Örömlányok,  Erotika,  Magyar lányok,  Szex,  Szexhírek cikkek

48 milliót kap a Szexmunkások egyesülete

48 milliót kap a Szexmunkások egyesülete. Ha ezt szétosztanák a kurvák között, napokig ingyen szopnának a ribancok, tiszta kánaán lenne! Jobb helye nem is lenne a pénznek! Na de komolyan.

kurvak_penzt_kapnak

Magyarországon ma körülbelül 15 ezer szexmunkás tevékenykedik. A szexmunkás olyan gyűjtőfogalom, amibe beletartozik mindenki, aki a szexiparban dolgozik – írta közleményében a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete. Árva Tamás, a jogsegélyszolgálat munkájában részt vevő ügyvéd szerint a szexmunkások jogkövető magatartása sokat fejlődött az elmúlt időszakban: míg korábban akkor keresték meg a jogsegélyszolgálatot, amikor már eljárás folyt ellenük, mára a probléma megelőzése érdekében keresik fel őket, jogszabályi háttérről kérnek tájékoztatást. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a szexmunkára vonatkozó jogi szabályozás nem megfelelő – hívta fel a figyelmet az ügyvéd.
A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete mintegy 48 millió forintot nyert pályázaton a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében. A program 2008 decemberében indult és 2010 november végig tart. A program hosszú távú célja – mint a közleményben olvasható – a szexmunkások emberi jogainak érvényesítése, társadalmi reintegrációjának elősegítése, kiszolgáltatottságuk csökkentése és esélyegyenlőségi helyzetük javítása.
További cikkek a témában: A galaci faszszopó kurvák olcsóbban szopnak – Kamionos gyilkolja az útszéli pár meurós prostikat – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Az orosz cári balett tinilányainak és madamjainak titkaiból – Baszdmeg az Olimpiq szex innováció oldalon – Magyar lány szüzessége eladó – Tinikurvák úgy öltöznek, hogy szellőzzön a picsájuk – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A prostitúció egy mély gödör – Sztárok és luxusmadámok – Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket – Luxusprostik az egyetemen, a tandíjat összebasszák – Utcalányt csinált belőlem – Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1.rész 2. rész 3.rész 4.rész – Lecsukták a 17 éves borsodi prostituáltat – Hármat szeretnék: a szádat, pinádat, seggedet – A kurvák a legjobb pszichológusok – Keleti Györyi kurválkodott – Megbaszom az összes kurvát – Mit tett Molnár Anikó a hercegségben kétmillióért? – Kurva vagyok üss kedvedre, szopass meg, bassz szét – Virtuális húspiac: partner, szexpartner, masszázs, domina – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon

Leave a Reply