Beleszeretett egy eltűnt lányba egy rendőr, és szexuálisan zaklatta. Az ügy a bíróság előtt, emberkereskedőket lepleztek le. Egy lány szülei tinédzser lányuk eltűnéséről értesítették a rendőrséget, attól félve, hogy valakik megpróbálják megölni lányukat. Az ügyön dolgozó egyik rendőr megtalálta a lányt, és ahelyett, hogy ezt jelezze a szülőknek, beleszeretett, és szexuálisan zaklatta, mindezt ráadásul azon a rendőrőrsön, ahol dolgozott – írja a Manna.ro.
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Igazgatóság ügyészei a bíróságra küldték az ügyet, két rendőrt, Daniel Avarvareit és Ciprian Moneagát is vádolva. Őket közben kis rúgták, amiért emberkereskedelem áldozatául esett lányokkal létesítettek szexuális kapcsolatot. A vádiratban szerepel, hogy a kereskedők feje egy 26 éves férfi, Radu Constantin Crăciun, az áldozatokat két másik férfi szerezte be, a védelemről pedig két panzió biztonsági őrei gondoskodtak.
A lányokat 2012 elején rabolták el, és prostitúcióra kényszerítették őket. A 15 éves Cătălina szegény családból származik, és gyakran veszekedett szüleivel. Ő akkor vált az emberkereskedők áldozatává, amikor beleszeretett egyikükbe. Ekkor már nem engedték többé, hogy hazamenjen, e helyett pénzt szerzett a kereskedőknek. A szülők ekkor jelezték az esetet a rendőrségen, az eltűnt lány fotóját is terjesztették, és Daniel Avarvarei jól ismerte a történetet, amikor rábukkant a lányra. Ennek ellenére nem segítette neki megszabadulni, hanem arra kérte, hogy szeretkezzen vele a kereskedő autójában.
A másik rendőr volt az, aki a rendőrségen használta ki a lányt. Cătălina próbált ellenkezni, kérte a rendőrt, hogy hagyja őt békén, de az levetkőztette a lányt. Ekkor Cătălina azt mondta, csak óvszerrel hajlandó szeretkezni, azt remélve, hogy a rendőrnél nincs gumi, de tartott az irodájában, így kénytelen volt kötélnek állni.
További cikkek rendőrökkel: A rendőrszopó Krasznai Tünde már nem pornósztár hanem énekesnő – Reichenbach Edit nyomozó popsija – Csajjal és pisztollyal pózol a rendőrruhás férfi – Vibrátorral támadt a rendőrre – Elter Zsanett nemi erőszak – videó összefoglaló – Elter Zsanettet nem elég, hogy megdugták és szopatták, fizethet is – Rendőr nem büntetett, inkább szexre kényszerített – A pornózó rendőr megkeféli a barátnőjét – A pornózó rendőr Zsanettba vagy Zsanettra spermázott.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Ajándék ötletek a legjobb szexshopból, Intim Center Budapest
Nemcsak az örömre, hanem vevőink és megrendelőink egészségére és biztonságára is ügyelve csak biztonságos, eredeti, [...]
Vásároljon szexi erotikus jelmezt a sexshopban az INTIM CENTER a tuti
Manapság az erotikus ruhák elválaszthatatlan jelei sok pár intim életének. A szexológusok pedig feltétlenül azt [...]
Kicsi a péniszed, és nagyobb, vastagabb farkat szeretnél?
A legtöbb pasi elégedetlen nemi szervének méretével. A pénisz hosszát és vastagságát célzó lehetőségek a [...]
Legyél laza szex közben, az élvezéssel se lesz gondod
Elsősorban a lelki lazulás a fontosabb. Természetesen minden lány gyönyörűnek és szexinek akar látszani, miközben [...]