Újabb szexbotrány előtt áll az olasz miniszterelnök. Eddig számos modellről és prostituáltról derült ki, hogy intim kapcsolatba kerültek a nőfaló Silvio Berlusconival, most egy 18 éves marokkói modell állítja azt, hogy lefeküdt a miniszterelnökkel. Ráadásul az aktus idején még kiskorú volt, és hiába harcolnak a bevándorlók ellen az olasz kormánypártok, a kormányfő állítólagos partnere illegális bevándorlóként él Olaszországban.
A lány, akit az olasz sajtó csak Ruby-ként emleget, állítása szerint számos privát partin vett részt Berlusconinál, legutóbb idén tavasszal járt nála. A szerelmi légyottra pedig Berlusconi Milánó melletti villájában került sor.
Az állítólagos pikáns kaland Ruby rendezetlen státusának köszönhetően látott napvilágot. Amikor Rubyt kirakták a bérelt lakásából, nagy patáliát csapott. Kijöttek a rendőrök, és kiderült, hogy nincs tartózkodási engedélye, de a lány azt bizonygatta, hogy ismeri az olasz miniszterelnököt, sőt, még azt is elmondta nekik, hogy viszonyuk is volt. Berlusconi párttársai nem hisznek a lánynak, szerintük csak megint le akarják járatni a kormányfőt.
További Berlusconi botrányok: Berlusconi egyik kurvája csoportszexről vallott – Berlusconi szexpartiján négy lány jutott egy férfira – Berlusconi szexpartijának elképesztő fotói – Szexvideón Berlusconi – Elnökök és kormányfők szexbotrányai
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A pénisz ha szex közben lágy lesz mit kell tennie egy férfinak?
Miért puha a pénisz, ha egy férfi nemileg izgatott? A gyenge erekció komoly problémát jelent [...]
A szexkellékekkel is élvezkedik Zsichla Erika
Sokan nem mernek kipróbálni szexuális kellékeket. Akik igen, azok sem nagyon vallják be. Miért? Vajon [...]
Ilyen bombázó popókra izgulsz, és van kemény merevedésed? Férfi potencia!
A szexualitás amilyen egyszerűnek tűnik, annyira bonyolult. A cél nem az, hogy legalább tízszer elélvezzen [...]
A legjobb ajándékok feleségnek vagy barátnőnek egy szexboltból
Az ünnepek és az emlékezetes dátumok előestéjén a férfiak gyakran szembesülnek az ajándék kiválasztásának problémájával. [...]
