Miután plagizálás miatt szerződést bontott Návai Anikóval a Nők Lapja, közleményben tájékoztatott az üggyel kapcsolatos álláspontjáról. Návai Anikó újságíró átkúrta a népet és a médiát.
Ha újraírhatná ezt a cikket, mit csinálna másként?
Miért kellene másképp csinálnom bármit? Miért baj az, hogy írtam egy interjút Scarlett Johanssonnal, és segítettem a Fekete Özvegy magyarországi promócióját? Azt hiszem, hogy korrektül jártam el, amikor elmentem a Disneyhez, és megkértem, hogy segítsen. És amikor kétszer azt a választ kaptam, hogy nem, megpróbáltam a lehetőségeimen belül, a legjobb tudásom szerint megoldani egy feladatot.
Fairnek érzi a Nők Lapja reakcióját?
Erről 20 éves munkakapcsolat után nem szeretnék beszélni.
Fairnek érzi a HFPA elleni támadásokat?
A HFPA ellen gyakorlatilag boszorkányüldözés folyik. Minket március óta megfosztottak a megélhetésünktől, de megígértük, hogy megreformáljuk magunkat. Most minden második nap van taggyűlésünk, ahol erről beszélünk, és ezen a héten szavazunk a reformokról.
Ahogy korábban az Index is megírta, a Nők Lapja azonnali hatállyal szerződést bontott Návai Anikóval. Itt a kamu fotó:
Persze miután kiderült, hogy a filmes szakmában jól ismert újságíró plagizálhatott abban az anyagában, amelyet Scarlett Johanssonnal készült exkluzív interjúként közöltek.
Mint kiderült, a szerző más anyagokban megjelent idézetekből ollózott össze saját cikket, mindezt a források megemlítése nélkül, ami azt jelenti, hogy a beszélgetés meg sem történt a két fél között. Illusztráció Nádai Anikó bikiniben:
Návai Anikó, aki egyébként a Hollywood Foreign Press Association (HFPA) külföldi újságírókat a soraiban tudó szervezet magyar tagja, később beismerte, hogy jogosulatlanul használt fel idézeteket a Scarlett Johansson Oscar-díjra jelölt színésznővel készített interjújában. Illusztráció névrokonnal Nádai Anikó bikiniben:
A történtek után az ugyancsak a Central Médiacsoporthoz tartozó 24.hu is jelezte, hogy megszakítják a kapcsolatot Návai Anikóval, és megvizsgálják a korábbi anyagai valóságtartalmát.
Návai Anikó nem érti, mi a gond az összeollózott interjújával! Ha tehetné, akkor sem csinálná másképp, Návai Anikó szerint ugyanis a lehetőségeihez mérten járt el. Szerinte a Scarlett Johansson-interjúban egyáltalán nem szerepel, hogy ez egy friss beszélgetésből íródott volna, az pedig, hogy az újságírók régebbi interjúkat használnak fel, bevett gyakorlat.
Ahogy korábban az Index is megírta, a Nők Lapja azonnali hatállyal szerződést bontott Návai Anikóval, miután kiderült, hogy a filmes szakmában jól ismert újságíró plagizálhatott abban az anyagában, amelyet Scarlett Johanssonnal készült exkluzív interjúként közöltek. Mint kiderült, a szerző más anyagokban megjelent idézetekből ollózott össze saját cikket, mindezt a források megemlítése nélkül, ami azt jelenti, hogy a beszélgetés meg sem történt.
Már nem először vádolják plágiummal Návai Anikót: egy Roman Polanski és egy Johnny Depp interjúja is gyanús.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Budapesten az INTIM CENTER szexshop a legjobb, a Károly krt. 14. sz. alatt a félemeleten
Magyarországon az első és legjobb szexbolt a Budapesten az INTIM CENTER szexshop a Károly krt. [...]
Potencianövelőkben gyógyszerek hatóanyagait találták
Hét gyógynövény-kivonatnak hirdetett, de valójában Viagrával és más hasonló szerekkel „feljavított” potencianövelő szert talált a [...]
Ezt a kapszulát bekapod és áll a farkad, nagyon fasza potencianövelő szerek itt
Biztos nincs, olyan nincs, hogy bizonyosan ez a legjobb potencianövelő, és rendben lesz a libidó! [...]
Szexshop online webáruház árukereső
Szexplaza.hu erotikus weboldal és online szex shop áru és tartalom kereső. Írd be a keresendő [...]