Mohamed és a szex

Az iszlám alapítójával, Mohameddel fogunk foglalkozni. Mohamed próféta nyugati időszámítás szerint 571 és 632 között élt. Nem volt visszafogott ember, azzal feküdt le, akivel éppen kedve tartotta. Hála Allah törődésének, aki figyelemmel kísérte a Próféta szexuális életét, a Korán rengeteg részletet megörökített a szent együttlétekről.
Élete során Mohamed tizenegyszer nősült (más értelmezések szerint tizenháromszor). Felváltva hált feleségeivel, ám néha előfordult, hogy közösen vigadoztak. Ilyen alkalmak után a Próféta néha fáradtságra panaszkodott. Egyszer Mohamed megkívánta fogadott fia feleségét, Zeidet. Lássuk, mi volt Allah véleménye erről:
„És miután Zeid elintézte vele a dolgot, hozzád adtuk őt feleségül, hogy a jövőben ne legyen akadály a hívő férfiaknak a fogadott fiaik feleségeivel való házasság, ha elvégezték velük a dolgukat. Allah parancsa végrehajttatott.” (Korán 33:37)
Igen, őt is elvette feleségül. Mint az idézetből is kikövetkeztethető, korábban nem volt szokás csak úgy kedvünkre összeállni a menyünkkel. Ezután azonban már simán ment, hiszen Allah parancsolta így.
De tulajdonképpen mekkora szexuális hatásköre is volt Mohamednek a rokonok körében? A következő szúra rávilágít erre is:
„Próféta! Megengedtük, hogy a feleségeid legyenek: azok, akiknek a fizetségét odaadtad, és akiket a jobbod birtokol a zsákmányból, amit Allah juttatott neked, és a te apai nagybátyád, és apai nagynénéid leányai, és az anyai nagybátyád és anyai nagynénéid leányai, akik veled együtt vándoroltak, és minden hívő asszony, ha odaajándékozza magát a prófétának és a Próféta is feleségül akarja őt venni; ez a hívők közül kizárólag téged illet meg – tudjuk, hogy mit róttunk ki rájuk feleségeiket és azokat illetően, akiket jobbjuk birtokol –, hogy ne legyen előtted akadály. Allah Megbocsátó és Könyörületes.” (Korán 33:50)
Tehát gyakorlatilag végtelen mennyiségű szexuális szolgáltatást vehetett igénybe bárki részéről. Rabszolgákkal és rokonokkal is lefeküdhetett. És ha kedve tartotta, feleségül is vehette az illetőt. Egyébként minden más muszlim számára előírta, hogy legfennebb négy felesége lehet, csak önmagával tett kivételt.
Namármost, a társadalmi státusra érzékeny nők körében zúgolódást keltett az, hogy Mohamed a rabszolgákat is egyenlő módon részesíti ágyékának javaiból. Erre is találtak megoldást:
„Te későbbre halaszthatod közöttük azt, akit akarsz, és magadhoz fogadhatod azt, akit akarsz, és ha olyasvalakit kívánsz feleségül, akit korábban elküldtél, nem róható föl vétkedül. Így érhető el leginkább az, hogy meg legyenek elégedve, és ne legyenek szomorúak, és hogy elégedettek legyenek mindazzal, amit adtál nekik.” (Korán 33:51)
Vagyis attól fogva törvény írta elő, hogy ne nagyon zúgolódjanak.
A konkrét eset, ami ennek az életvezetési törvénynek a megszületéséhez vezetett, az volt, hogy Mohamed megkívánt egy kopt lányt, Máriát. Mária Mohamed feleségének, Hafszának volt a szolgálólánya.
Miután kiderült, hogy kavar vele, a Próféta feleségei elkezdtek fenyegetőzni, hogy elválnak tőle. Erre Mohamed, hogy kiengesztelje őket, megvonta magától a női test nyújtotta örömöket. Egy hónappal később aztán beszüntette az önsanyargatást, de csak azért, mert Allah rápirított:
„Ó Próféta! Miért tiltod meg – feleségeid tetszését áhítozván – azt, amit Allah megengedett neked? Allah Megbocsátó és Könyörületes.”
A hadíszok (Mohamed életéről szóló, hitelesnek elfogadott történetek) még több érdekességről tudósítanak. A Sahi al-Bukhari című hadísz-gyűjteményből például arról is tudomást szerzünk, hogy a Próféta nem vetette meg az éretlen lányokat sem. Kedvenc felesége mindössze 9 éves volt, amikor összekerültek:
„Ursza mesélte: A Próféta (a házassági szerződést) akkor írta alá, amikor Aisa hat éves volt, és kilenc éves korában hálták el a házasságot, és Aisa kilenc évet maradt vele (a Próféta haláláig).” (Bukhari 62.88)
Ez a házasság egyesek szerint csak politikai húzás volt
Mohamed részéről. Az viszont nem valószínű, hogy Aisa kizárólag csak babázott, Mohamed pedig kizárólag csak beszélgetett vele, hiszen több helyen is szó esik arról, hogy „elhálták” a házasságot. Később pedig… nos ez sem egy mindennapi kép:
„Aisa mesélte: A Próféta a Koránt idézte, fejét ölembe hajtva, havi vérzésem idején.” (Bukhari 93.639)
A Próféta halála után a lány apja, Abu Bakr lett az első kalifa, Aisa pedig nem házasodott újra, ugyanis Mohamed özvegyeinek Allah megtiltotta az újraházasodást.
A Próféta Aisával való kapcsolata igen problematikus pontja az iszlám szexualitáshoz való viszonyának. Sok hívő számára kínos, és ezért hiteltelennek tartják a hadíszokat. Csakhogy ezek a történetek régóta a hivatalos kánon részei, és nem igazán lehet őket megkérdőjelezni. Évszázadokon át minden rendben volt velük, csak a 20. század óta jelentenek problémát, mióta a társadalomban elterjedt a pedofília fogalma.
Többen azzal kelnek a Próféta védelmére, hogy akkoriban másképp vélekedtek a gyerekkorról, és a beduin társadalmakban megszokott volt a korai házasság, ugyanis az első menstruáció után a lányok már felnőttnek számítottak. Ezért telhetett el 3 év a házasság „elhálásáig”: Mohamed megvárta a lány első ciklusát.
Bárhogy is legyen, a muszlim törvények ma sem ítélhetik el egyértelműen a pedofíliát, hiszen minden, amit Mohamed tett, helyes volt, vagy később helyes lett. És ezzel elég nagy támadási felületet biztosítanak az iszlám kritikusai számára.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Ilyen bombázó popókra izgulsz, és van kemény merevedésed? Férfi potencia!

A szexualitás amilyen egyszerűnek tűnik, annyira bonyolult. A cél nem az, hogy legalább tízszer elélvezzen [...]

Mikuláslány jelmezt hol vegyek? Az INTIM CENTER szexshop üzlet és webáruházból!

– Hol vegyek Mikuláslány jelmezt? – vetődik fel gyakori kérdésként többször. Rendelni szeretnél házhoz futárral vagy postával, [...]

Állni fog a cerka az tuti, top cikkek POTENCIANÖVELŐK témában

Gondold el, hogy lazán, jókedvűen, mindenféle stressz nélkül várod a szexet. Magabiztos vagy, aggodalmak nélkül! [...]

Ritkán komoly kárt is okozhat a hamis potencianövelő, ezekben bízhatsz

A feketepiacon vásároltuk azokat a gyógyszereket, amiket aztán bevizsgáltattunk. Az illegális árusok azt állították, hogy [...]