Tovább dagad a szépségkirálynő-választás körüli botrány. A versenyből két lány csalással vádolta meg a zsűrit, amit a jogtulajdonos azonnal dokumentumokkal cáfolt meg. A vita azonban nem csendesedik. A vádaskodók azt mondják, híres édesapa, gazdag pártfogó nélkül nem lehet labdába rúgni a szépségkirálynő-választáson. Ezek a mendemondák a műsor producerét, Hajdú Pétert sem érték váratlanul.
Köztiszteletben álló, biztos egzisztenciával rendelkező emberek voltak a zsűriben, akik közül nem egy milliárdos vagyonnal bír. Tűzbe merem tenni értük a kezem. Senki sem teszi kockára a jó hírét azzal, hogy ilyen mutyikban részt vegyen – mondta a Hajdú Péter.
Nem Kocsis Korinna szépségével, hanem a személyiségével volt a gond a Magyarország Szépe Kft. tulajdonosai szerint. Korinna élő adásban utasította vissza a harmadik helyezettnek járó koronát és a Miss Intercontinental címet.
A nézők, a közönség csak egy nagyon szép lányt látott a színpadon, ezért is ítélték neki a 2013-as Miss World Hungary magyar szépségverseny közönségdíját. A zsűri tagjai, akik jobban megismerhették a 22 éves kozmetikus lányt, már egészen másképp ítélték meg a szépséget. Szerintük Korinna személyisége volt az akadálya annak, hogy mellé tegyék le a maximális voksukat.
Szépségverseny cikkek: Kocsis Korinna szerint csalás a szépségverseny – Reichenbach Edit nyomozó popsit mutatott bikiniben – Albert Alexa lett a címlaplány – Radnai Eszter boncmester – Csak egy jó popsi kell a győzelemhez a kifutón – Exhibicionista gátlástalan pinák, vagy csak a pénz kell nekik – Miss Budapest lánymustra – Miss Australian Gold csajok szépségvetélkedőn.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Sexshop vagy szexshop? Mindegy, az INTIM CENTER az első és legjobb az országban!
Sexshop vagy szexshop? Mindegy, az INTIM CENTER legyen az mert az a legjobb! Ha internetes [...]
Merevedési zavarnál ki a hibás és mit kell tenni?
Annak érdekében, hogy egy férfi érzelmileg és fizikailag egészségesnek érezze magát, különös figyelmet kell fordítani [...]
Sexshop Budapest, Károly krt-i üzlet és online webáruház ajánlója
Sexshop Budapesti üzlet Intim Center Astoria és online webáruház ajánlója. Régen az volt a közfelfogás, hogy akiknek [...]
Az orgazmus hiánya a nőknél
Egy nőnek tanulmányoznia kell és meg kell értenie az igazi okokat, amiért nincs orgazmusa. Az [...]