Szeretek vásárolni, nem tagadom. Abban a régi vágású áruházban, amely a kedvenc helyem, mindig hosszú sor áll a női öltöző előtt. Hogy időt spóroljak, gyakran átsurranok a férfiosztályra, ahol jó eséllyel senki sincsen.
Éppen néhány pulóvert és szoknyát próbáltam a fülkében, amikor váratlanul rám nyitott egy férfi. Szégyenkezve kaptam magam elé a kezem: félig meztelenül álltam a tükör előtt. A nagyon jóképű pasi (ezt azért volt időm észrevenni) legalább annyira zavarba jött, mint én, hiszen ő csak egy pulóvert jött felpróbálni és láthatóan nem erre számított. Néhány másodpercig némán állt, majd zavartan kisomfordált.
Zavartan húztam fel magamra egy nagyon dögös pólót, amikor hirtelen ismét kinyílt a fülke ajtaja és ugyanazt a férfi jelent meg. Ismét döbbenten álltam, ő azonban rendkívül energikusan behúzta maga mögött az ajtót, majd azonnal hozzám lépett és a karjaiba vett. Az egyik keze már a pólóm alatt járt, míg a másikkal felemelt az öltözőfülkében található kispadra. Szájával végigsimította a testem, szenvedélyes csókolta végig minden porcikámat.
Kábultan viszonoztam szenvedélyét. Azt sem tudtam, mi történik velem. A legmélyebb ösztönök diktáltak. Szenvedélyesen vetkőztettem le, én őt!, a teljesen ismeretlen férfit! Alig vártam, hogy az övé legyek. Ez a szeretkezés mindent felülmúlt. Az izgalmas helyszín, a fülke szűk tere, az egyszerre kényelmetlen és mégis kényelmes testhelyzetek feltüzeltek mindkettőnket. Együtt jutottunk a csúcsra, és egymás ölelésében lazultunk el.
Az egész csak néhány perc volt, mégis olyan érzésem volt, mintha órákon át szeretkeztünk volna. Mire magamhoz tértem, ő már felöltözött, szenvedélyesen megcsókolt, és ahogy eddig, egyetlen szó nélkül kilépett a fülkéből.
Azóta minden éjszaka álmomban a titokzatos idegennel szeretkezem az öltözőfülkében, és az éjszaka közepén arra ébredek fel, hogy a testemnek már-már fáj a férfitest hiánya.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Vibrátor, szexi fehérnemű és körömcipő a csábításért
Online szexbolt és szexshop üzlet az Intim Center. A szexuális élet diverzifikálásához és fűszer hozzáadásához [...]
Ha nincs igazi puncid, kapni művagina maszturbátort
A maszturbáció természetes folyamat, nem romlott, mint egyesek hiszik. A saját testével való játék egyértelművé [...]
Szex segédeszközök ajánlója sexshop termékekből
Sexshop ajánló férfiaknak és nőknek, fiúknak és lányoknak, valamint heteró és homó pároknak is. Az [...]
Szükséged van szexuális játékokra? A cikkből megtudod…
Hogyan lehet megérteni, hogy itt az ideje, hogy menjen a szexboltba játékokért? Van egy egyszerű [...]