Erotika,  Szex,  Történetek

Koromsötét – szex történet

Egyetemista voltam és csóró. A szüleim támogattak, de nem várhattam el tőlük, hogy túl sok pénzt adjanak. Maradt az, hogy igyekezzek jó eredményt elérni az ösztöndíjhoz, illetve egyéb forrásból egészítsem ki a jövedelmemet. Ez az egyéb forrás magánórák tartása volt. Tanítottam mindent (magyar, történelmet, nyelveket) mindenkinek (fiatalnak, öregebbnek) és nagyon élveztem. Pénzt kerestem, de úgy, hogy még tetszett is. Lassacskán minden időmet a magántanítványok tették ki. Egyszer egy tőlem 10 évvel idősebb hölgy (Kriszti) jelentkezett nálam, hogy engem ajánlottak miszerint felvételire nagyon jól fel tudom készíteni. Kriszti nagyon szép volt, vékony, de sportos test, gyönyörű hosszú szőke haj és ami tetszett, hogy szinte soha nem használt semmi sminket. Teljesen természetesen volt szép.

milf-pina-kurva

És persze most is az. Hát nem sok idő volt (alig 2 hónap) és enyhén szólva voltak foltok a tudásában, de belevágtunk. Nem is vették fel, de nem csodálkoztunk, hanem folytattuk a munkát. Közben jó barátság alakult ki köztünk. Megtudtam, hogy éppen elvált. Nem volt semmi extra. Első nagy szerelme vette el, de az évek alatt a láng kihunyt és valahogy egyszerre úgy érezték már nem egymáshoz valók. Szépen megbeszélték és különösebb lelki megrázkódtatás nélkül elváltak. Nem sokkal utána a volt férje újra megnősült és Kriszti még az esküvőre is elment.
Folytak az órák, hetente egyszer, kétszer mikor hogy értünk rá. Egy külvárosi részen lakott, egy hosszú utca végén, ahol nem volt világítás és a busz elég messze állt meg a házától. Ezért aztán ha télen sötétben mentem hozzá, akkor a buszhoz autóval kijött elém és vissza is vitt legalább a buszig. Így történt egy nevezetes szép napon. Eljött elém, hazavitt, megkezdtük az órát. Teázgattunk és közben beszélgettünk. A szokásos kellemes hangulatú óra volt. Nagyon jól éreztük magunkat. Egyszer csak áramszünet lett hirtelen. Sebaj! Beszélgettünk tovább. De az áramszünet hosszabbra nyúlt a vártnál és mondta, hoz gyertyát. Elindult ki, nagyon lassan tapogatózva, mert koromsötét volt. Kintről sem szűrődött be fény, mert utcán amúgy sem volt világítás mint mondtam. Már a nappaliban járt, amikor egyszer csak nagy robaj, valamiben megbotlott, elesett. Utána mentem, hogy segítsek, de én is csak tapogatóztam. A kanapét hamar megtaláltam, de aztán Őt is.
Majdnem felbotlottam benne aztán hozzáértem, tényleg nem szándékosan a melleihez. Elnézést kértem, mondta semmi baj véletlen volt. Megtaláltam a kezét megfogtam, felálltunk és mivel tudtam merre a kanapé odavezettem és leültünk. Azt mondta nem lesz gyertya, de ha tudom várjam meg az áramszünet végét. Folytattuk (volna) az órát. A kezét el akartam engedni, mert ültünk és már „biztonságban” volt. Azt mondta fogjam tovább. Elmondta, hogy gyerekkora óta nagyon fél a sötéttől. Piciként az volt a büntetés, hogy tökéletesen sötét szobába zárták akárhogy is kiabált. Ez a kegyetlen büntetés mély nyomokat hagyott benne, bár a szüleit nagyon szerette és mikor pár éve meghaltak balesetben mélyen megrázta. Ebben a házban lakott felnőttként is. Jó kezét fogva ültem mellette tovább.
Egyszer csak ahogy beszélek hallom nagyokat sóhajt és furcsán veszi a levegőt. Valamit kérdeztem Tőle. Nem válaszolt csak sóhajtott. Először nem tudtam mire vélni. Voltam már lánnyal, de ez a helyzet nagyon fura volt és valahogy nem vettem észre, hogy engem akar. Úgy sosem gondoltam Rá, mint nőre, eszembe sem jutott Vele a szex. Érezte, hogy én nem fogok kezdeményezni. Egyszer megszólalt: „Lehet, hogy meglepődsz, de én szeretkezni akarok Veled.” A meglepetéstől szóhoz sem jutottam, de Ő egyre jobban sóhajtozott. Felocsúdtam és elkezdtem a kezét, majd az arcát simogatni. „Így nagyon jó, lassan…… De nincs óvszer sajnos.” – mondta. „Van kedved szájjal?” Nem mondott semmit, csak hozzám hajolt és elkezdett csókolni, amit viszonoztam. De ez a csók is lassú volt. Végtelenül jól esett. Közben mindkettőnk keze elindult a másikon felfedező útra. Nem láttunk semmit és a kezünkkel kellett látni a másikat. Csókok, simogatások. Arcra, nyakra, kézre. Majd a pólójához értem, amit levettem róla, ő pedig az enyémet rólam. Ezután megsimogattam a melleit, aminél éreztem, hogy a melltartó alatt már ágaskodnak.
A melle nem volt túl nagy, de szép formás. Már amennyire a kezemmel láttam. Kigomboltam a szoknyáját ő a nadrágomat és felálltunk először én az övét húztam le lassan, majd ő az enyémet. Majd hanyatt dőlt és a kezem a bokájától elindult lassan felfelé a vénusz dombjához a comb belső oldalán. Ettől libabőrős lett, de hallhatóan nagyon élvezte. Továbbra is nagyon lassan csináltuk. Kezem felfedezte egész testét, és övé az enyémet. Nem láttunk semmit, de mégis láttam. Ha nem is a szemeimmel, hanem a kezeimmel. A simogatáson kívül meg is pusziltam minden porcikáját. Majd levettem a melltartót. A nyelvem elkezdett a bimbóival játszani, körbenyaltam, szopogattam. Elégedett sóhajjal nyugtázta ténykedésem. A bugyija teljesen átnedvesedett. A bugyi oldalán benyúlva simogattam a punciját. Éreztem, hogy nemrég borotválhatta, mert épphogy csak volt valami rövid borosta. Majd sürgetett, hogy vegyem le a bugyiját. Szép lassan lehúztam. Az egész este legdurvább mozzanataként megfogta a fejemet és oda tolta a puncijához, hogy nyaljam. Persze ez sem volt durva igazából. Szépen lassan elkezdtem nyalni egészen a feneke lukától a csiklóig.
Az eddigiek is tetszettek Neki, de ez áramütésként érte; néhányszor csak kívül nyaltam meg, de elélvezett. Egy pici pihenőt kért, miközben csókolóztunk, a kezem hol a mellét simogatta, hol a fenekét, combját, majd a puncijához értem, és simogattam és a csiklóját dörzsölgettem. A kezemet a szájához vitte szopogatta és visszatolta. Visszatolta a fejemet és ezúttal a csiklóját a számba vettem, szoptam és a teste rövidesen összerándult és nagyon hosszú mély orgazmusa következett, de ezután szinte azonnal kérte ujjazzam meg. Bedugtam egy majd több ujjamat a hüvelyébe és előbb lassan, majd egyre gyorsabb ütemben húzogattam. Közben a nyelvemmel a csiklóját nyalogattam, ajkaimmal harapdáltam. De a legfrenetikusabb akkor következett, amikor a nyelvemmel hatoltam be. Már harmadszor élvezett el, ezúttal hangos sikongásokkal kísérve. Majd ismét csókolóztunk. Ezután mondta, már biztos az én szerszámom is nagyon szeretne egy kis kényeztetést. Mi tagadás eddig bár a testem felfedezte, de ezt valahogy kihagyta.
Levette az alsónadrágomat a makkomat körbe nyalta és szépen lassan tövig bevette és istenien elkezdte szopni. Én majdnem elélveztem, a fejét megfogtam erre érezte, hogy inkább jobb ha leáll. De azért a farkamat simogatott tovább is. Én hanyatt feküdtem és rövidesen a puncija a fejem fölé került és 69-es pozícióban kezdtük egymást kényeztetni. Egyszer csak úgy éreztem nem bírom tovább, és ő is egyre nagyobbakat nyögött. Én a nyelvemmel a puncijában, a farkammal szájában. Ezt nagyon szeretem. Majdnem egyszerre élveztünk el. Az orgazmusom előtt kivette az utolsó pillanatban a szájából és úgy mentem el. Kicsit sajnáltam, hogy nem a szájába, hanem valahova a földre ment, de nem bánkódtam. De ugyanúgy feküdtünk tovább. Majd leszállt rólam, egymás mellé feküdtünk és azt mondta, csak orálisan még sosem élvezte ennyire, de kár hogy nem dughatom meg. Ennyiben maradtunk. Nem tudom meddig feküdtünk így. Egy idő múlva megkért, nyaljam ki még egyszer, de most rögtön hatoljak be. Oda mentem a hívogató puncihoz és bedugtam a nyelvem. Egyszer, kétszer, sokszor ….. A kezemmel a csiklóját dörzsöltem, vagy a mellbimbóival játszottam. Megint elélvezett.
Közben visszajött az áram. A szomszéd szobában felkapcsolódott a villany és némi fény átszűrődött. Nem túl sok, de felmérhettem szememmel is a testét. Felkapcsolta a lámpát a kanapénál, átment a másik szobába lekapcsolni a villanyt. Majd visszajött a kanapénál is lekapcsolta. Azt mondta így már nem is fél a sötétben. Közben látta és persze érezte is, hogy a szerszámomba visszatért az élet. Hanyatt döntött és azt mondta, most nem a szájával fog segíteni rajtam, hanem ki akarja verni. De nem ezzel kezdte. Körbe simogatta, puszilgatta a zacskómat, a péniszemet. Továbbra is lassan. Egyszer a kezével elkezdte tényleg húzogatni a farkamat. Kértem, hogy kicsit csinálja erősebben, amit meg is tett. Éreztem mindjárt itt a vége és meglepetésemre most pont az ellenkezőleg a korábbiakkal a szájába vette és oda élveztem el. Életem egyik legnagyobb orgazmusa volt. Utána azt mondta, hogy még sosem engedte, hogy a szájába élvezzenek, de valahogy ekkor kíváncsi lett. Ott a kanapén aludtunk el.
Reggel mire felébredtem ő már letusolt felöltözött. Miközben a reggelit készítette én is letusoltam felöltöztem. A reggeli közben megbeszéltük hogyan tovább. Nagyon jó volt és abba maradtunk, hogy a jövőnket nem a másikkal képzeljük el de ezt megismételjük többször is. Minden óra után a villanyokat lekapcsoltuk és szeretkeztünk, de mindig csak orálisan elégítettük ki egymást. Mikor már kezdett később sötétedni, egyre később jártam hozzá. A történet vége az lett, hogy másodszorra felvették. Egyszer utoljára világosban szeretkeztünk és akkor az orális szex mellett volt rendes szex is. De ez már nem volt olyan érdekes. A felvételi vizsgája után már kevesebbet találkoztunk de többet nem szeretkeztünk. Összejött élete nagy szerelmével. A kapcsolatot azóta is tartjuk, bár a párjával elköltöztek a Távol Keletre.

Leave a Reply