ott térdepeltem az Anikó lábai között, a dorongom pedig rángatózva meredt fölfelé. Intettem az imádott lányomnak, hogy jöjjön közelebb, mert nem akartam szétválni ebből a négyes egységből. Ekkor még közelebb jött, és szétterpesztve elém térdelt De mivel Anikó alsóteste is alatta volt az ő combocskái, rövidebb volt az enyémnél, ezért alacsonyabban volt az optimális behatoláshoz.
Dőlj hátra kicsim!
Ekkor hanyatt dőlt, a kis barátnője hátára, és így már kellően jó szintbe került, a kis punija.
Neki is odaraktam a felajzott kis bejáratához, de a Kata példájából tanulva, neki már nem mertem egyből bevágni. Bár lassabban ugyan, de azért nyomtam én ám neki is folyamatosan, amíg a hüvelyének teljes mélységét el nem értem. Ő is hasonlóan elődjeihez, felnyögéssel reagált a dorongom behatolására. Ekkor rátenyereltem zsenge ciciére, és beindultam nála is a pumpával és nyomattam rendületlenül neki is. Közben mivel már egész súlyával rá volt nehezedve a Katára és persze az Anikóra is, ők is nyögdécseltek a lányommal együtt. De türelmesen viselték eme tevékenységemet. Sőt! Eközben a Kata, az anyjával kezdett csókolózni.
Láttam az oldalfali tükörben, hogy az ő melleik, laposra összepréselődött a rájuk nehezedő, lányom súlyától.
De hát a lányom, annyira be volt már indulva, hogy néhány perc pumpa után máris remegő testel élvezett. Mivel őt ilyen röviden dugtam eddig, ezért magamban úgy döntöttem, hogy dugom még kicsit, és mintha nem is vettem volna észre az ő élvezetét, folytattam tovább a kis bársonyos barlangjának megdolgozását. De nekem már eléggé sok volt az eddigi dugások is ahhoz, hogy elsüljek, mert csakis a rutinomon múlott, hogy eddig is kibírtam elélvezés nélkül. Most meg már kezdtem érezni, hogy talán nem fogom tovább bírni.
De mégis ezt az ünnepi lövést az Anikóba szerettem volna belőni, mert hiszen ő az akit ma ünnepeltük.
Szerencsémre a lányom, már is produkálta újabb élvezetét.
Igen ám, de már én is nagyon a határon voltam az élvezetemnek.
Nem! Én még nem akarom! Gondolkoztam hangosan.
Ezt a lányom is meghallotta az élvezete közben, ezért ő így reagált az én hezitálásomra; de igen apa lődd ha úgy akarod! Lődd belém!
De a következő pillanatban már őneki is eszébe jutott az, amire én is gondoltam.
Ekkor újra szólított;
Apa várj! Ha tudsz, akkor várj még!
Igen kicsim, várok!
Ekkor kihúztam a lányom gyönyörforrásából, az élvezni készülő farkamat. Ezzel persze tompult kicsit az élvezetem ingere.
Gyorsan lefordult Gitta a helyéről, és súgott valamit a kis Barátnőjének.
Erre a Kata is elhagyta anyja hasát, és ezzel elém tárult az Anikó csodásan karcsú, érett teste.
A lányok két oldalról mutogattak, hogy újra az Anikóba fúrjam élvezni vágyó dorongomat.
Persze én is épp ezt akartam, és ezért az Anikó lábainak térhajlata alá nyúltam, és megemeltem. A lábai felemelésével a feneke is megemelkedett egy kicsit. Ekkor a két lány egymásra kacsintott, majd szinte egyszerre mozdulva, közreműködtek az Anikó felnyársalásában. Az én lányom, széthúzta az Anikó szeméremajkait, a Kata pedig a dorongom beigazításán szorgoskodott. Nem igazán lett volna erre szükség, de hát ezzel az ő gesztusukat akarták kimutatni az Anikó tiszteletére.
Aztán a két lány egyszerre mondták ezt; Be-be-be fenékig, be-be-be fenékig!
Be is talált a dorongom újra az Anikó lucskos barlangjába és felnyársaltam őt teljesen.
Majd ki-be húzogatással, próbáltam fokozni a hatást. A Két lány ezután az arcukkal odasimultak az Anikó arcához és átölelték őt, én pedig rátenyereltem a kemény ciciére. De az Anikó lábai az én segítő tartásom nélkül is a magasban maradtak már. Meghatóan idilli volt ez a szituáció. A lányok úgy tettek, mintha szurkolnának azért, hogy nekem sikerüljön az Anikó puncijába élveznem. Ez persze részemről a várva várt pillanat volt, hogy végre berobbanhassak már valamelyikük puncijába, hiszen én is erre vágytam és akartam már nagyon is ezt az élvezetet.
De hát a gesztus a lényeg, mindegyikőnk részéről, erre pedig nem lehetett panasz. Ezzel az előkészülettel, mintegy felfokozták az Anikó várakozását.
Én azzal fojtattam, hogy amint a mélyre hatoltam, ott minden alkalommal bekavartam egy kicsit, és ezzel meglökdöstem a dorongom fejével a méhét. Értékelte is ezt az Anikó, mert kis idő elteltével, már emelte is a hangját az ünnepeltünk, és remegni kezdett a teste. Még megismételtem párszor ugyan ezt, amikor érezni kezdtem a rudamon a hüvelyének rángatását, egyre hangosabban nyilvánította ki mindenki számára az élvezetét. Nekem sem kellett már több bíztatás, mert egész idő alatt, erre a pillanatra vártam.
Amint a remegése mellett rángatni is kezdett izmos hüvelye, az én orgazmusom is fékezhetetlenné vált. Még egyszer kihúztam, és amikor már újra fenékre toltam, ekkor már csak enyhe bekavarásommal ingereltem az élvező punciját. Leálltam a kavarással is, és csak tőre nyomva tartottam odabent, mert fékezhetetlenül beindult orgazmussal soroztam meg a farkamon rángató hüvelyének legmélyét.
Igen, igen! Nagyon érzem ezt a forró sugarat! Hangoztatta az Anikó.
Ezzel jelezte a lányoknak, hogy megkapta azt, amit meg kellett kapnia.
Bent hagytam a farkamat, mert nem akartam, hogy gyorsan elmúljon ez az összekötő érzés, ami annyira kielégített bennünket.
Ekkor ráhajoltam az Anikó hasára, és összeöleltük egymást. A lányok pedig odabújtak két oldalról hozzánk, és ők is megöleltek bennünket. Teljesen betakartuk testünkkel az Anikót.
Még percekig össze voltunk bújva, amikor az Anikó, könnybe lábadt szemekkel, így szólt hozzánk;
Köszönöm ezt nektek, mert messze nem reméltem ezt a fogadtatást tőletek. Neked kislányom, különösen megköszönöm, hogy ennyire megértő vagy.
Anya nincs mit megköszönni! Ez akár már rég bekövetkezhetett volna, ha nem tűrted volna ilyen sokáig, az apa baromságait. Nyugodj meg anya, mert ez törvényszerűen így kellett, hogy alakuljon, és én nagyon szeretlek téged anya!
Erre meghatódva mondta a lányának az Anikó; Nagyon szeretlek én is téged kicsim, és még egyszer köszönöm neked.
Aztán hozzánk szólt;
Tőletek pedig, jobb embereket nem ismertem eddig sohasem.
Olyan jó érzés, hogy mindannyian hozzám bújtatok, mert ennyi szeretetet még sohasem éreztem. Boldoggá tettetek engem és nagyon-nagyon örülök nektek.
(Tudtam hogy eddig, elsősorban a szeretet hiányzott az életéből, aztán csak másodsorban a pénz. Egyébként pedig, tényleg tetszik ő nekem. Mindenképen jobb sorsot érdemel ez a csodásan szép és csinos, törékeny testű, rendkívül vonzó, nőies nő.)
Átéreztem én is azt, amit ő érezhetett, és hogy megkoronázzam ezt az estét, még ott az enyhén lankadt farkammal az Anikó puncijába, ezt mondtam.;
Azzal, hogy még e pillanatban a testünk is egybe forrt, (Ekkor megmozdítottam a puncijában lévő farkamat, ő pedig, válaszul szorított egyet a hüvelyizmával.) azt szeretném, hogy itt nálunk megtaláld minden örömödet. Ha ezután majd alszunk egyet erre az örömre, és ha holnap is ezt fogod még érezni velem, avagy velünk szemben, na és nem utolsó sorban a lányok is elfogadják ezt az állapotot, akkor én a válásod után megkérem a kezedet!
Reagálni akart erre, de én az ujjamat a szájára helyeztem, és ezt mondtam; Nem! Most nem kell, hogy válaszolj erre! Ráérsz később is válaszolni, amikor már jobban megismersz engem és a lányomat. Én még akkor is tartani fogom, a mostani ajánlatomat.
Ekkor a lányom szólt;
Apa! Én kimondottan örülök ennek a kapcsolatnak, ezért biztosíthatlak titeket, hogy részemről tejesen Ok!
De a Kata sem maradt reagálás nélkül.
Anya! A döntés a tiéd, de kell, hogy tudd azt, hogy ha elfogadod ezt az ajánlatot, én is örömmel támogatlak ebben téged!
Anikó; Sohasem reméltem, hogy ekkora szerencse fog még engem érni az életemben. Úgy hogy, ma túl sok jutott az élet örömeiből részemre. Ezért, rendkívül hálás vagyok mindőtöknek. De ha most akartok részemről választ, akkor a válaszom az, hogy ig.. De én nem hagytam kimondani, mert közbevágtam; Ne! Most ne mondj semmit! Lesz erre még idő, hogy átgondoltan válaszolj. Még az is lehet, hogy te fogod meggondolni magadat.
A következő napokon már a munkahelyedre sem engedem, hogy menj, mert kell egy kis kikapcsolódás neked is. Aztán pedig együtt négyesben megyünk az Adriára nyaralni.
A beszélgetésünk közben azon vettem észre magamat, hogy a farkam újra tejesen bele nőtt az Anikó puncijába. El is kezdett szorító mozdulatokat végezni a hüvelyével.
Ekkor, kis mozdulatokkal kavartam újra be az Anikó izmos hüvelyébe. A lányok észre is vették a mozgásomat, és ezt mondta a Gitta a Katának; Na, akkor gyere, újdonsült testvérkém! Hagyjuk őket, és menjünk az én szobámba aludni, hagy fojtassák az ősök a nászéjszakájúkat.
Ekkor a Katának is leesett a téma és egyetértve lányommal, otthagytak mindketten.
Bár én nem azért mozogtam, hogy ők elmenjenek, csak így alakult.
De ha már így döntött a két lány, akkor én megpróbálom az Anikónak emlékezetessé tenni ezt az éjszakát.
Akkor éjjel, még legalább két órán keresztül dugtam ellőről, hátulról az Anikót. Így tehát még sokszor csúcsra juttattam, az eddig szexet sokat nélkülöző, ezáltal erre kiéhezett gyönyörű nőt.
Szegénykém annyira kimerült, hogy másnap reggel úgy mentem el otthonról a munkába, hogy közben fel sem ébredt. De az asztalon hagytam egy bankkártyát, és annak kódját leírtam egy papira.
Majd úgy tíz óra tájt hazatelefonáltam a lányomnak, és azt mondtam, hogy a cég egyik autóját odarendeltem nektek. Mindjárt odaér és menjetek együtt, vásároljatok be kedvetekre mindhárman. De a lelkére kötöttem, hogy különös gondot fordítson az Anikóra és Katára. Figyelje a tekintetüket, és ha mégis szerénykednének, biztassa őket a tetsző darab megvételre.
Na és a vásárláskor gondoljatok a közelgő horvátországi utazásra is.
Rendben apa bízd csak rám őket! Úgy lesz ahogyan mondtad!
Tudod kicsim, most feledtetni kell velük, az őket még otthon ért stressz hatások emlékét.
Nyugi apa, majd résen leszek.
Délután, amikor hazaértem, a lányok még mindig távol voltak.
Én épp úsztam a medencében, amikor megérkeztek. Bevitték a vásárolt dolgokat, majd néhány perc múlva az Anikó, sugárzóan ragyogó szemekkel jött hozzám a vadonatúj bikiniében, és a medence szélén állva mutatta be nekem. Puszit akart adni, de én berántottam őt a vízbe.
Mivel a medence legmélyebb részénél voltam, ő gyorsan belém kapaszkodva, a nyakamat ölelte, majd ezt mondta; A lányodtól nem lehetett nyugodni, mert megvetette volna velünk a város összes butikját. Szerintem le is ürítettük az összes pénzt kártyádról!
Azt hiszed? Mert azt kétlem!
Ekkor összeölelkeztem vele és elkaptam egy nagy csókra.
Annyira nőiesen csinos, szép és törékeny teste volt, hogy örömömre szolgált már az is, ha ölelhettem őt. Nagyon tetszett nekem ez a nő.
Nem is értettem a Lajost, hogy nem tudta megbecsülni ezt az álom nőt.
De a csók közben mocorogni kezdett a farkam. Ennek az lett a következménye, hogy lassan arrébb mentem a sekélyebb részre vele, és háttal nekitámasztottam az oldalfalnak. Majd lenyúltam a farkamhoz, azt kivettem a vízben, félretoltam az új bikini alsóját a puncijáról. Ő a csípőm két oldalát vette körbe csinos lábaival, és már is behatoltam az imádott hüvelyébe.
Ő közben tovább ölelte a nyakamat, és csak annyit mondogatott; imádlak, imádlak, imádlak. Miközben dugtam, és én is öleltem őt, csókokkal halmoztuk egymást.
Nem kívántam hosszúra nyújtani, ezért amikor az ajkai a számon remegni kezdett élvezete közben, én is megsoroztam heréim gyümölcsével a rángató hüvelye legbelsejét.
Majd a következő napokban, a két lányt kicsit hanyagolva, egész héten az Anikót dugtam minden nap.
Érdekes módon, a két lány nem is kezdeményezett velem semmit ezen a héten.
Majd az egyik nap Anikó mondta nekem, hogy este játsszunk közösen együtt úgy, hogy téged eltakarunk a két szekrény között kifeszített lepedővel és egy lyukat vágunk a farkad magasságában, te pedig dugd ki a lyukon a farkadat. Aztán az lesz a feladatod, hogy látatlanul ki kell találnod, hogy hármunk közül éppen ki szopja majd a farkadat, vagy éppen kinek a punciját fogod érezni, ahogyan majd farral rátoljuk magukat a rudadra.
A tét az lesz, hogy akkor este kötelezően csakis azt a nőt kell az ágyadba vinned, akit nem ismersz majd föl.
Persze egész éjjelre.
De azt minimum háromszor a csúcsra kell juttatnod! Tehát, nem lehet egyikünknek sem érdeke az, hogy felfedje előtted magát valami úton módon, mert hát akkor ő máris kiesik a játékból.
Sejtettem azt, hogy a lányok találták ezt ki, mert már hiányolták a farkam által nyújtott örömöket. Már unták azt, hogy ők folyton kimaradtak, az utóbbi napokban a szexből.
Egyébként tetszett nekem is ez az ötlet, mert azért ha minden este mindhármukkal kellett volna kefélnem, igen csak kimerítő lett volna ez számomra. Ezért belementem ebbe a játékba.
Este előkészültek a paravánnal, és a két szekrényt összekötve a tetejéhez esősítettek egy seprűnyelet, amihez a kezeimet felkötötték. Mondván, hogy ne fogdossam őket, mert ezzel hamarább felismerhetném az éppen ügyködő személyt.
Mondanom sem kell, hogy már az előkészítés is rendesen begerjesztett.
Ekkor, egy éjjeli lámpát a túloldalra tettek bekapcsolva a padlóra, és egy kis takarást tettek elé, és mintegy rejtett fényű hangulatvilágítást hoztak létre. A felsővilágítást pedig lekapcsolták. Így abszolút, még a meztelen árnyékuk sem volt látható
Zenét is kapcsoltak, ne hogy a kicsúszott hangjaikból felismerjem az illetőt.
A szabály az volt, hogy egy-egy tevékenység egy percig tarthat, majd csere. Ez a csere addig folytatódhatott, amíg valaki ki nem esett. Majd aki bent maradt utoljára az volt a nyertes.
Az egyik este a szopásból kellett felismerjem az illetőt. Majd a másik este pedig a punijuk öleléséből kellett felismernem őket.
Na akkor dugjam ki az álló dorongomat a legalább tíz centi átmérőjű lyukon, amin még a zacskóm is átfért.
Elkezdődött hát a játék.
Valaki megragadta kezével, és elkezdte a farkam szopását.
Istenien tette a dolgát, de vártam a következő alanyt az egypercnyi szopás után.
Majd újra egy kéz és csodás szopással kényeztetett ő is.
Újabb váltás után másabb technikával tette a harmadik is.
Szó se róla, isteniek voltak, de tényleg nem ismertem fel egyiküket sem. Ellenben annyira begerjedtem, hogy az élvezet határára gerjesztettek engem is föl, majd a kört kezdték elölről.
Ekkor már tippelnem is kellett.
Az első személy gyakorlott nyelv technikát vetett be. Arra gondoltam, hogy biztosan ő lesz az Anikó.
Ekkor ki is mondtam a nevét.
Egybehangzóan mondták; Nem talált!
A következő inkább a szívás erősségében alakított jobban.
Rákérdeztem; Ő a Gitta?
Igen válaszoltak. Így ő máris kiesett a játékból.
Aztán a következő miközben bekapta kalapját, erős markolással húzogatta a bőrt rajta. Ha még plusz egy percig tette volna ezt be is spricceltem volna a szájába.
Ő az Anikó?
Igen! Válaszoltak.
Aztán a kibontották a kezemet.
Tehát a kis Kata maradhatott velem azon az éjszakán.
Láttam a lányomon, hogy kissé irigykedve nézett a kis barátnőjére. Mondtam is neki, hogy akkor te ma az Anikóval bújsz az ágyba! A két vesztes összenézett majd kézen fogták egymást, és nevetve elvonultak a lányom szobájába.
Még utánuk szóltam; Aztán nincs leskelődés ugye? A lányom visszanézet, és rám öltötte a nyelvét.
A kis Kata pedig örömében a nyakamba ugorva a meztelen kis testével lapult hozzám. Az álló farkam pedig a feneke alatt meredt előre.
Ekkor még visszalépett az Anikó. Bocs de szükségünk van valamire, ami itt van, és kotorászni kezdett a szekrény fiókjában.
Azt hiszitek, hogy mi máris aludni fogunk? Ekkor megtalálta az otthonról hozott vibrátort, és magához vette. Majd odahajolt az ölemben lévő lányához és ezt mondta; Szerencsés vagy csutak! Majd adott neki egy puszit.
Már fordult is, hogy megy, de most meg már én szóltam rá. Én nem kapok puszit? Visszafordult, és a nyelves csókja közben megmarkolta a dorongomat, és ahogyan a farkam fölött volt a kislánya puncija, odairányította a kis bejáratához a végét, és kicsit megmozgatta ott. Majd ezt mondta nekem; Aztán holnap ne hogy panaszkodjon a lányom! Mert én ígérem, hogy a te lányod sem fog panaszkodni, mert arról meg én fogok gondoskodni. Ekkor felmutatta a vibrátort.
Mi összemosolyogtunk a Katával és az ölemben vittem az ágyhoz.
Elsőként hanyatt fektettem, és élvezésig nyaltam faltam kis punciját.
Aztán amikor végzett az élvezetével, szólt nekem, hogy ha lehetne, akkor ő szeretne felül lenni és lovagolna rajtam egy kicsit. Persze semmi kifogásom sem volt ebben és máris hanyatt dobtam magam, mert már alig hittem, hogy a finom kis punciját érezzem a kemény dorongomon.
Átlépett rajtam, lehajolt, megmarkolta a lüktető férfiasságomat, rámnézett és ezt mondta;
Na most gyorsan kicsontozom a keménységet belőle!
Ó de megijeszttettél! Annyira félek, hogy szinte már várom, hogy elkezd már végre!
Na jól van, én szóltam!
Húzott rajta néhányat, majd szemben velem kezdett térdre ereszkedni, és közben beirányította, a szinte már csöpögősre nedvesedett puncija közepébe, a kicsontozásra váró dorongomat.
Szép lassan, de folyamatosan megállás nélkül ült rá.
Amint teljesen befogadta a finom bársonyos hüvelye a rudamat, megállt, de szinte kiakadt a szeme a mámortól.
Majd; Igen! Ez-az, ami kell nekem! Imádom érezni ezt a csodás farkadat.
Hát szó se róla, nekem is igen kellemes érzéseket táplált a puncijának forró ölelése.
Aztán mivel teljes méretem bent volt, valószínűleg nagyon nyomhatta a méhét, mert előrehajolt, és a kezeivel kétoldalt, mellettem támaszkodott az ágyon, és így négykézláb állva, már nem nyomódhatott annyira be a farkam a méhéig. Legalábbis, így már tudta magának szabályozni a behatolás mélységét.
Ellenben a gyönyörűen formás keblei, érintőbe került az én testemmel, és amint elkezdett előre hátra mozogni, a megkeményedett bimbói, izgatóan cirógatta az én mellkasomat.
Ezt szándékos volt részéről, mert direkt figyelt arra, hogy kellő közelségben legyenek a cickói, és ráadásul a farkam teljes hosszán csúszkált a szorítós hüvelyével. Csak a farkam és a keblein keresztül érintkeztünk.
Borsózott is a testem rendesen, annyira érzékien tette. Teljesen felhozott engem a csúcs közelébe. Azt hittem, hogy beájulok tőle, és eldurranok.
Már felkészültem arra, hogy ha durranok, akkor elkapom a csípőjét, és a kezeimmel teljesen ráhúzom az élvező dorongomra. De a következő pillanatban, amikor épp rátolta magát, és megállt. Becsukta a szemeit, és így várakozott. Testének finom remegést éreztem.
Na gondoltam, kezdődik a második élvezete. Biztosan arra koncentrált, hogy visszatartsa az élvezetét, hiszen az én farkamat szerette volna elsőre kivégezni.
Hát majdnem el is érte célját, mert nagyon ott voltam a közelben én is.
Egy mámoros, kéjjel átitatott aura vett körbe bennünket, aminek szinte lehetetlen volt ellenállni. Ott lebegtünk mozdulatlanul a határon, és vártunk mindketten, hátha a másik fél fog előbb beájulni.
Ekkor a farkam, akaratom ellenére egy lüktető mozdulatot tett a szorosan ölelő bársonyos hüvelyében. Ez viszont kiváltotta az ellen reakciót nála, és az ő puncija is szorító rándulással válaszolt. De hát erre meg újra belüktetet a farkam, amire szintén rándult a kis hüvelye is. Teljesen reflexszerűen zajlott mindkettőnkben ez az öngerjesztő folyamat. Még párszor megismétlődött ez, és felnyögött a drága. Folyamatossá vált az élvező hüvelyének rángatása, amit már én sem bírtam tovább. Elkaptam a már finoman kavaró csípőjét, és teljesen ráhúztam a robbanni készülő dorongomra. Amint ezt megtettem, máris hatalmas erővel indult lövéssorozatom, a rángatva élvező hüvelyének legmélyére.
Még így is mocorgott kicsit, amíg teljesen ki nem élvezte magát.
Aztán elengedte magát, és rám rogyva kis testével ölelt meg engem, és pihegett így tovább.
Eme csodás élvezet után, szép lassan kezdte erejét veszteni, a még mindig puncijában lévő farkam.
Majd ezt mondtam;
Na ezt tényleg kicsontoztad rendesen, ezért nem is lesz itt már ma este harmadik élvezeted, mert mára befejeztük!
A-a, még van egy hátra!
Hát jó-jó, de kivégezted a farkamat!
Nem baj, majd én segítek azon!
Kicsit beszélgettünk még. Azt mondta, hogy nagyon örülök, mert anya teljesen ki van cserélve amióta itt lakunk!
Hát ennek én is örülök! (Válaszoltam.)
Majd komolyra fordította a szót, és kérdezte azt, hogy mi a későbbi szándékom, velük kapcsolatban?
Ó kicsi Katám! Én imádlak titeket, és az én szándékom az veletek kapcsolatban, hogy hagyok még néhány hónapnyi időt, és ha még akkor is boldogok lesztek itt, de hangsúlyozva azt, hogy mindketten, akkor tényleg megkérem anyádnak a kezét, és örökké itt akarom hogy legyetek velünk.
De te tényleg komolyan beszélsz? Elvennéd anyát feleségül?
Hát, rajtam nem fog múlni, mert én valóban szeretem az anyádat, de téged sem kevésbé!
És ahogyan látom a lányomat, neki sem lenne ez ellen kifogása. Sőt! Ő már mondta is nekem, hogy nagyon örül a jelenléteteknek.
Imádlak! Nagyon imádlak! Nagyon nagyot élveztem az imént veled, de ez a kijelentésed felülmúlt minden élvezetet. (Válaszolt ő.)
Ekkor oda is bújt hozzám, és ahol csak érte a testemet, finom csókjaival halmozott el.
Majd aztán lecsúszott a testemen, bekapta a lankadt, de annál spermásabb farkamat, és elkezdte szopni. Ugye mondanom sem kell, hogy ennek hatására, kevés idő elteltével újra kezdett merevedni.
Amikor már bekeményedett rendesen, szólított. Na most már kérem a harmadikat!
Majd megragadta finom kis kezével a már újra keményre meredt rudamat, és ütemesen húzogatta.
Már azt hittem, hogy így akar velem végezni, de aztán beirányította magának, és rá is ült azonnal.
Most már én öleltem magamhoz őt, közben elfordítottam a testünket, így farkammal a kis hüvelyében, alám került a drága. Párszor tövig nyomtam neki, és ilyenkor mindig meg is kavartam odabent a kis méhét bökdösve. Majd aztán felemeltem a csinos lábait, és a vállamra raktam őket. Kisé ráhajoltam testére, és így gyakorlatilag teljes hozzáférésem volt kis puncijához. De mivel még jobban be tudtam ebben a pozícióban nyomulni, ezért szólt, hogy amikor a mélyre hatolok, óvatosabb legyek, mert már fáj neki, ha ennyire benyomom.
Na látod! Le kellett volna harapnod a kalapját, hogy rövidebb legyen!
Nem baj az, hogy ilyen hosszú, csak egy kicsit óvatosabb legyél. Ne csapd nagyon a méhemnek.
Ez után, tényleg visszafogottabban pumpáltam a kicsi punciját.
Dugtam és dugtam jó sokáig.
Mígnem egyszer úgy tűnt, hogy újra élvez a Kata, de ő mindenképen el kívánta titkolni ezt előlem. Én meg nem mondtam ezt neki, hogy észrevettem az élvezetét.
Na persze én is szerettem vele dugni, akárcsak a Gittával is, ezért nem volt ez részemről sem rossz dolog.
Aztán változtatás képen a bal lábát leengedtem a vállamról a másikat pedig, fent hagytam a vállamon. A leengedettet az én lábaim közé vettem, és így nyársaltam újra fel a finom kis punciját, miközben a formás kebleit gyúrtam a kezemmel.
Egy kis idő multán már nem tudta visszafogni magát. Benyúlt a lábaim közé mind két kezével, és amikor teljesen behatoltam, megmarkolta a farkam tövét, de a heréimmel együtt. Már nem is engedte, hogy kihúzzam, mert két marokra fogva tartotta bent magának, miközben jó hangosan visongani kezdett. Erre a fogásra nem számítottam, de olyan jól sikerült neki, hogy nekem is kiváltotta ezzel az én élvezetem beindulását, és újból telepumpáltam az édes kis punciját.
Aztán végül még körbepuszilgatta az arcomat, és egymás mellett összeölelkezve aludtunk el.
A következő este is folytattuk a játékot, de akkor nem a szopásukról kellett felismernem a személyt, hanem behajolva előttem, puncijával tolatott a rudamra mindig valaki.
Az-az igazság, hogy az Anikó puncija izmosabb volt kicsit a lányokétól, ezért őt első körben felismertem. De a két lány puncijának érzése a farkamon, megkülönbözhetetlenül egyforma volt számomra. Csak tippelni tudtam.
Ezen az estén is, a Kata maradhatott velem az éjszakára. Bár most szerettem volna, ha az én lányomra esett volna a lehetőség.
Persze, most nem hagyta megjegyzés nélkül.
Legalább lenne még egy vibrátor!
Hát kicsim, holnap mentek és vesztek annyit, és olyat, ahányat akartok! Különben sem bánnám, ha egy-egy nap pihenőt hagynátok nekem, és legalább ezeken a napokon is meg lenne nektek a berakni való!
Hát tud meg, hogy holnap megyünk, és veszünk is valamit még!
De hát téged és a Katát, be sem engednek oda, mert még kiskorúak vagytok!
Jól van, de ha az Anikó velünk jön, akkor mehetünk mi is. Nem?
Akkor igen, mert felnőtt kíséretével mehettek ti is.
Tehát ezen az estén is a kis Kata bújhatott velem az ágyba. Bár mielőtt elvonultak a lányomék, a Kata felajánlotta a lányomnak, hogy ha akarod, átadom neked ezt a lehetőséget.
Erre a Lányom; Á dehogy is! Menj csak nyugodtan. Így fer a játék, hisz te nyertél.
Még én is ráerősítettem erre, mert ezt mondtam; Aki nyert, azzal leszek, és kész.
Ezen az estén is, csodás tripla élvezetet nyújtottunk egymásnak a kis Katával.
Aztán másnap tényleg elmentek, és beszerezték a szükséges műszerszámokat. Be is mutattak nekem, ötöt is ezekből. Volt köztük egy nagyon hosszú, szimmetrikus végű is, ami speciálisan egyazon időben két nő is használhatott. A három pedig, különböző típusú vibrátor volt. De volt köztük felcsatolható is.
Ellenben volt még becsomagolva két valami más is, de azt már nem mutatták meg nekem.
De közben el is terelődött erről a szó, mert a Kata közben mondott valamit az anyjának, mire ő azt válaszolta neki; Itt mégsem fogadhatjuk az idén őt!
Ezt én is meghallottam, és kérdeztem az Anikót, hogy miről van szó?
Á nincs probléma, csak a húgom lánya, az-az a keresztlányom ma telefonon hívott fel.
Tudod eddig miden évben nálunk nyaralt, és most is szeretett volna jönni, de ez most persze nem lehetséges.
Erre én; De hát miért nem lehetséges? A te rokonaidat, én is rokonom ként fogadnám!
Ez teljesen természetes, mert ti már itt laktok, és ez az otthonotok. Különben meg van még két üres szoba is. Na és mikor szeretett volna jönni?
Hát a jövő hétvégén hozta volna el a Húgom és a sógorom. Aztán két hét múlva pedig érte jöttek volna.
Még csak tízen két éves a kis Betti, és nem merik egyedül elengedni a vonaton.
Na és hol laknak ők?
Budapesten.
Na hívd csak fel a húgodat most azonnal, és mond neki, hogy bármikor szívesen látjuk őket.
Anikó; Annyiból tényleg jó lenne, hogy legalább bemutatnálak titeket nekik. Végtére is ők azok, akik a legközelebb álnak hozzám a rokonságból.
De tényleg! Ezen, egy percig sem problémázz. Akit te szívesen látsz, azt én is!
Így a lányom; De Anikó néni! Én is szívesen megismerkednék velük!
Na még egyszer nem akarom, hogy ki ejtsd a szádon, hogy Anikó néni! Már többször is mondtam, hogy tegezz engem. Az én lányom is tegezi az apádat, nem? Na és ráadásul még, együtt élvezzük közösen a szexet. Ja és együtt, ketten bújtunk tegnap is az ágyba, te pedig magázol engem?
Rendben. Tegezni foglak ezután.
Na jól van, fel is hívom a hugit, hogy akkor jöhetnek és hozhatják a kislányukat ide.
Ezután, le is beszélte velük, hogy jöjjenek, de már ide hozzánk.
Aztán vacsora, és kezdődött újra az esti játék.
Furcsa módon, a negyedik punci amikor rátolatott a farkamra, nagyon jó volt ugyan, de az eddigiektől, teljesen eltérő érzést nyújtott nekem. Persze nem is találtam ezt el, hogy ki volt.
Aztán a következő puncit eltaláltam. Ő az Anikó volt. Aztán újra idegen punci érzésem volt. Majd a lányomat találtam el, és végül a Katát is. Arra gondoltam, hogy újra a kis Katát fogom dugni az éjjel, mivel őt találtam el utolsóként.
Ekkor a lányok, fenemód nevetni kezdtek.
Erre én; Na mit nevettek? Gyorsan lebontani a kezemet!
Elhúzták a függönyt, és egy művaginát mutattak nekem. Na és volt ott még egy másik is.
Így a lányom; Na akkor ez lesz, a ma éjszakai csajod, mert őt nem találtad ki. Mellesleg ez volt a legjobb minőségű a boltban. Valami gélből készült anyaga van.
Na nem gyerekek! Elég nekem titeket ellátnom spermával, és örülök, hogy ki tudlak elégíteni benneteket, nem hogy még ezt is alkalmazzam! Na azért, nem is volt nagyon más, mint a ti puncitok. Sőt még meleg is volt.
Hát persze, mert előtte melegvízben felmelegítettük. De apa! Ezt együtt találtuk ki, mert arra gondoltunk, hogy ha a műpuni marad a versenyben, akkor ezzel kell aludnod azon az éjszakán! Mert mint látod, olykor minekünk is be kell érnünk a műfarkakkal!
Na, szépen vagyok veletek! A három nő mellett egy műpinával kell aludnom.
Nem csak aludni apa! Hanem bele kell élvezned, amit majd holnap reggel fogunk ellenőrizni.
(Arra gondoltam, hogy legalább lesz egy pihenő éjszakám.)
Na akkor elhúzhattok mindhárman.
El is vonultak ők, én pedig bedobtam a szunyát. Majd később arra ébredtem, hogy hangos, tipikusan élvező hangok szűrődnek ki a szobájukból. Már csak azért is felkeltem, és arra gondoltam, hogy bemegyek hozzájuk.
Amikor a folyosón jártam, láttam, hogy be sincs zárva a szobájuk ajtaja. Óvatosabban közelítettem, majd belesve azt láttam, hogy az Anikó hanyattfeküdt, a lányom négykézláb, és a punciját az Anikó nyalta. A kis Kata pedig az anyja lábai között nyalakodott. De neki még fel is volt csatolva egy műfarok. Amit pár pillanat múlva használni is kezdett. Bedugta, anyja feltüzel puncijába, miközben a kezeivel anyja méretes kebleit markolászta. A lányom meg visongatott az Anikó nyalásától.
Persze nagyon izgató látványt produkáltak nekem is, és hamarosan teljesen be is keményedett a farkam.
Már azon voltam, hogy bemegyek hozzájuk, amikor eszembe jutott a “kötelességem”.
Na gondoltam, ha már felállt a farkam, akkor kipróbálom azt a műpinát, és visszamentem a szobámba.
Hát gyerekek, nem is volt rossz. Teljesen igazi, lágyan szorítós hatása volt. Ráadásul belül finoman bordázott volt, ami nagyon gerjesztő hatást váltott ki. Bár én nem melegítettem elő, mégis néhány perc múlva, bele is élveztem.
Aztán úgy elaludtam, hogy reggel az óra csörgés ébresztett fel.
Otthagytam a spermás vaginát az ágyban, és elmentem dolgozni.
Délután hazaérve a lányom dicsért meg.
Láttam hogy betartottad a szabályt! Már ki is mostam belőle a spermádat.
A következő este, viszont a lányom jött ki győztesen. Láttam rajta, hogy kimondottan örült, hiszen már nagyon várta hogy velem lehessen.
Na gyere te kis csutak, te sem úszod meg szárazon a ma estét.
A Kata elvonult az anyjával, mi pedig elkezdtük az első menetet. De a lányom azt mondta, hogy elsőre, ő akar engem kezelésbe venni.
Jó, tedd csak úgy, ahogyan te akarod! Szolgáld ki magad!
Jól tudta, hogy ha elélveztet, a másodikra nagyon sokáig bírom. Ezért szólt hogy feküdjek hanyatt, majd megmarkolta meredt dorongomat, és elkezdet szopni engem. Nagyon finoman tette ezt, mert csak a nyelvével játszadozott a farkamon.
Aztán majd elkezdte lassan húzogatni rajta a bőrt, miközben már bekapta a makkomat is.
Nagyon jól csinálta ezt, de én is odafordítottam a popóját énfelém, és viszonzásként nyalogatni kezdtem, a finom kis illatos bejáratát. Ez nagyon is tetszett neki, mert ahogyan feldugtam a kis hüvelyébe a nyelvemet, még rá is kavart a nyelvemre. De ő sem hanyagolt el engem, mert egyre erősebben szívta a makkomat, miközben jobban szorította a kis kezével kemény dorongom törzsét. De nem csak jobban szorította, hanem egyre gyorsabban húzogatta azt. Amikor pedig a csiklóját, a nyelvem hegyével ingereltem, éreztem, hogy ezzel beindítom az első élvezetét, mert érezhetően kezdett remegni.
De hát ő eközben, az orgazmus közelébe szopta fel a farkamat. Pár pillanat múlva be is következett. Amikor már éreztem, hogy nekem már nincs visszaút, arra gondoltam, hogy legalább ő is élvezzen el. Ezért bekaptam ajkaimmal a kis csiklóját, és én is szívtam neki rendesen. Erre ő orrhangból nyöszörögni kezdett, és erősen nyomta a számhoz a punciját.
Ezzel első élvezete meg is kezdődött. Ekkor, ahogyan markolta és szívta a dorongomat, a körmeit is bevetette. Mégpedig úgy, ahogyan húzogatta a farkamat, él irányba belenyomta körmét az alsóoldalán a makkomtól a zacskómig. Ez annyira ingerlő hatású volt, hogy azonnal beindította az én orgazmusomat is.
De mivel hirtelen jött ez nekem, még figyelmeztetni sem tudtam a lövésemre őt. Nem is várta szerintem ezt a figyelmeztetést, mert amint én kezdtem nyögdécselni, még hosszabban nyelte be, a spriccelni készülő dorongomat, és még erőssebben kezdte szívni.
Ekkor soroztam meg a kicsim torkát.
Élvezetem teljes ideéig, abba sem hagyta a farkam szívását. Minden csepp spermát a szájába lőttem. Aztán amikor már belőttem az összes spermát, szó nélkül leszállt, és megfordult szembe velem. Megmarkolta a még le sem lankadt dorongomat, irányba helyezte magának és ráült, teljesen magába fogadva azt.
Ezután a hasamra feküdt és hajolt közelebb a számhoz. Ajkaival csókra formálta a száját. Nem is sejtettem hogy mit akar, ezért én is vártam hogy megcsókoljon.
Amikor összetapadt a szánk, éreztem, hogy az imént belőtt spermám jó része, áramlik át az én számba.
Ezután elvette a száját az enyémről, majd nyelt egyet, és ezt mondta; Apa a felét visszaadtam neked, légy szíves és nyeld le te is, ahogyan én is ezt tettem.
Nem tudtam szólni sem a számban lévő sperma és az ő nyálának egyvelegétől. De azonnal rá is tenyerelt a számra, ne hogy kiköpjem.
Én ekkor nyeltem le a számba lévő anyagot. Ezzel egy időben, ahogyan a kissé erejét vesztett farkamon ült, beindult fel le, mozogni rajtam.
Ettől persze gyorsan életre kelve visszakeményedett újra a farkam, az imádott kis puncijába.
Annyira beindult, hogy alig kaptam levegőt, mert még mindig tartotta a számat. Elvettem a kezét, és mondtam neki. Nem kell, hogy fogd a számat, mert már rég lenyeltem!
Erre rám hasalt, és újra csókolózni kezdett velem, de közben azért tovább járt a kis feneke, le fel a rudamon. Átöleltem a hátát, ő pedig a nyakamat, és így folytattuk csókolózva.
De egyszer egy hosszabb mozdulatánál kicsúszott a kis puncijából, és a testünk közé került a farkam. Nem is törődött vele, mert így folytatta tovább, csak már a kis vágata között a farkam oldalán dörzsölte tovább magának. Majd kis idő elteltével, az ajkain éreztem finom kis remegést. Ekkor már próbált úgy mozogni, hogy mégis befúródjon, az élvezni készülő barlangocskájába, az ott turkáló dorongom.
Úgy ötödik vagy hatodik próbálkozása, sikerrel is járt, és amint beakadt a jó irányba, azonnal a fele be is csusszant a lucskos kis hüvelyébe, amin elkezdett körözni a csípőjével.
A felső testünkkel összesimulva csókolóztunk továbbra is. Majd, egyre nyöszörgősebben nyalta-falta a számat. Ekkor már én is besegítettem neki, mert ahogyan kavart a farkamon, alulról teljesen, a remegő méhéig toltam fel a kemény dorongomat. Ettől kezdve a csípőmet, már fent tartva hagytam, hogy így körözzön rajta.
Aztán az én kicsim lelassította kavarását, majd teljesen megállt. Közben remegett az egész teste, és az ajkaival is csak finom remegéssel szívta a számat. Ekkor a popójára helyeztem a kezeimet, és vártam.
Vártam, mert az orgazmusa határán volt, és tudtam, ha megmozdulok, azonnal beindul a csúcsra.
Még a légzése is akadozott, ahogyan az orrán vette a levegőt.
Különösen kellemes érzés volt ez mindkettőnknek, és nem is akartam én továbbra sem mozdulni ebből az idilli helyzetből. De hát nála is, mint ahogyan a kis Katánál, a kéjben úszó farkam lüktetett egy nagyot a szorítósan ölelő finom kis hüvelyében. Tudtam azt, hogy ilyen mozdulatlan és koncentrálós pillanatban, ez nem lesz válasz nélkül.
Hát nem is lett, mert azonnal jött a hüvelyének szorítós, reflexszerű visszarándulása. Ezzel egy időben, az orrából, folyamatosan emelkedő nyöszörgést eregetett.
A következő pillanatban, megéreztem dorongomon, a hüvelyéből átsugárzó kis villámcsapást.
Ez olyan volt, mintha egy ping jelet adott volna a rudamnak, hogy jöhet, aminek jönnie kell.
Hát bizony jött is! Mert már lehetetlen volt számomra is visszatartani az élvezetemet! Teljesen átjárta az én testemet is a kezdődő orgazmusom, mint ahogyan a kicsim testét is.
Ekkor robbant be a spermám erősen a kis méhszájának csapódva. De amint megérezte a lövésem erejét, abban a pillanatban felnyögött a drága. Belefalt a számba, és kissé rákavart az élvező dorongomra, amit abba sem hagyott, ameddig teljesen ki nem élvezte magát.
Totális összhangban voltunk, mert mindketten egyszerre értünk a csúcsra.
Aztán, az én kicsim, már ellazulva azzal a bársonyos kis testével, továbbra is feküdt az én testemen, és alig bírt megszólalni.
Apa!
Igen kicsim.
Nagyon jó veled.
Tudod kiscsillag, ez most azért volt különösen jó mindkettőnknek, mert figyeltünk egymásra. Ez jó, mert kezdjük kiismerni egymás reakcióit, ezért tudunk már teljes szinkronban lenni. Ez pedig mindkettőnknek nagyobb örömöt tud biztosítani.
Látod! Ilyen rövid idő alatt, már másodszor végezted ki a farkamat. Ez pedig annak az eredménye, hogy most érzékibben tudtad formálni a tevékenységedet, mint ezelőtt.
De mi lesz a harmadik élvezeteddel? Teljesen leölted a farkamat!
Nem baj az apa! Annyira jó volt ez a ment, hogy ma már nem is bánom, ha nem folytatjuk.
Kis idő elteltével, elaludt az én kincsem a hasamon. Majd aztán óvatosan lefordítottam magamról, és egy erre rendszeresített puha kendővel szépen letörölgettem a kis spermás punciját. Aztán betakartam és mellébújtam én is.
Ezek az esti játékok minden naposak lettek, mert mindenkinek tetszett, és előbb vagy utóbb mindenkire sor került, újra és újra. Csak a Beát hanyagoltam már, mert nekem egyáltalán nem hiányzott még ő is.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Ha potenciazavarod van beszélj a partnereddel
A szakértők egyetértenek abban, hogy a merevedési zavar (a továbbiakban: ED) kettő problémája. Az embernek [...]
Kötözd meg
Bilincs, kötél és a többiek, amiket szexshopban szerezhetsz be. Ha uralkodni akaruk szerezzünk be valamilyen [...]
Péniszpumpa férfiaknak, vákuumpumpa pénisznövelésre és maszturbálásra
Mi az a péniszpumpa? A péniszpumpa egy olyan eszköz, amelyet a pénisz növelésére használnak. A [...]
Ajándék ötletek a legjobb szexshopból, Intim Center Budapest
Nemcsak az örömre, hanem vevőink és megrendelőink egészségére és biztonságára is ügyelve csak biztonságos, eredeti, [...]