Kommandósok tartóztatták le Budai Zsuzsi párját

Budai Zsuzsi szépségkirálynő értetlenül áll a történtek előtt. Fel sem tudja fogni, ami néhány napja történt a párjával. A férfi letartóztatásáról először és utoljára beszélt.  Budai Zsuzsa az RTL Klub Fókuszában elmondta, pénteken nagy kutyaugatásra lettek figyelmesek az otthonukban, majd megjelentek a kommandósok és elvitték a párját. Zsuzsi kedvese a francia idegenlégiót is megjárta már, mindenki becsületes, higgadt emberként ismeri, a becsületrendet is megkapta.

Mint kiderült, a volt szépségkirálynő Budai Zsuzsanna kedvesét azért vitték el a rendőrök, mert egy férfi nagyon durva dolgokkal vádolja. Az illető azt állítja, hogy a híresség párja és annak ismerőse megkötözték, megfenyegették és zaklatták. Elmondása szerint végül 100 ezer forintot követeltek tőle. Ezen feljelentés alapján vitték el végül Zsuzsi párját, akit 30 napra előzetes letartóztatásba helyeztek. A híresség azóta nem látta szerelmét. A szépségkirálynő állítja, a sértett hazudik, párja senkinek nem tudna ártani.
A letartóztatott férfi ügyvédje a Fókusznak elmondta, nem hiteles, amit a gyanúsított állít, éppen ezért kezdeményezték a hazugságvizsgálatot és az elmevizsgálatot is.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Felcsatolható élethű péniszek az Intim Centerből

Felcsatolható élethű pénisz 20 cm-es, leszbikus női kapcsolathoz, vagy férfi és nő kapcsolatban szerepjátékokhoz. A [...]

Legyél laza szex közben, az élvezéssel se lesz gondod

Elsősorban a lelki lazulás a fontosabb. Természetesen minden lány gyönyörűnek és szexinek akar látszani, miközben [...]

Így lehet jól maszturbálni nőnek

Mielőtt elkezdené a női önkielégítést , olyan kellemes légkört kell teremtenie, amely lehetővé teszi, hogy [...]

Népszerűbbek a szexuális segédeszközök – rendelj vagy vásárolj a legjobb szexshopban

Egy nemrég végzett felmérés szerint az amerikai felnőttek majdnem fele rendelkezik vibrátorral vagy más hasonló [...]