Kisfúkat és kislányokat vetkőztetett a tanár

Meztelenre vetkőztette és szexjátékokra kényszerítette 11 éves diákjait egy általános iskolai tanár egy kiránduláson a gyanú szerint. Két fiúnak és két lánynak kellett levetkőznie. Egyikük, egy kislány mesélte el a szüleinek, hogy mit csinált velük a tanár. A férfi igazgatóhelyettes Dunakeszi egyik általános iskolájában. Házkutatást tartottak nála és őrizetbe vették.
Tavaly novemberben Hévízre vitte őket kirándulni, ahol egy helyi szállodának átadtak egy díjat. A kirándulás után az egyik 11 éves kislány azt mesélte otthon a szüleinek, hogy olyan játékot játszottak, amelyben a tanár előtt meztelenre kellett vetkőzniük. A férfi azzal bíztatta a gyerekeket, két fiút és két lányt hogy vetkőzzenek, “most nincsenek korlátok, mert nincsenek itt a szülők.” Most őrizetbe vették és házkutatást tartottak nála.
Megdöbbentek a szülők, akik jól ismerik a 48 éves tanárt. A férfi évek óta Dunakeszi egyik általános iskolájában tanít, és egyben igazgatóhelyettes is. Az általunk megkérdezett szülők szerint megbízható tanár, aki nagyon szereti a gyerekeket és rengeteg tábort szervezett nekik.
Szerettünk volna bemenni az iskolába, megkérdezni az igazgatónőt, hogy mi a véleménye a történtekről, de ő azt mondta: a rendőrségi vizsgálat végéig nem akar nyilatkozni. Azt is mondta: a tanárt azóta felfüggesztették. Kerestük a szállodát is, ahol a gyerekek kirándultak, de az igazgató nem akart válaszolni arra a kérdésünkre: tudtak-e arról, hogy náluk vetkőztette-e le a gyerekeket a tanár.
Tavaly ilyenkor fogták el azt az amerikai tanárt Budapesten, aki tíz év alatti gyerekeket molesztált, és ezernél is több pornókép volt a gépében gyerekekről. Az FBI száz legkeresettebb bűnözője között szereplő férfi egy budai iskolában tanított, képét a tanítványai találták meg az interneten.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szadómazó és BDSM eszközök erőszakos vagy szerepjáték szexhez

Szadómazó és BDSM eszközök erőszakos vagy szerepjáték szexhez: sado-mazo kellékek, szájpeckek, bilincsek, maszkok, csuklyák, sado [...]

Olcsóbb lett az élvezet, jó potencianövelők kaphatók

A Viagra a leggyakrabban hamisított gyógyszer a világon a kék tabletta, amihez interneten, utcán, piacon [...]

Vibrátorokkal szeretkezik Ziegler Nikoletta és Nagy Eliza

Az is érdekes eset volt, amikor egyik leszbijelenet után, a lányok mondták, hagyjuk magukra őket [...]

Szexshopból válaszott dildóval is szexel Újj Anita

Újj Anita plázacica amatőr privát casting. Szexshopból válaszott dildóval is szexel Újj Anita! A Szexpláza [...]