Szex

A szexualitás, szex minden olyan folyamat, amely a nemi tevékenységgel kapcsolatos vagy azt ábrázolja, szűkebb értelemben az élő természetben mindenütt meglévő nemiség illetve kétneműség (heteroszexualitás). A szaporodás során rendszerint nem túl közeli és nem túl távoli rokonok egyesülnek. Az utódok (a leszármazottak) két független sorának egybeolvadása révén az új változatok és rasszok kiindulópontjait alakítja ki ugyanúgy, mint ahogyan a nemi jegyek vonatkozásában kiegyenlítően hat. A szexualitás így az élet fennmaradását szolgálja, ami csak akkor maradhat fenn huzamosabb ideig, ha megváltozott környezeti feltételekhez alkalmazkodik. Ez csak úgy lehetséges, ha az élet hordozóinak sokfélesége révén, állandóan kész arra, hogy a környezet megváltozásakor a megfelelő választék rendelkezésre álljon.

szex_noggyogyasznal

A sex, a szexualitás sokféle öröklődő tényező rendkívül bonyolult mechanizmusán alapul (komplementer poligénia). A nemi különbség és ezzel a szexualitás a növényekben és állatokban meghatározott, determinált. A szexualitás erőssége, vagyis a nemi jellegek megmutatkozási foka relatív. Ezért minden ember egy bizonyos helyet foglal el a férfi-nő biszexuális vonalán. Az ember, a szexualitásnak különféle jelentőséget és fontosságot tulajdonít. A szexualitás szerepe történelmileg alakul és a történelmi körülményektől függ. Az ember számára nem jelent feltétlen, elkerülhetetlen sorsot.
Az emberi szexualitás a viselkedések, folyamatok és társadalmi jelenségek széles körét öleli fel. Biológiai értelemben idetartoznak a közösülés és más nemi kapcsolatok (bár hogy pontosan mely típusai, arról nincs teljes egyetértés, valamint a szexuális viselkedés pszichológiai és fiziológiai aspektusai, a szociológia szemszögéből a kulturális, politikai és jogi vonzatok, filozófiai szempontból pedig az erkölcsi, etikai, teológiai, spirituális és vallási megközelítés. A szexualitás az emberi párkapcsolatok szerves része.
A közösülés vagy nemi aktus (latinul: coitus (koitusz) – szó szerinti jelentése: „összejövés”) a párosodás (kopuláció) emberekre vonatkozó általános elnevezése; az, amikor a hímvessző behatol a hüvelybe. A közösülés fogalma alatt általában a nemi egyesüléssel kapcsolatos szexuális tevékenységek tágabb körét értik, míg a koitusz kifejezetten a nemi szervek egyesülését jelenti. A közösülés szó szeretetet, szerelmet kifejező szinonimája a szeretkezés.
A magyar büntetőjogban a közösülés kizárólag a férfi és nő közötti, kizárólag genitális aktusra vonatkozik; e terminológia szerint minden más szexuális aktus (például azonos neműek közötti, orális szex stb.) megnevezése: fajtalanság. E büntetőjogi kategórizálás a freudi meghatározásokból adódott.
00 A szex – 01 Tények – 02 Működés – 03 Fogamzásgátlás – 04 Betegségek – 05 Szex a nagyvilágban – 06 Kézikönyvek – 07 Szexbajnokok – 08 A szex és az angol jog– 09 A története 10 Szexszótár.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A legjobb potencianövelők itt, rendelés és budapesti bolt

Szétesett a szexuális életed potencia probléma miatt? Csalódott vagy a csökkent teljesítőképessége miatt? Önbizalmad elhagyott, [...]

Mikuláslány jelmezt hol vegyek? Az INTIM CENTER szexshop üzlet és webáruházból!

– Hol vegyek Mikuláslány jelmezt? – vetődik fel gyakori kérdésként többször. Rendelni szeretnél házhoz futárral vagy postával, [...]

Szexpláza szexshop kellékekkel játszik Ulakics Krisztina

A nagymellű, és fekete hajú Ulakics Kriszta a Szexpláza online szexshopban kapható szexuális segédeszközöket használt [...]

Erotikus ajándékot Valentinra és alkalmakra rendelj vagy INTIM CENTER üzletünkben vásárolj

Ajándéknak a rutinosabbak inkább a romantikus randira, mozira vagy vacsorára voksolnak, és persze ott van [...]