Számtalanszor megmutattam Alexnek, ki az „úr” a háznál, és ezzel egyre nagyobb tisztelettel nézett fel rám. Én pedig imádtam ezt, hisz minden kívánságom leste, és minden parancsomat teljesítette. Így történt ez húsvétkor is, mikor nagy boldogan jött fel hozzám egy méretes csokoládényúllal, és hatalmas rózsacsokorral a kezében. Mikor becsöngetett és megláttam az ajtóban, hatalmas pofont lekevertem neki, és nagyon megszidtam, amiért késni merészelt.
Ő elkezdett mentegetőzni, ezért kapott egy még nagyobbat, aminek már a helye is meglátszott az arcán.
– Mit képzelsz te magadról? Örülj neki, hogy egyáltalán fogadlak, te senki!
Ő bekúszott és előttem állt négykézláb. Közben felszisszent, mert a rózsából egy tüske megszúrta.
– Megérdemled te mocsok, mondtam.
– Igen, meg Úrnőm. Hisz én egy senki vagyok, és ezt jelezvén most is fenséges lábaid előtt kúszok, kiszolgáltatva magam kényed-kedvedre. Tégy velem azt, amit szeretnél, büntess meg, hiszen megérdemlem.
– Tedd vízbe a virágom, te mocsok! És ne nyafogj egy kis tüske miatt!
– Igenis Úrnőm!
Mikor megláttam ezt a méretes nyulat, bizarr ötletem támadt. Mivel olyan fehérnemű volt rajtam, amin alul hosszanti vágás volt, ami pont puncikámat hagyta szabadon, megkóstoltam. Előbb a számmal, majd egy határozott mozdulattal felnyomtam a puncimba a csokit. Teljesen kitöltötte, feszítette azt. Olyan jó érzés volt, hisz jó kis fazonú fülei fenséges élményt nyújtottak klitoriszomnak. Elkezdtem föl-le mozogni rajta, és magam elé térdepeltettem szolgámat, hogy jó közelről nézhessen. Nagyokat nyögdécseltem, annyira jól esett, Igyekeztem kiélvezni minden pillanatát e Tiszavirág életű élvezetnek, és kéjjel töltött el Alex szenvedő pillantása,- mert nem érinthet meg,- és ágaskodó farkának látványa..
Rövidesen forró puncimban olvadni kezdett a nyúl, ezért megparancsoltam neki, egyen! Lefegyelje ki belőlem a csokit a nyelvével.
Mivel erre várt sóvárogva, hálás köszönettel azonnal nekem esett. Azért, még egy jókora darab szerencsére kitöltött, és igyekeztem sűrűbben mozogni benne, hogy végső elolvadása előtt elélvezhessek.
Alex néha a popsimat is megtalálta forró nyelvével. Az fenséges érzés volt, mikor a nyúl hangos roppanással ketté törött bennem, de sajnos utána gyorsabban olvadt. Azonban ebben a pillanatban hatalmas sikollyal élveztem el. Ő az utolsó cseppig mindent kitakarított nyelvével, és én levettem a bugyimat és ráparancsoltam, azt is nyalja tisztára. Ettől kezdve szórakozni támadt kényem-kedvem.
Négykézlábra állítottam, ráültem, és körbe vitettem vele magam a lakásban. Mondtam, hogy halljam, hogy csattognak a „talpai”, amikor lép, és ugasson, mint egy kutya.
Megtette, ami ugye természetes számomra, hogy szolgáim engedelmeskednek. Kitaláltam, hogy feküdjön végig hátával mezítelenül a padlón. Elővettem, meggyújtottam egy gyertyát, és az olvadó, forró viaszt a mellbimbóira cseppentettem. Felszisszent az égető fájdalomtól, de ezt megtiltottam neki.
Addig csináltam, ameddig kedvem tartotta, nem érdekelt könyörgése, majd csipeszeket tettem mellbimbójára, és elkezdtem azokat csavargatni velük. Mivel pedig tiltásom ellenére sziszegett, ezért tűsarkúmban megtapostam a hasát, combját, farkát, herezacskóját.
Elvégre tudja meg, ki az úr a háznál! Ebben a pillanatban az én kis szolgám hatalmasat élvezett. Akkora szökőárral, hogy azt hittem, soha nem lesz vége.
Ő pedig hálából tisztára nyalva cipőimet esedezett kegyeimért, és felajánlotta további szolgálatát nekem, az Úrnőjének, parancsolójának.
-Hát, majd meglátom, mondtam, lesz-e hozzá kedven még. Most viszont kap egy házi feladatot. Odadobtam egyik combfix harisnyámat, és megparancsoltam neki, otthon simogassa vele a farkát, és közben gondoljon rám, az Úrnőjére. A gyakorlat teljesítése után jelentést kérek telefonon.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Az orgazmus hiánya a nőknél
Egy nőnek tanulmányoznia kell és meg kell értenie az igazi okokat, amiért nincs orgazmusa. Az [...]
Férfi potencia: a szép cicikre felizgulsz, és van kemény erekciód?
Ilyen szexi csajokra, és szuper formás nagy mellekre felizgulsz? Van megfelelő erekciód? Tudnál órákat dugni [...]
Így növelhető a férfi erekció, tartósan merev lesz a pénisz szex közben végig
A modern ember nagy jelentőséget tulajdonít a harmonikus intim életnek. Ez az alapja egy erős [...]
Vibrátorral is szexel Balogh Zsuzsa és Márkus Petra
Az erotika szakma hamar felkapta a szexshop üzletekben kapható különféle szexkellékeket. A rendező ehhez a [...]