Tizennyolc éves vagyok, és egy családi házban lakom a szüleimmel, öcsémmel és tizenhat éves húgommal. Egy májusi napon – nem régen – csak ketten voltunk otthon: Imola (így hívják a húgomat) és én. Délelőtt füvet nyírtam, ő pedig ebédet főzött, ami általában finomra szokott sikeredni, de most nem. A hús odaégett, a rizs pedig összetapadt. Mivel a fűnyírás kimerített és felizgatott, elég türelmetlenül reagáltam, és lehordtam őt mindenféle béna picsának. Erre ő is visszakiabált, hogy én egy tutyimutyi seggfej vagyok, mert még nem volt barátnőm. Én ezen teljesen kiakadtam, és képébe üvöltöttem, hogy ő meg egy kurva, hallom, az egész iskola arról beszél mit művelt a múltkor az egyik fiúval a suli mögött. Húgom ajka erre megremegett, falhoz vágta a poharát, és kiviharzott a konyhából. Nagy megindulásomban is konstatáltam azért, milyen rövid farmernacit hord és milyen napbarnított a combja. Hiába, igaza volt, tényleg régen dugtam, és ilyenkor az ember a saját anyját is megkívánja.
Azért támadt kevés lelkiismeret furdalásom, így elkoslattam utána. Imola bezárkózott a szobájába. Törtem a fejem, mit tegyek.
– Imola! Gyere már ki! – üvöltöttem végül.
– Kabbe te pöcs! – kontrázott.
Előhalásztam egy cigit, és rágyújtottam. Jelenleg az sem érdekelt, hogy anyuék megérzik, ha hazaérnek.
– Ne haragudj! Gyere már elő!
– Hagyj békén te bunkó! – hallottam hogy sír.
Vállat vontam és a hűtőhöz mentem. Tudtam, hogy a hátuljában el van rejtve egy kis üveg jégermeister. Töltöttem magamnak egy felest, az üveget meg felöntöttem vízzel, hogy ne tűnjön fel a hiány. Lehúztam, aztán némileg higgadtabban mentem vissza Imola szobája elé.
– Figyu hugi. Tényleg bocsánat. Te dolgod mit csinálsz a Krisszel. És a kaja sem olyan rossz. Csak melegem volt.
– Krisz szeret engem!
– Persze. Persze hogy szeret – kidobtam a cigit a kertbe. – Beengedsz?
Nem felelt. Ám egy perc múlva kattant a zár, bár az ajtó nem nyílt ki. Álldogáltam még egy percig, aztán lenyomtam a kilincset, és az ajtó kitárult.
Imola az ágyán feküdt, mégpedig hason. Nem tehettem róla, szemügyre kellett vételeznem. A kurta nadrágocska alól kivillant hosszú, sima, barna lába, felül pedig csak egy bikinimelltartót viselt, így a hátát is végigsimogathattam szememmel. Hirtelen görcsberándult a gyomrom a vágytól, és heves, követelődző erekcióm támadt. A lábam az ágyához vitt, és leültem mellé.
– Haragszol még? – kérdeztem halkan a húgomtól.
– Igen – suttogta a párnába, és vesztére kicsit szélesebbre tárta a lábát. És vesztére nem hordott alatta bugyit. De legfőbbképpen az volt a veszte, hogy a nadrágszárán felkukucskálva megláttam a borotvált nuniját.
Remegő kézzel megsimogattam a haját. Selymes volt és meleg a szobába besütő naptól. Kicsit felengedett, éreztem, hogy megremeg a teste.
– Bocsáss meg jó? – duruzsoltam, és simogatni kezdtem a hátát. Lassú, félénk, mégis érzéki mozdulatokkal. Egyre jobban remegett.
– Na… – folytattam, egyre lejjebb haladva. Már a derekánál voltam, és láttam, nacija hogyan tapad kis kemény fenekére. Iszonyúan felállt a farkam.
Hirtelen felült, és ijedt mozdulattal félresöpört a haját csinos arcából. – Mit művelsz?
Szemébe néztem, megsimogattam az arcát, majd adtam rá egy puszit.
– Nyugalom. Feküdj vissza. Gondolj arra, hogy csak álmodsz.
Egy darabig némán nézett, aztán sóhajtott és visszahanyatlott az ágyra.
– Álmodom… – duruzsolta. – Olyan fáradt vagyok… ez a hőség…
Ettől felbátorodtam, és egyre hevesebb mozdulatokkal simogattam a hátát. Aztán odahajoltam, és végigsimogattam a gerincét. Majd kikapcsoltam a melltartó pántját…
Imola halkan felnyögött, és a melle alá tette kis kezeit. Nem láttam, de tudtam, most a bimbóival játszik…
Feltérdeltem, és csókolgatni kezdtem a hátát. Sima volt és ajkam alatt éreztem, ahogyan vonaglik. Finoman a fenekére tettem a kezemet, és éreztem, hogy milyen forró a bőre a nacija alatt.
Akkor egy hirtelen, bátor mozdulattal megfogtam a nadrágot, és húzni kezdtem lefelé. Magam is meglepődtem, amikor a húgom megemelte a popsiját, a naci lecsusszant, és ott hevert előttem a feneke meztelenül, izgatóan.
Végighúztam egy ujjamat a vágatában. Imola felnyögött. Gyengéden gyúrni kezdtem a seggét, ő pedig kicsit szélesebbre tárta a combjait. Amikor megláttam domborodó kis pinusát, azt hittem elájulok az izgalomtól. Megragadtam a lábait, még széjjelebb húztam, és nyelvemmel megérintettem a punciját.
Imola testén erős remegés futott végig, és mély hangon felnyögött. Nyalni kezdtem, élvezve pinájának izét. Valami fantasztikus volt.
Húgom szuszogva négykézláb tornászta magát, és pucsított. Nyilván azt akarta, hogy dolgozzam meg az ujjaimmal és a nyelvemmel. Meg is tettem, lihegve az izgalomtól. A nedvek végigfolytak a combján, ujjaim ki-be siklottak a sunájában, s közben a nyelvem a csiklóján járt izgató táncot. Imola hamarosan elélvezett, de olyan hangosan, hogy azt öröm volt hallani.
Sokáig feküdtünk egymás mellett szótlanul, és a verebek csivitelése még percekig feleselt az ő szuszogásával. Azután jöttem csak rá, hogy nem is a húgom volt, akit kinyaltam, hanem a barátnőm.
De miért hittem azt, hogy a húgom volt? Sokáig gondolkoztam ezen, amíg le nem konyult a farkam. A probléma az volt, hogy jóval később, amikor a McDonaldsban ettünk, és a krumplit épp a majonézbe tunkoltam, rám nézett, és valamit láthatott az agyamban, mert öt nappal később otthagyott. A húgommal viszont még sokáig néztünk együtt tévésorozatokat.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Pénisznövelés, pénisznagyobbító eszközök és szerek természetes anyagokból
Sok férfi elégedetlen nemi szervének méretével. A pénisz hosszát és vastagságát célzó eljárások két főbb [...]
Szexshop Budapest belvárosában, INTIM CENTER szexbolt és online webáruház
A legtöbben nem merik megélni szexualitásukat. Elnyomják vágyaikat, ami hatalmas nagy hiba. Egy pajkos kis [...]
Szexshopban személyes vásárlás? Akkor az Intim Center, Budapest Károly krt. 14. a nyerő!
Szexshopban személyes vásárlást tervezel? Akkor az Intim Center szexbolt a legjobb, Budapest, Károly krt. 14. sz. [...]
Felcsatolható dildóval szexel Kiss Janka és Patuzzi Anett
A filmforgatáshoz kötődő jogi szabályozás azt írja elő, hogy az ilyesmi a lehető legteljesebb mértékben [...]