Online prostitúció, így keress pénzt az interneten

Onlyfans az egy újhullámos pornósite, ami menedéket nyújt a munkanélküli szexmunkásoknak. Mára már kristály tisztán kirajzolódott, hogy a TikTok mellett az Onlyfans az a közösségi oldal, amire érdemes mostanában odafigyelni. Egyrészt versenytársaival szemben ez egy előfizetéses platform. Másrészt, bár az Onlyfans elsősorban felnőtt tartalmak miatt vált közismertté, az utóbbi időben elkezdtek megjelenni mezei celebek, előadók is, akik előfizetőiknek más számára elérhetetlen, exkluzív tartalmakat adnak. Persze akárhogy is szépítjük, a site főprofilja továbbra is a pornó, ami közel sem olyan veszélytelen, mint sokan beállítják.

Egy brit vállalkozó alapította még 2016-ban, ám a site az idei évben kezdte elérni, hogy a nagy médiavállalatok között emlegessék, köszönhetően annak, hogy mostanra több mint 30 millió regisztrált felhasználó és több mint 450 000 tartalomgyártó van az oldalon.

Ehhez persze kellett az is, hogy olyan arcok regisztráljanak az oldalra, mint Bella Thorne, az egykori Disney Chanel gyerekszínész, aki néhány nap alatt dollármilliókat kaszált. De miben különbözik az Onlyfans mondjuk a YouTube-tól vagy Instagramtól? Elsősorban abban, hogy a tartalomgyártók saját, egyedi tartalmaikat tölthetik fel mindenféle külső nyomás és tartalmi ellenőrzés nélkül úgy, hogy ingyenes társaikkal ellentétben itt eközben jelentős összegekre tehetnek szert – a négy évvel ezelőtti indulás óta a webhely legalább 600 millió dollárt fizetett ki az alkotóknak.

  • Mit tennétek, ha kiderülne, hogy a párotoknak van onlyfans regisztrációja és fizet a kurvák fotóiért és videóiért?
    – Még mindig jobb, mintha ő tölt fel képeket és videókat magáról és mások fizetnek neki, hogy lássák őt meztelenül vagy szex közben.
    – Aki eltűri, hogy a párja pornóra veri a farkát mellette, annak logikai alapon ezt is el kellene tűrni. Végül ha nem csalja meg, csak szexuális fantázia
    – Az, hogy dobálja ki a pénzt az ablakon, miközben tele a net ingyen pornóval? Igen, ekkora ostobaság nálam szakítóok. Önmagában a pornó bizonyos mértékben nem zavar.
    – Szakítanék. Láttam már egy pár kiszivárgott onlyfans videót, kit érdekel hogy valaki dildót szerel a szobabiciklire és azon teker meztelenül? Vagy hogy maszturbál? Vagy megdugják? Őszintén, tele a net ingyen pornóval, ezer meg ezer jó nővel akik mindent is csinálnak. Ha valaki ilyenért fizet ott mentálisan tuti félrecsúszott valami.
    Vagy nem hagyományos videókat néz hanem azt, ahogy valaki üvegbe fingik vagy eljátssza hogy kutya. Akkor is kidobnám, miután teleokádtam a budit.
    – Az onlyfans szolgáltatók (vagyis a kurvák) szoktak posztolni pl. Redditre ingyenes tartalmat is, vagy más fórumokra hogy ott toborozzanak úgymond fizetős követőket. Ez amolyan reklám, érted. Ha van egy konkrét felhasználónév akit tudsz, egy konkrét nőre kíváncsi vagy és rákeresel a neten, akkor tudsz róla ingyenes képeket is találni.

Az OnlyFans egy olyan oldal, ami teljesen másképp működik, mint mindegyik másik social media, sőt, az is kérdéses, hogy nevezhető-e egyáltalán annak, kezdve onnan, hogy egy fizetős oldal. Az tény, hogy a feltöltött tartalmak nagy része pornó, így kijelenthető, hogy valamilyen szinten az OnlyFans legalizálta a közösségi médiás pornótartalmakat.

A járvány nagy győztese
Ahogyan sok más területen, a koronavírus a prostituáltak munkáját is negatívan érintette, hiszen a sok országban elrendelt kijárási tilalmak, illetve éjszakai kijárási korlátozások miatt a testükből élők lényegében elveszítették a munkájukat. Nyilas szerint azonban több helyen is úgy hivatkoznak az OnlyFans-re, mint a prostituáltak és szexmunkások túlélési esélyére: az utcáról, bordélyházakból sokan áttelepültek az OnlyFans-re, ahol akár ügynökség, “futtatók” nélkül, saját döntéseik alapján, még fizikai kontaktus mellőzésével is tudnak közvetíteni erotikus tartalmakat, így a járvány viszontagságainak ellenére is bevételhez tudnak jutni.

Az oldal csekély egy hónap alatt 75 százalékos bővülést ért el, ami napi 150 ezer újonnan regisztrált felhasználót jelent. Noha az online szexmunkás-karrier anyagi megfontolásból kecsegtetőnek tűnhet egy világjárvány alatt, a profik szerint ez sokkal nehezebb és összetettebb annál, mint amilyennek tűnik.

“Az oldal a 2020-as évben lett európai szinten nagyon felkapott, ennek több oka van a fent említett prostituáltakat érintő válságon kívül. Egyfelől sok influencernek megcsappant a pénze, hiszen számos cég a marketingen kezdett el spórolni a válság kezdetén, emiatt a fizetett hirdetések száma lecsökkent. Emellett közrejátszik az is, hogy a kontentgyártók lényegében Instagramon, YouTube-on, TikTokon és mindenhol ingyen szórják a tartalmat, miközben ők is akarnak pénz keresni” – fejtette ki bővebben Nyilas az oldal népszerűségének lehetséges okait.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy a “hagyományos” közösségi média oldalakon és az Onlyfans-re való tartalomgyártás nem zárja ki egymást. Egyrészt az OnlyFans-en sem kell bevállalni mindent, illetve az Instagramon nagy követőtábort kiépítő influencerekre simán lehet, hogy akkor is vevők a követők, ha fizetni kell a tartalmakért – különösen, ha exkluzív, máshol el nem érhető tartalomról van szó.

A nagy része pornó
Pornóban így is szerepelhetsz jó pénzért. Az OnlyFans alkotói bármilyen dolgot közzétehetnek, amelyek nem engedélyezettek más közösségi oldalakon, de nem kizárólag erre a célra hozták létre. Valójában vannak olyan tartalomgyártók a webhelyen, akik nem csak felnőtteknek szóló tartalmakat töltenek fel – művészek, fitneszoktatók, szakácsok. Sőt, az utóbbi időben megjelentek a hagyományos celebek is, akik exkluzív tartalmakat adnak előfizetőiknek. Így tett például Cardi B is december végén, amikor “WAP” című videóklipjének kulisszatitkairól töltött fel tartalmakat az oldalra, több ezer dollárt keresve ezzel.

Tekintettel azonban az oldal a laza irányelveire, a OnlyFans elsősorban a felnőttartalmakra specializálódott szereplők paradicsoma. Ennek elsődleges oka, hogy mondjuk az Instagrammal vagy YouTube-al szemben itt cenzúrázatlan képeket és videókat tehetnek közzé, valamint élő közvetítéseket is csinálhatnak, ahol a követők valós időben léphetnek kapcsolatba a tartalomgyártóval. Utóbbi egyébként nem újdonság: a Gattyán György által alapított LiveJasmin épp emiatt vált népszerűvé világszerte, sőt az ilyen jellegű oldalak gyökeresen megváltoztatták a szexipart, hiszen a tartalomgyártók nincsenek olyan kiszolgáltatott helyzetben, mint az utcai szexmunkások.

Ráadásul a bevételek megosztása is gálánsnak mondható: a tartalomszolgáltatók megtartják jövedelmük 80 százalékát, míg a fennmaradó 20 százalékot a vállalat teszi el. Nem meglepő tehát, hogy a OnlyFans sok új felhasználót vonzott a koronavírus okozta karantén és nagyfokú munkanélküliség alatt.

Megvannak a hátulütői
Noha az “online szex” elsőre sokkal biztonságosabbnak tűnhet, mint a klasszikus értelemben vett prostitúció, hiszen nincs esély például fizikai bántalmazásra, azért veszéllyel bizony itt is számolni kell. Az online platformon erotikus, szexuális tartalmat közvetítők felvállalják arcukat, vállalva ezzel a társadalmi stigmatizációt. A munkaadók egyre gyakrabban térképezik fel a leendő munkavállalók internetes aktivitásait és maradjunk annyiban, hogy nem feltétlenül piros pont az online lábnyomunkban egy kis pornó az OnlyFans-en.

Aztán más pornósiteokhoz hasonlóan itt is gondot okozhat az aberrált tartalmak normalizálása, ami nincs jó hatással a fogyasztók pszichéjére és szexhez való viszonyára. Jó példa erre az a 21 éves nő, aki azért jelentkezett be az oldalra, hogy felhívja a férfiak figyelmét a rabszolga, alárendelt szerepjátékokra mutatott hajlandóságára. Több, mint 180 000 követőt vonzott be és havi 10 000 dollárt keres. Pénzért fiatal iskoláslánynak öltözik, és videózza magát, amikor hívja “apucit” miközben kéjesen a szájába teszi a babáknak gyártott cumit. Egyesek számára ez ártalmatlan fantáziának tűnhet, valójában egy nagyon bántalmazó szexuális viselkedés normalizálása. A weboldalon van egy „Strip for Tip” nevű funkció, amikor élő videó közben minél több pénzt küldenek az előfizetők a szolgáltatónak, annál több ruhát kell levennie magáról.

A pornográfia valójában prostitúció kamerával, az OnlyFans pedig prostitúció és pornográfia egyben. Ez része a szoftverplatformok és üzleti modellek új hullámának, amely kiterjeszti a pornóipar hatókörét.

A legnagyobb probléma azonban az, hogy az OnlyFans tökéletes platformot szolgáltat az online zaklatók és a szexuális kizsákmányolók számára. Több tartalomgyártó számolt már be róla, hogy egyes követőik a való életben követni és zaklatni kezdték őket – nem véletlen, hogy Julie Bindel, feminista író is felhívta már rá a figyelmet, hogy a tartalmat szolgáltató nők egy része rémült és bizony traumatizált.

Az oldallal kapcsolatos egyik legreménykeltőbb, de bizonyosan valótlan mítosz az, hogy a női tartalomkészítők erősek, függetlenek és rendelkeznek önmagukról, de többször kiderült már, hogy ez nem teljesen így van. Bindel az Evening Standarben számolt be egy recepciós nő történetről, aki munkájának elvesztése után regisztrált azt oldalra, mert azt mondták neki, hogy pénzt kereshet azzal, ha erotikus fényképeket tesz közzé magáról, és biztosították arról, hogy nem fogják zaklatni.

“Eleinte zseniális volt” – mondta. „Volt egy kis félmeztelenség, kerestem sok pénzt, de nagy nyomás alá kerültem, amikor azt kérték, hogy pornográf pózban filmezzem magam, sőt, még egy barátnőmmel is szexeljek. Ekkor nagyon kiborultam és letiltottam a fiókomat.”

Veszélyes tehát azt állítani, hogy az OnlyFans biztonságos. Nagyon kevés szó esik arról, milyen pusztító érzelmi és pszichológiai hatásokkal van a nőkre, illetve hogy mennyire veszélyes maga a tény, hogy gyakorlatilag árucikként megvásárolhatók. Abban reménykednek, hogy ha fogyasztási cikként kezelik magukat, az majd megtérül. Lehet, hogy az oldal szerencsét hozott a Bella Thorne-nak, de számtalan más nőnek ez nagyon sokba kerül.

1999. évi LXXV. törvény 4. §.
e) prostituált: az a személy, aki anyagi ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást nyújt, függetlenül az ellenszolgáltatás nyújtásának időpontjától, illetve attól, hogy az ellenszolgáltatás a szexuális szolgáltatás igénybe vevőjétől vagy – a szolgáltatásra tekintettel – más személytől származik;
f) szexuális szolgáltatás: a prostituált olyan, a szolgáltatást igénybe vevővel való testi érintkezést is igénylő tevékenysége, amely a szolgáltatást igénybe vevő szexuális vágyának felkeltésére, illetve annak kielégítésére irányul.

Így keress pénzt az OnlyFans segítségével

Ha te is rendszeres jövedelmet szeretnél elérni az OnlyFans fiókod segítségével, akkor nincs más teendőd, mint regisztrálni egy OnlyFans fiókot, tartalmakat gyártani, majd megmutatni az Instagram-, TikTok-, Facebook- vagy más követőidnek a linket. Ezután már csak rajtad és rajtuk múlik, hányan fizetnek elő, és mennyi pénzt kereshetsz vele.

Az OnlyFans gyakorlatilag egy közösségi oldal, ahol a felhasználók saját tartalmaikat oszthatják meg pénzért cserébe a követőikkel, a fanokkal. Az oldalt még 2016-ban hozták létre, de globálisan tavaly, a világjárvány hatására robbant be igazán: a munkájukat elvesztő sztriptíztáncosoktól és pornósztároktól kezdve az otthon ülő fiatal lányokig rengetegen regisztráltak az OnlyFansre – hogy, ha máshogy nem, akkor legalább a profiljukra feltöltött erotikus tartalmakkal pénzt tudjanak keresni. Bár eredetileg nem kifejezetten erotikus oldalnak lett kitalálva, mára leginkább egy előfizetéses pornóoldalként funkcionál.

Nők és férfiak egyaránt készíthetnek maguknak saját profilt, de a statisztikák szerint az OnlyFansen elsősorban fizetőképes férfi előfizetők vásárolják a nőkről nyújtott tartalmakat. Az előfizető férfiak havonta 8 és 30 dollár (tehát kb. 2300 Ft és 5800 Ft) között fizetnek azért, hogy olyan tartalmakhoz férhessenek hozzá egyes nőkről, amiket például az Instagram már pornográfnak minősítene. De a „fanok” – a saját szexuális ízlésüktől függően – maguk is megszabhatják, hogy mit szeretnének látni, és miért szeretnének pénzt kiadni: kérhetik, utasíthatják a nőket különféle videók és képek elkészítésére adott összeg fejében, vagy hogy megtartsák az előfizetőket.

Ebben a cikkben megtudhatod, mi az az Only Fans és részletes útmutatót adunk a rendszer használatához, melyből persze nem maradhat ki az OnlyFans regisztráció és a lehetséges hibák felkutatása. Az OnlyFans magyar felülete még nem készült el, de ennek a cikknek a segítségével angol tudás nélkül is bátran belevághatsz a dolgokba! Nem baj, ha nem vagy influencer, az OnlyFans az influenszereknek és bárkinek is egyaránt elérhető!

Mielőtt nekiállnál pénzt keresni, részletesen ki kell töltened az adatlapodat, és igazolnod kell, hogy tényleg te vagy az, aki regisztrált. Ez egy közelmúltban bevezetett szigorítás, hogy más nevével ne lehessen visszaélni, téged is véd. Ez azt jelenti, hogy amíg az adatlapod nincs teljesen kitöltve és az OnlyFans adminisztrátorai nem fogadtál el a fiókod, addig nem kereshetsz pénzt.

Előfordulhat, hogy elsőre nem sikerül mindent helyesen kitölteni, de ne aggódj, akárhányszor javíthatod a dolgokat, és ezen csak egyszer kell túlesni, utána már nem fogják kérni az azonosítást! Az OnlyFans használata innentől fogva sokkal könnyebb lesz!

Az OnlyFans működési elve valójában egyáltalán nem olyan biztonságos, mint ahogy azt előszeretettel beállítják. Azzal, hogy a férfiak privát üzenetekben kifejezett kéréseket, utasításokat is adhatnak a lányoknak, könnyen eltolódhatnak az erőviszonyok a felek között. Sok nő számol be arról, hogy a fanjaik idővel egyre durvább és durvább dolgokat kérnek tőlük, megalázó vagy éppen ijesztő perfomanszokat. A férfiak elvárják a nőktől, hogy a pénzért cserébe a legvisszataszítóbb szexuális fantáziáikat is megvalósítsák.
Gakori például az a kérés, hogy a öltözzenek be iskoláslány-ruhába, és játsszák el, hogy leszopnak egy játékmackót. Ez még mindig csak az enyhébb kategóriába tartozik, pedig ha belegondolunk, egy nagyon is ijesztő jelenség húzódik meg az ilyen kérések mögött: a gyerekek szexualizálása. Az ilyen kéréseket ráadásul gyakran a lányok sem tartja problémásnak, ami sokat elmond arról, hogy milyen mindennapos normává vált azt a kívánságot elfogadni és eljátszani, hogy kislányok felnőtt férfiak utasításra szexuális aktusokat hajtsanak végre
– mondja egy gyakorlott felhasználó nő


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexbaba szüzességét árulták, de vehetsz magadnak guminőt, azzal jobban jársz

Időtlen idők óta a harcosok, tengerészek és kereskedők, akik hosszú ideig nem voltak otthon, speciális [...]

A kétvégű műfaszt szeretik a leszbikus lányok, Suppan Klaudia és Farkas Szilvia

Dupla, kétvégű dildót szeretnek a leszbikus lányok, Suppan Klaudia és Farkas Szilivia magyar pornósztárok. A [...]

Online szex shop és szexbolt Budapest belvárosban, az Intim Center Astoria

Milyen a jó szexshop? A jó szexbolt garantálja a teljes intim életet. A szexuális játékok [...]

Potencianövelők rendelése és budapesti személyes vásárlás az INTIM CENTER szexshopban

Gyakran előfordul, hogy a férfiak olyan problémával szembesülnek, mint a hatékonyság csökkenése. Ennek fényében sok [...]