A szex munkásnők nemrégiben kiakadtak Zimány Linda Dzsudzsáktól kapott milliós kutyáján, ezt közleményben is tudatták. Most közel száz kilogramm kutyatápot vitt Mészáros Dóri (Dorothy Black) és Szalontai Mária (Maria Belucci) a Menhely az Állatokért Alapítványhoz. Bár a két bombázótól megszoktuk a ruhátlan pózokat, a lányok ezúttal állig be-gombolkozva, szolidan hátrafogott frizurával érkeztek a helyszínre.
– Dóri és Mária rendszeresen támogatja a menhelyeket eledellel – mesélte Szabó Attila, az Állatvédelmi Őrszolgálat vezetője. – A lányok igazi állatbarátok, akik úgy igyekeznek segíteni, ahogyan tőlük telik.
A szexdívákat különösen megrázta Lili sorsa. A kutyust gazdái iszonyatos körülmények közt tartották, innen mentették meg őket az állatvédők. Az egykor csontsovány, rettegő jószág ma már gyönyörű, kiegyensúlyozott ebként várja gazdáit.
– Nem tudom, hogy volt képes valaki ezt a kedves jószágot bántani – mondta Dóri. – Remélem, végre olyan gazdája lesz, aki őszintén szeretni fogja őt. A menhelyre már megérkeztek a tavasz első kidobott kölyökkutyái is.
– Ebben az időszakban érezzük csak igazán, mennyire fontos lenne az állatok ivartalanítása- mondta Szabó Attila. – A véletlenül világra jövő kutyakölykök többsége az utcán végzi. Jó esetben menhelyre, majd gazdához kerülnek, de sajnos az oltatlan kicsik már az első hónapokban odavesznek a különböző fertőzésekben. Mindez megelőzhető lenne, ha több kutyát ivartalaníttatnának a gazdák. Ezel ráadásul nem csak a nem kíván szaporulat gondja hárul el, hanem a felnőtt állat is nyugodtabb, békésebb lesz műtét után. Forrás: Blikk.hu
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Vibrátorokkal szexel a két pornós Szlanicska Szilvia és Vásárhelyi Bianka
Leszbikus szex, vibrátorokkal szereti egymást a két szép lány. Sokak fantáziáját birizgálja, hogy milyen lehet leszbikus lányok szexuális élete. Mit csinálnak, [...]
Szexi fehérnemű, és szerepjáték jelmez, hogy bevaduljon a pasi
Szexi jelmezek, fehérneműk, mély dekoltázs, szűk bőrszoknya, vörös ajkak: számtalan módja van annak, hogy erotikusan [...]
Döngesd meg a nőt rendesen, a legjobb potencianövelők segítenek
Már régóta csak könnyű kis szex van? Olyan pózban csinálod, hogy figyelni tudj az erekciódra. [...]
Szexbolt és online szex shop kereső Budapesten és az országban
Szexboltot keresel, vagy megbízható intim szexshop webáruházat? A legjobb szexüzletek és szexwebshopok itt vannak összegyűjtve [...]
