Szabó Vivien a modellkedésről vall: A fotózás napján félve idultam el. Sok embertől hallottam, hogy vigyázzak és persze elsorolták a lehetséges történéseket. Biztos vannak olyanok, akik csak a lányokat akarják becserkészni, de ez leszűrhető az első beszélgetésekből. Nem láttam furcsának, nyomulósnak, rábeszélősnek. Megbíztam benne, beültem a kocsijába és rájöttem nem kell tartanom attól, hogy rosszul sül el.
A helyszínre érkezés jó pont volt és felajánlotta haza is visz. De amikor felértem a szobába, ahol a fotózás zajlott, meglepődtem, talán kicsit el is szomorodtam. Több felszerelésre számítottam és a fotós mögötti tapasztalatra. Közben rájöttem nagyon az elején járhat. Feloldódni nem tudtam, feszélyezve éreztem magam. Az elkészült képekben nem láttam változatosságot, unalmasnak érződött.
Ennek ellenére elmerészkedtem egy másik fotózásra, sokat segített, hogy az általuk készített képek mögött láttam a sok munkát. Indulás előtt kicsit nyugtalan voltam, ezért is kértem meg a barátom, hogy jöjjön el velem. Viszont a jó eredmény érdekében, azt a kérést kaptam a fotóstól, hogy jobban szeretné, ha barátom nem zavarna valamint tájékoztatott, hogy többen leszünk modellek és 2 fotós lesi majd mozdulataimat. Most már én is egyetértek ezzel, mert úgy érzem zavarta volna a munkánkat.
A helyszínen két fotós és 3 másik modell köszöntött, megnyugtatott a barátságos hangulat, szinte teljesen feloldódtam. Nagyon sok mindenre figyeltek, érződött, hogy a legjobbra törekednek. Sajnos nem volt sok időnk, de kihoztuk belőle a legtöbbet. A képek sokkal jobbak lettek, és még élveztem is a fotózást. Elégedetten mentem haza, jól sikerült. A következő alkalomra már eltűnik a félelem belőlem, helyét csupán az egészséges izgalom váltja majd fel.
Mindkét fotóshoz látatlanban indultam, szerencsére mindkettőjük korrekt volt, megbízható, kedves, de ennek ellenére nem árt ha tudunk pár információt mielőtt beleugrunk.
Nap szépe lányok: Antal Krisztina, Bacsi Brigitta, Balhási Johanna, Bali Zsuzsanna, Balogh Edina, Balogh Krisztina, Bánfai Adrienn, Bányai Fruzsina, Böröcz Alexandra, Belléncs Anna, Bene Katinka, Benke Éva, Bereczki Roxána, Bognár Ramóna, Bozzay Dóra, Brenner Fanni, Burján Dorina, Cser Alexandra, Cserni Emőke, Csizmadia Éva, Csonka Fruzsina, Debiec Jennifer, Erdélyi Renáta, Fülöp Niki, Fülöp Nikolett, Fekete Alexa, Fuith Jennifer, Hegedüs Lilla, Heigler Anita, Heizler Barbara, Herbel Henrietta, Homor Alexandra, Horváth Dóri, Horváth Klaudia, Jónás Kinga, Jordanics Julcsi, Jordán Rebeka, Kardos Viktória, Keglovics Erika, Kosztrub Ildikó, Kottler Borbála, Kovács Adriána, Kovács Bettina, Kovács Kitti, Kovács Roberta, Kovács Vivien, Laczi Zsófi, Laczi Zsófia, Lugosi Alexandra, Markó Virág, Mészáros Nikolett, Mészáros Nikolett Dóra, Molnár Alexandra, Nagy Alexandra, Nagy Andrea, Nagyapáti Eszter, Németh Eszter, Németh Hédi, Németh Tímea, Németh Viktória, Pék Violetta, Pintér Evelin, Prán Cintia, Pulai Dorottya, Pulai Vikitóth, Pulai Vikitóth Kitti, Pup Amarilla, Radnóti Mária, Rózsás Klaudia, Ress Katalin, Riba Regina, Roberta Inez, Rubina Kata, Sipos Mária, Szabó Renáta, Szabó Zsófi, Szőke Alexandra, Takács Dóra, Tamás Zsaklin, Tóth Adrienn, Toth Barbara, Vajda Alexandra, Varga Bettina, Varga Enikő, Varga Ildikó, Vass Enikő, Vörös Adrienn, Veiszmajer Adrienn, Vinczek Ivett, Vinkó Szabina, Závár Judit, Zsidó Andrea, Zsugonics Mónika.
Linkek a lányok fotóalbumaira: Laczi Zsófia, Debiec Jennifer, Horváth Klaudia, Radnóti Mária, Németh Viktória, Fülöp Nikolett, Zsidó Andrea, Bereczki Roxána, Bene Katinka, Balogh Krisztina, Böröcz Alexandra, Homor Alexandra, Pup Amarilla, Vörös Adrienn, Antal Krisztina, Riba Regina, Kovács Vivien, Kovács Adriána, Vinczek Ivett, Závár Judit, Hegedüs Lilla, Belléncs Anna, Varga Ildikó, Kovács Roberta, Nagy Andrea, Erdélyi Renáta, Szabó Renáta, Veiszmajer Adrienn, Markó Virág, Kovács Bettina, Jónás Kinga, Nagyapáti Eszter, Brenner Fanni, Fuith Jennifer, Horváth Klaudia, Heizler Barbara, Bali Zsuzsanna, Bognár Ramóna, Mészáros Nikolett Dóra, Vajda Alexandra, Horváth Dóri, Németh Tímea, Tóth Adrienn, Vass Enikő, Nagy Alexandra, Prán Cintia, Kosztrub Ildikó, Balhási Johanna, Herbel Henrietta, Bányai Fruzsina, Benke Éva, Vinkó Szabina, Keglovics Erika, Jordán Rebeka, Csizmadia Éva, Cser Alexandra, Rózsás Klaudia, Takács Dóra, Kardos Viktória, Balogh Edina, Tamás Zsaklin, Molnár Alexandra, Ress Katalin, Lugosi Alexandra, Varga Bettina, Szőke Alexandra, Burján Dorina, Bacsi Brigitta, Zsugonics Mónika, Pék Violetta, Kottler Borbála, Németh Eszter, Heigler Anita, Fekete Alexa, Tóth Barbara, Kovács Kitti, Bozzay Dóra, Roberta Inez, Varga Enikő, Bánfai Adrienn, Pintér Evelin, Rubina Kata, Csonka Fruzsina, Szabó Zsófi, Sipos Mária, Jordanics Julcsi, Pulai Dorottya, Pulai VikiTóth Kitti, Németh Hédi, Cserni Emőke.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Dildós szex pornó casting Somogyi Nóra és Stibla Krisztina
Egy kisérletben meleg, leszbikus, és heteró pornót mutattak nőknek és férfiaknak. Az eredmények szerint a [...]
Szexshop Budapesten a legjobb az INTIM CENTER
Az emberek intim szórakoztató dolgokat sokat vásárolnak. A budapesti szexüzlet és online szexbolt és szexwebshop [...]
Intenzív spricceléssel hosszú orgazmusod lesz potencianövelő szerrel
A libidónövelő és erekció segítő szerek, segítenek felfedezni a minden elsöprő orgazmust és megtapasztalni a [...]
Mi az ami kilóg a webkamerás és OnlyFans lányok vaginájából? Lovense Lush!
A vibrátorok közül egy szuper vibri, amely törli a határokat és a távolságokat! A távolsági [...]