Kurválkodik a politikus felesége

Carla-Weatherley-politikus-feleseg-es-kurvaÚjabb szexbotrány robbant Nagy-Britanniában, miután kiderült, hogy az egyik parlamenti képviselő felesége prostiként dolgozik férje háta mögött. Mike Weatherley-t, a kormánypárti konzervatívok politikusát sokkolta a hír. A 39 éves nő 24 ezer forintért kínálta bájait három különböző bordélyban is. Fedett újságíró robbantotta ki Nagy-Britannia legújabb szexbotrányát. Egy vasárnapi bulvárlap ugyanis olyan felvételeket közölt Mike Weatherley konzervatív politikus nejéről, Carláról, amelyeken a hölgy éppen szexi sztriptízt lejt az újságírónak.
A 39 éves brazil származású nőről kiderült, hogy évek óta prostituáltként dolgozik, egy óra szexért pedig 70 fontot, azaz 23 ezer 700 forintot kért kuncsaftjaitól. Weatherley a kormánypárt egyik erős embere, David Cameron miniszterelnökkel is több kampányrendezvényt bonyolítottak le a tavaszi választások során. A férfit sokkolta a hír. Elmondása szerint hét éve vette el Carlát, akivel még Rio  de Janieróban ismerkedett meg. A pár már nem él együtt, februárban különköltöztek, az asszony azonban többször feltűnt férje oldalán, hogy a kampányban segítsen.
A lapból kiderült, hogy Carla már hazájában is prostiként dolgozott, erről azonban férje semmit sem tudott. A nő pedig azóta is folytatta hivatását. Weatherley szűkszavúan nyilatkozott az ügyről, elmondása rendkívül megalázó számára a dolog. A politikusnak előző házasságából két fia és egy lánya született, Carlával nincs közös gyermeke.
Szex, bulvár, erotika: Újabb szexbotrány a Jobbikban: A zaklató tanár – Éjjeli lepkevadászat, bordélyvilág a régi időkben – Orosz szűzpinák eladók – Vetkőztek a politikus nők – Al Gore volt alelnök a masszőrnőt akarta dugni – Marilyn Monroe pornóval indító politikuskurva volt


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Potencianövelő reklámban Kelemen Anna és Koncz Gábor, a legjobb potencianövelők

A legjobb potencianövelők reklámban együtt szerepel Kelemen Anna playmate, expornós és Koncz Gábor. A színész [...]

Férfi potencia: a szép cicikre felizgulsz, és van kemény erekciód?

Ilyen szexi csajokra, és szuper formás nagy mellekre felizgulsz? Van megfelelő erekciód? Tudnál órákat dugni [...]

Potencianövelő szer mindig legyen nálad, sosem tudhatod mikor lesz rá szükség

A férfiak hatékonyságának növelése: módok, módszerek és eszközök. Történelmileg a férfi szexuális aktivitást nemcsak a [...]

Az análdugó kedvelt ánusz izgató, jó szexshop termékekkel

A végbélnyílás szenvedélyes, pikáns és érzéki simogatása hihetetlen szexuális élvezetet okoz. Most nagyszerű lehetőség van [...]