Nők, akik betegesen kívánják a faszt

Izgalmas, sőt izgató lehet egy férfi számára, ha a látóterébe került nőről kiderül, hogy habzsolja a szexuális élvezeteket. De vajon hol van a határ a szexuális szenvedély és a mániás szexuális aktivitás, a nimfománia között?

Bár a szexuális vágy felfokozottsága önmagában nem tekinthető betegségnek, más tünetek megléte esetén figyelmeztető, kórjelző tünet lehet. A köznyelv ennek ellenére nem tesz különbséget a nagy étvágyú, szexuálisan nyitott és befogadó nők, valamint a felfokozott vágytól (is) szenvedő betegek között. A legtöbb esetben ez szerencsés is, hiszen a vágy meglétét önmagában kórosnak tekinteni visszásságokat eredményezne, főleg úgy, hogy a közgondolkodás, az átlagnál magasabb női szexuális étvágyról úgy általában, egyébként is sértő módon nyilatkozik. Míg a szexet kergető férfi nagymenőnek számít és környezete ezt a viselkedést általában meg is erősíti, addig a hasonló módon viselkedő nők megítélése kifejezetten negatív, még akkor is, ha mindemellett környezete, némi erotikus potyázás reményében, kihasználhatja adakozó kedvét.
Mi is az a nimfománia? – A jelenség egyféle kóros nemi igazgatottság megjelenése a nőknél, amely nemritkán ideg- vagy elmebetegség tüneteként, vagy ahhoz kapcsolódóan lép fel. Jellemző rá az általános (nem csak a szexualitás területén) fellépő fokozott izgatott állapot, az érzéki ingerek állandó jelenléte és az azokra való fokozott válaszkészség mániákus erőssége. A nimfomániában szenvedő nőknél az orgazmus elérésével nem csillapodik a szexuális vágy, hiszen a gyönyörtől és az ezekhez kapcsolódó lelki-szellemi kielégüléstől függetlenül, zsigeri módon, folyamatosan jelen van. A vágyain uralkodni képtelen, és felrúgja vagy semmibe veszi a társadalom kulturális szokásait és elvárásait, hiszen fel sem mérheti azokat. A nők egy részének zavarba ejtő, olykor ijesztő szexuális magatartása így természetesen nem jellemhibából, hanem betegségéből adódik.
Az erős szexuális vágy még nem nimfománia – Ezzel szemben gyakran sütik rá a nimfománia bélyegét azokra a nőkre is, akiknek szexuális vágyai erősebbek az átlagnál, vagy ugyan átlagos, csak éppen nem rejtik véka alá, hogy ők szeretik a szexet. Hiszen valahogy, valamiért ez még mindig a férfiak privilégiuma maradt, és ha egy nő deklaráltan élvezi a szexualitást és nyíltan vállalja, hogy keresi is az alkalmat arra, hogy szexuális késztetéseit, vágyait és álmait egy vagy sok partnerrel megélje, azt elítélik.
A szexuálpszichológus – A nimfomániával kapcsolatban a hétköznapi szóhasználat nagyon eltér a klinikaitól. A vicc azt mondja, hogy nimfomán az a nő, aki többet hajlandó szexelni, mint a másik. Némelyik vicc hozzáteszi, hogy többet hajlandó szexelni, de az én pasimmal.
Vannak azonban olyan esetek, amikor nem rosszindulat vagy irigység miatt merül fel a kérdés, hogy mi számít kórosnak. De hogy mikortól nevezhető kórosan soknak a vágy, arra nem adható számszerű válasz. Talán éppen azért, mert a szexuális vágy fokozódása önmagában még nem kórjelző tünet, a szabad akarat és a párkapcsolati szabad törvénykezés szokásjoga miatt vágyni igenis szabad, az lehet inkább a kérdés, mit kezd az illető hölgy a vággyal, valamint az, hogy van-e egy mögöttes impulzus a vágy mögött, vagy “csak” a szexuális kielégülés a célja. Az sem mindegy, hogy a számos aktus célravezető-e, és ha igen, okoz-e problémát mindez egy tartós kapcsolatban, vagy számos egyéb kapcsolat szükségeltetik a kielégülés élményéhez.
A nimfománia mellé tehát fel kell mutatni még pár dolgot, hiszen önmagában a “túlzott” szexuális vágy fokozott jelenléte fölött nem fog ítélkezni a klinikai kódex.
De mikortól kóros a jelenség?
– Ha számos, párhuzamos partnerrel élhető csak meg a kielégítő szex, megfelelő hajlandósággal bíró tartós kapcsolat esetén is szükségesek a “külső” kapcsolatok
– Ha a normák felrúgásával jár a kielégülés megszerzése, alkalmazkodási problémákat okoz a vágy kielégítését célzó viselkedés
– Ha a személynek szenvedést, súlyos gondot okoz ez a vágy
– Ha a kapcsolatban, a partnertől nagyon különbözik a habitus és ez okoz problémát (Ez nem kóros, “csupán” szenvedést keltő állapot.)
– Ha a szexuális partnert az illető tárgyként kezeli és csak így képes az orgazmusra
– Ha a kielégülés élménye a számtalan aktus megléte esetén is elmarad
– Ha az illető hölgy női mivoltát nem érzi megfelelőnek, azzal elégedetlen a számos aktusok nélkül, és az összefüggésről nem lehet simán “lebeszélni”
– Ha a szexuális aktusra nem a megszokott értelemben vett vágy hajtja az illetőt, hanem egy olyan impulzus, mely ettől különböző, de erős késztetést okoz.
Azt mondhatjuk tehát, hogy önmagában a vágy nem kóros, bármekkora is legyen az. De kóros és/vagy szenvedést okozó lehet:
– a kötődési zavar,
– a normáktól elrugaszkodott viselkedés,
– a kényszergondolat,
– a kényszercselekvés,
– párkapcsolatban a szexuális habitus eltérése,
– a szexuális identitás vagy az önbizalom gyengesége,
– a megszokottól eltérő és másnak vagy a személynek szenvedést okozó különleges vagy extrém szexuális preferencia.
A felsorolás persze koránt sem tekinthető teljesnek, de messzire vezetne minden olyan probléma említése, melynek tüneteként a fokozott szexuális vágy megjelenhet.
Mindezek külön-külön kezelendő problémák, bár a felszíni tünete bármelyiknek lehet a felfokozott szexuális étvágy. Azaz: amikor a nimfomániáról beszélünk a szó hétköznapi értelmében, akkor számos, egymástól nagyon eltérő kérdéskört feszegetünk, nem szabad tehát általánosítani.
Óvatosan a betegség fogalmával! – William Acton 1857-ben “A nemző szervek funkciói és zavarai” (1857) című könyvében ezt írta: “Megállapítom, hogy a nők többségét szerencsére semmiféle szexuális érzések nem zavarják.” Majd jöttek századok, és a nők szexuális viselkedésének társadalmi megítélése változott, nem kis nehézségek árán. A szerepelvárások és normák változásának hatását a párkapcsolatokban jól példázza a vicc, amelyben a férfi felsóhajt: “Már a szex sem az igazi, amióta a nők is élvezik!” A társadalom szempontjából is fontos tehát, hogy a női szexuális vágyat, önmagában, ne tekinthesse senki betegségnek.
A vágy és ami mögötte van – A pszichológus szerint távolról nehezen definiálható, hogy a különböző szexuális vágy önmagában, vagy a közelségkeresés, önbizalomhiány, kommunikációs zavar, vagy egyéb baj áll-e a túlzott vágyra panaszkodó felek problémáinak hátterében. A kapcsolaton belüli szabad törvénykezés szokásjoga miatt pedig nem is tesz jót az ilyesmi. Az országos szexteszt adatai alapján a heti egyszeri szexuális aktus még teljesen átlagos szokásnak minősül, a több jóval gyakoribb, mint a kevesebb, de sok-sok boldog pár létezik ettől különböző gyakoriságú nemi élettel. A szexuális vágy felfokozottsága önmagában tehát nem kóros, noha jele lehet olyan problémának, amely segítséget igényel. De ez igaz a testünk minden fiziológiai eltérésére, szélsőségére és sajátosságára. A cikk eredeti címe: Nők, akik betegesen kívánják a szexet. Forrás: Life.hu Kassai Tini


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Ha nem megy jól a szex, egy jó potencianövelő tuti segít

A pasikra nehezedő egyre inkább stresszes életmód, a munkával kapcsolatos stressz, a társadalmi nyomás, meg [...]

Új szexshopok és professzionális erotikus játékok a szexiparban

Online szexboltban 10 megrendelésből 7-et férfiak csinálnak, ahogy a magyarok rendelnek egy szexboltban. Az életkor [...]

Nem ciki, már trendi a potencianövelő mert hatékony

Sok vásárlói, lakossági panasz érkezett az ÁNTSZ-ez, többek közt a potencianövelőkkel kapcsolatban, ezért ezt is [...]

Bíznod kell a farkadban, hogy feláll amikor szükséged van rá

Történelmileg a férfi szexuális tevékenységet nemcsak a nemzés garanciájának tekintették, hanem az egész család jólétét [...]