Az ír kormány szokatlanul éles bírálata után Dublin érseke is kritikával illette a Szentszék hozzáállását a katolikus tisztségviselők által elkövetett megrontási esetekhez.
Diarmuid Martin érsek csütörtökön az RTE televízióban “bosszúságának, szégyenkezésének és rémületének” adott hangot amiatt, hogy az egyházon belül léteznek olyan csoportok, amelyek szembeszegülnek a gyermekek védelmét célzó intézkedésekkel.
“Roppant csalódott és ideges vagyok. Mit tegyünk, ha kidolgoztunk ugyan egy rendszert, ám egyesek figyelmen kívül hagyják azt? Mit tegyünk olyan csoportokkal szemben, amelyek akár a Vatikánban, akár Írországban megpróbálják megtorpedózni azt, amit teszünk, vagy egyszerűen nem hajlandók megérteni azt, ami történt?” – fogalmazott a főpap. Írország lakosságának 95 százaléka katolikus.
Szerdán az ír parlamentben a kormány és az ellenzék egyöntetűen támogatta azt az indítványt, amely azzal vádolja a Vatikánt, hogy “szabotálta” az ír püspökök 1996-as döntését. Ez utóbbi alapján lehetővé vált a rendőrség értesítése olyan esetekről, amelyekben fölmerült kiskorúak megrontásának a gyanúja. A Szentszék illetékesei azonban arra bátorítottak ír papokat, hogy ne hozzák a rendőrség tudomására társaik pedofilgyanús ügyeit, és így csúfot űzzenek Írország törvényeiből – hangzott a parlamentben jóváhagyott határozat. A szöveg megfigyelők szerint példátlanul kemény bírálatot jelent a Vatikán címére. Egyúttal pedig fordulópont az ír állam és a katolikus egyház viszonyában.
Első ízben történt meg ugyanis az, hogy a parlament nem helyi egyházi vezetőket, hanem egyenesen a Vatikánt tette felelőssé az utóbbi 17 év papokat érintő pedofil botrányaiért. A törvényhozás tagjai előtt mondott szerdai beszédében Enda Kenny miniszterelnök rámutatott: a megrontási és szexuális visszaélési eseteket feltáró – a kormány megbízásából készült – jelentés rávilágított arra a “hibás, elrugaszkodott, elitista és narcisztikus felfogásra, amely ma is jellemzi a Vatikán magatartását”.
Ennek velejárója, hogy bagatellizálja gyermekek megerőszakolását, miközben magasztalja az egyházi intézmények elsőbbségét, azok hatalmát és hírnevét.
“Csakhogy ez itt nem Róma, hanem az Ír Köztársaság, amelynek hatályos törvényei vannak” – hangoztatta a kormányfő.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Vibrátorok színes választéka szexshopban, budapesti szexbolt és online webáruház tippek
Vibrátorok színes választéka szexshopban, beszerezhetők sexshop online rendeléssel vagy szexüzleti személyes vásárlással. Ha férfi az [...]
Szexshop ötletek, az Intim Center minden nap nyitva
Célul tűztük ki magunknak, hogy segítsünk az embereket félelmeik eltávolításában, megtanulni elfogadni önmagukat és testünket, [...]
Potencianövelés, a leghatékonyabb tabletták és szerek az erekció érdekében
Potenciazavarról erektilis diszfunkcióról, röviden ED akkor beszélünk, ha a férfi nem tud olyan erekciót elérni [...]
A legjobb potencianövelők itt, rendelés és budapesti bolt
Szétesett a szexuális életed potencia probléma miatt? Csalódott vagy a csökkent teljesítőképessége miatt? Önbizalmad elhagyott, [...]