Iszak Eszter is járt Dubajban, de szerinte nem kurválkodott

Iszak Eszter is járt Dubajban. Ezer lány is érintett lehet. A Bors információi szerint a dubajozás ügyében nyomozó hatóságok telefonok híváslistái alapján is számos lányt idéztek be tanúnak a Dubaj escort ügyben. Köztük olyanokat, akik az előzetesben lévő három gyanúsított személyes ismerősei, barátai, rokonai.

Egy biztos, több mint ezer lány érintett, még szépségkirálynő jelöltek is,  s az elmúlt években súlyos százmilliókat hoztak Magyarországra külföldi szexturnéikról.

„Celebek is érintettek a prostiügyben”, jelentette ki Bánovics Marcsi playmate. Ő is kapott dubaji ajánlatot, akárcsak Iszak Eszter, aki el is utazott a Közel-Keletre, ahonnan aztán hazamenekült.
„Modell körökben nyílt titok ez a téma, mi is tudjuk egymás között, hogy ki az, akire a kifejezés pontosan ráilleszthető” – írja blogjában Bánovics Marcsi. A 2005-ös playmate-verseny döntőse állítja, hogy a verseny után ő is kapott mesés jövedelemmel kecsegtető ajánlatot.

– Rengeteg önmagát ügynöknek nevező személy tett munkaajánlatot. Mindig bontottam a vonalat, és már azt is bánom, hogy egyszer jártam Dubajban egy fotózáson – mondta a Borsnak a modell. – De attól nem kell tartanom, hogy rólam kiderül bármilyen pikáns történet. Ugyanis nincs. Iszak Eszter nem ilyen szerencsés, őt beszervezték egy „dubajozó” csapatba, ahonnan szerencsésen hazamenekült, még mielőtt bajba került volna.

– Mivel hat éve modellkedem, a nevem több ügynökség adatbázisában is szerepel – mondta a VIVA Tv műsorvezetője. 2010 nyarán az egyik cég megkeresett egy hoszteszmunka lehetőségével. Elmentem a castingra, ahol kiderült, hogy az Emirátusokról lenne szó, és mivel sok rosszat hallottam az ilyen típusú utazásokról, rögtön nemet mondtam. Ezután szólt egy barátnőm, hogy ő is ismeri ezt a céget, többször dolgozott már velük, és megnyugtatott, hogy nincs semmi félnivalóm, nem erotikusmunkáról van szó, kizárólag hoszteszfeladatokra keresnek lányokat. Még anyukám is utánakérdezett az ő szüleinél, és végül nyugodtan engedett el. Abu-Dzabiba utaztunk ki, ahol egy nap után a beszélgetésekből kiderült számomra, hogy a lányok egy része a hoszteszkedésen túl erotikus munkát is vállal. Ekkor pánikba estem, nagyon megijedtem, és szóltam a szervezőknek, hogy haza akarok menni. Ők ezt elfogadták, így másnap összecsomagoltam, és eljöttem – mesélte Iszak Eszter.

Bánovics Marcsi számára hat éve világos, a lányok egy jelentős része azért jelentkezik szépségversenyekre, mert a siker, de akár a döntős szereplés is forintszázezrekkel növelheti a tarifát egy-egy szexmunka során.

– A címlapok is alaposan felsrófolhatják az árakat. A jelenlegi ügy sok változást nem jelent majd. Prostik mindig voltak és lesznek is. De számíthatunk még meglepetésekre. Előkerülhetnek olyan lányok, akikről magam sem képzeltem volna, hogy ehhez a körhöz tartoznak – tette hozzá Marcsi, aki szerint celebek is érintettek az ügyben. Forrás: Borsonline.hu


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Minden nőnek kell egy vibrátor Major Fanni szerint is

Az influnencer lányok reklámaival tele van a net. Újabb média trend hódít, egy kitalált fals [...]

Sex shop 69 szex online webáruház

Elsődlegesen, az egyik legjobb a sex shop 69 széles választékot kínál az ügyfeleinek. Egy kényelmesen [...]

Dildóval izgatja partnere prosztatáját Lingurár Éva szopás közben

Erezetes dupla dildóval izgatja a férfi prosztatáját Lingurár Éva, miközben szájjal és a vaginájával kényezteti. [...]

Barátnőm szexshop bevásárlása

Kiteszem a lábam pár napra, és amikor hazajövök az én drága kishúgom egy nagy halom [...]